Tíz nap nagyon rövid idő, főleg azokhoz az évekhez képest, amelyek a sötét úr pusztulása óta elteltek. A napok olyan gyorsan szálltak el felettünk, hogy észre sem vettem, és mikor végül felvirradt a nap, amelyen Gandalfnak vissza kellett volna térnie, úgy éreztem, mintha csak egy nappal azelőtt indult volna el Vasudvard felé.

Reggeli után felkerekedtem, hogy áthívjam Trufát és Pippint a Zsáklakba. Jól ismerem az utat, jó néhányszor jártam már náluk születésnapokon és egyéb jeles ünnepeken, éppen ezért nem kellett sok idő, hogy elérjem bármelyikük házát. Pippint második reggelije közben leptem meg látogatásommal.

– Szia, Samu! – üdvözölt, mikor ajtót nyitott nekem. – Gyere be, mindjárt megterítek neked is…

– Nem kérek semmit, már ettem – válaszoltam. – Csak azért jöttem, hogy áthívjalak délutánra. Nagyon sokat jelentene.

– Rendben, ebéd után átmegyek. Biztos, hogy nem kérsz semmit?

– Biztos. Akkor majd találkozunk a Zsáklakban. Szia!

– Szia! – kiáltott utánam, mert már el is indultam Trufa háza felé, és becsukta az ajtót.

Trufával sajnos nem volt ilyen könnyű dolgom. Mindenféle munkával próbált kibújni a meghívás alól, de miután látta, milyen elszánt vagyok, végül kötélnek állt.

A két hobbit ebéd után tényleg megjelent a Zsáklakban. Trufa egyáltalán nem tűnt boldognak, Pippinnel viszont madarat lehetett volna fogatni.

– Miben segítsünk? – kérdezte. – Rendezzük át a hálószobát? Vagy kiárusítást akarsz tartani?

– Nem, egyelőre annyi is elég, ha végighallgattok – válaszoltam, és elmondtam nekik mindent, amit tíz nappal előbb Gandalf és Aragorn mesélt a Vész hercegéről. Trufa és Pippin tátott szájjal hallgattak, végül amikor befejeztem a beszámolót, néma csend telepedett a konyhára. Rozi minden bizonnyal esti mesét olvasott a gyerekeknek. Néhány óráknak tűnő másodperc után Trufa végül felnevetett.

– Jó vicc volt, Samu! – mondta, majd látván, hogy nem mosolygok, ahogy egy tréfa után szokás, ő is elkomorodott. – Vagy nem viccnek szántad?

– Sajnos nem – mondtam. – Szóról szóra igaz az egész. Gandalf és Aragorn is bármely pillanatban itt lehet.

– De hogy…

Kopogtattak az ajtón. Először mindhárman összerezzentünk, majd összeszedtem magam, az ajtóhoz sétáltam, és kinyitottam. Gandalf állt előttem – és nem egyedül. Egy vörös szakállú, alacsony alak állt mellette, aki testméretéhez megfelelő fejszével volt felfegyverkezve.

– Gimli! – kiáltottam a törpnek. – Ezer éve nem láttalak!

– Azért annyi nem volt – javított ki Gimli, miközben Pippin és Trufa is kijöttek, hogy üdvözöljék a vendégeket.

– Megtudtál valamit, Gandalf? – fordultam a mágushoz.

– Meg. De nem itt az utcán fogom elmondani.

– Akkor gyertek be! – mondtam, és elálltam az ajtóból. – Aragorn még nincs itt, de remélem, hamarosan megérkezik…

– Aragornnal már találkoztunk Bríben – szakított félbe Gimli. – Különben lehet, hogy már tegnap visszaértünk volna.

– Szarumán aggasztóan készséges volt – fogott bele meséjébe Gandalf, amikor beértünk a konyhába. – Úgy tűnik, a Vész hercegétől nem fél annyira, mint Szaurontól.

– Vagy úgy gondolja, ha Szauront le tudtuk győzni, az utódja sem jelenthet problémát – szólt közbe Gimli.

– Lehetséges, de nem valószínű. Szarumán sosem becsüli le az ellenséget. Le is szögezte, hogy szinte semmi esélyünk sincs Mordor új ura ellen. Ebben remélhetőleg téved.

– Mit tudtál meg arról a varázstárgyról, ami talán a herceg hatalmát növeli? – kérdezte Pippin.

– Az a tárgy egy kis szobor lesz – válaszolta Gandalf. – Egy drágakövekkel kirakott szobrocska ad emberfeletti erőt a Vész hercegének. A hollétéről sajnos nem tudok semmit.

– Biztos a hercegnél van – vetettem fel. – Ha a szoborból meríti az erejét, szerintem mindig magánál hordja.

– Nem hiszem – elmélkedett Gandalf. – Egy ilyen szobor nagy távolságokra is képes kisugározni az erejét, bár minél közelebb van hozzá a tulajdonosa, annál erőteljesebb a hatása. A Vész hercege inkább elrejti hatalmának forrását, mint hogy elveszítse valahol, és az ellenség kezébe adja.

– Szóval meg kéne keresnünk ezt a szobrocskát, és elpusztítani?

– Pontosan. Ha ez sikerül, már reménykedhetünk, hogy a herceg következő támadása, ami már Rohan határait fenyegeti, kudarcba fullad. Szerencsésebb esetben a szoborral együtt pusztul el.

– Van még valami fontos, amit tudnunk kéne?

– Csak egy újabb aggasztó információ. Lehetséges, hogy a herceg megérzi, ha erejének forrása veszélyben van. Ha sikerült megtalálnunk a szobrot, nem adhatunk időt a gazdájának, hogy megakadályozzon minket az elpusztításában. Amíg ereje teljében van, nem győzhetünk ellene.

