Előzetes2011.02.02. 10:11, Barna
Egy fáradtságos vizsgaidőszak után jólesik a pihenés, és amíg el nem kezdődik a következő félév (ami szűk két hét múlva lesz), az írással is fogok tudni foglalkozni. Mindeddig próbáltam tartani magam ahhoz, hogy először a Bosszú lovagjai fordítását végzem el, és csak utána kezdek el bármiképpen dolgozni a folytatáson. Nos, ez az elhatározás úgy tűnik, megbukott, hiszen még csak a harmadik fejezetet fordítom, de már nem tudom megállni, hogy bele ne kezdjek a folytatásába. Addig is egy kis előzetessel tudok szolgálni.
|