– Hol kezdjük a keresést? – kérdezte Trufa, aki láthatólag egyre inkább kedvet kapott az újabb veszélyes kalandhoz.

– Bár Minas Tirith romokban hever, a város alatt fekvő irattárban talán még találunk valamit.

– Minas Tirithben? – riadt fel Pippin. – Mégis hogy jutunk el oda?

– Azon az úton, amin Aragorn elmenekült a városból. Ha jól sejtem, a herceg most gyűjti az újabb seregét Rohan ellen. Ez esetben pedig a Fehér hegyek déli lankáin észrevétlenül eljuthatunk a Fehér városba.

– Mikor indulunk? – kérdezte azonnal Trufa.

– Minél előbb, annál jobb. Mint már mondtam, Szauron utódja nem fogja hagyni, hogy Rohan az útjába álljon, ugyanúgy le fogja igázni, mint Gondort. Ráadásul a lovasok hazája sokkal gyengébb, mint keleti szomszédja, a Vész hercegének nagyon könnyű dolga lesz. A Megye pedig már végképp nem számít támadásra. Ha nem sietünk, egész Középfölde sötétségbe borul.

– Akkor induljunk el most azonnal! – mondtam határozottan. Gandalf elmosolyodott.

– Rendben. Tudtam, hogy rátok számíthatok – mondta, majd látva, hogy nem mozdulunk semerre, valamivel erősebb hangon hozzátette: - Mit álltok itt? Csomagoljatok!

Nem kellett kétszer mondania. Trufa és Pippin elszaladtak haza, fél órával később pedig útra készen jelentek meg újra. Én is összepakoltam néhány fontos dolgot, elköszöntem Rozitól, és amikor Pippin után Trufa is megjelent teljes harci díszben, még egy búcsúpillantást vetettem a Zsáklakra – tisztában voltam vele, hogy hosszú ideig, talán soha többé nem látom –, és elindultunk Hobbitfalva főutcáján az ezer veszélyt rejtő Kelet felé, amerre annak idején Frodóval is elindultunk azzal a bizonyos gyűrűvel.

– Bríben találkozunk Aragornnal? – kérdeztem Gandalftól, amikor elértük a falu határát.

– Igen, a fogadóban vár minket – hangzott a válasz.

– Mit gondolsz Szarumánról? Szembeszáll majd a Vész hercegével?

– Talán. Szarumán gyakran képes engem is meglepni. Azt sem gondoltam volna soha, hogy valaha képes lenne Szauron oldalára állni.

– Csak azért kérdeztem, mert ha Szarumán a mi oldalunkra áll, a Vész hercegének Vasudvardot is el kéne pusztítania.

– És el is fogja. Szarumán sem elég erős ahhoz, hogy sokáig visszatartsa az ellenséget.

– De kaphatunk egy kis időt. Vasudvardon nem lehet csak úgy átgázolni.

– Ez tény. De akkor is drága minden perc. Nem bízhatunk abban, hogy Szarumán sok időt szerez nekünk.

Már sötétedett, amikor elértünk Bríbe. Kinyitották nekünk a kapukat, mi pedig azonnal a fogadó felé vettük az irányt. Nagy lakomát csaptunk, mivel egész délután nem ettünk semmit. Nem sokkal később Aragorn is megérkezett. Gandalf azonnal megszólította, és odahívta az asztalunkhoz.

– Sikerült megegyezni valamiben? – kérdezte Aragorn, miután mindünket üdvözölte, és leült.

– Eldöntöttük, hogy elmegyünk Minas Tirithbe azon az úton, amelyen te elmenekültél onnan – felelte Gandalf. – Reményeink szerint találunk majd valamit a Vész hercegéről és a szobrocskájáról az irattárban.

– Lehet benne valami. Idáig sajnos nem érnek el a hírek, fogalmam sincs, Rohan készen áll-e a herceg támadására.

– Reménykedjünk benne, hogy az még odébb van.

– Mikor megyünk tovább? – kérdezte Trufa.

– Az éjszakát itt töltjük, de holnap korán reggel indulunk. Délután letérünk az útról, és délkelet felé folytatjuk utunkat. Azt ajánlom, sok élelmet csomagoljatok, itt még feltölthetitek a készleteiteket. Most viszont menjünk aludni! Hosszú út áll előttünk.

Aragorn egy háromágyas szobában aludt, mi is egy hasonlót kaptunk. Gandalf és Gimli átmentek a másik szobába, így Trufával és Pippinnel maradtam. Az éjszaka viszont egyikünk sem tudott aludni. Csak forgolódtunk az ágyban, miközben egyfolytában a ránk váró veszélyekre gondoltunk, így inkább leültünk a szoba közepére, és latolgatni kezdtünk a küldetés sikerének esélyeit. A végeredmény egyértelmű volt: mind úgy gondoltuk, hogy az esélyeink egyenlőek a nullával, vagy legalábbis nagyon közel vannak hozzá.

A reggeli néma és komor volt. Igyekeztünk minél gyorsabban magunkba lapátolni az ételt, hogy hamar elindulhassunk. Ez nem volt olyan egyszerű művelet, hiszen Trufa és Pippin mindenből kértek még egy adagot. Amíg rájuk vártunk, Gandalf megírt egy üzenetet Rohan királyának, Eomernek, amiben figyelmeztette őt a herceg várható támadására, és néhány tanáccsal látta el, azt nagyon is kihangsúlyozva, hogy ne meneküljön a Helm-szurdok erődjébe, mert ott csapdába esne.

Végül Trufa és Pippin is befejezték az evést, és bár fél órás késéssel, de nekivágtunk a hosszú útnak Gondor fővárosa felé.