5. rész – Két szerepben

Sora a trapézokon akart gyakorolni, de a történtek miatt állandóan elkalandoztak a gondolatai, így csak néha-néha ugrott egyet-egyet. Vajon tényleg jól döntött Bart szerepével kapcsolatban? Valóban többre viheti a fiú mellett, mint alatta? Mia haragos arcára gondolt. Az is lehetséges volna, hogy tévedett?

Egyedül volt, mivel Anna elvitte Bartot, hogy az alapokat megmutassa neki. A fiú eddig nem volt színpad közelében, így ez mindenképp szükségesnek tűnt. Sora reménykedett benne, hogy a fiú kihozza magából a maximumot, és bebizonyítja, hogy igenis érdemes volt a társulat tagjának választani.

Bár három trapéz volt előkészítve, melyek közül a középső valamivel magasabban volt a többinél, Sora csak a két szélsőt használta. Elrugaszkodott az emelvényről, lendületet vett, majd egy gyönyörű pörgés kíséretében átugrott a másik trapézra, amiről pedig leereszkedett az alatta lévő másik emelvényre. Hirtelen meghallotta, hogy valaki tapsol. Lenézett a mélybe, majd megpillantotta Bartot és Annát, akik mosolyogva tapsolták meg.

– Már végeztetek is? – kérdezte Sora.

– Képzeld, bármit mutattam neki azokon a hosszú, hajlékony rudakon, azonnal megcsinálta – mesélte Anna. – Jó szemed van az ilyen tehetségekhez, Sora. Már szinte hozzád kell hasonlítani…

– Nem mondod komolyan! – hitetlenkedett Sora, miközben lefelé mászott a létrán.

– De, halálosan komolyan mondom. Na jó, én csatlakozom a többiekhez az ugróasztaloknál. Ti nem jöttök?

– Nem, most inkább a trapézon gyakorolnék…

– Te tudod. Sziasztok! – köszönt el Anna, és kisétált a teremből.

– Láttam, mennyire vívódtál magadban Kalos irodájában – szólalt meg kicsit később Bart. – Egyszerűen megtehetted volna azt is, hogy nem engedsz be a társulatba…

– Ahogy te is megtehetted volna, hogy a téren nem foglalkozol velem, és nem löksz fel – vágott vissza Sora.

– Az teljesen más volt – mondta a fiú, levette a szemét a trapézokról, amiket eddig nézett, és a lányhoz fordult. – Az én életem nem múlt a döntéseden. Ami pedig a feltételezést illeti, még nem hagytam senkit meghalni, ha volt rá esélyem, hogy megmentsem. És nem akartam épp veled elkezdeni…

Sora nem szólt semmit. A fiúnak igaza volt. Neki sokkal nagyobb nyomás alatt kellett döntést hoznia, mint a lánynak. Bart hirtelen újra megszólalt.

– Tényleg nagyon ügyesen ugrálsz…

– Köszönöm, nagyon kedves… De ez egyáltalán nem nehéz.

– Egyéntől függ…

– Ugyan, próbálj meg egyszerűen átlendülni egyikről a másikra! – unszolta Sora a fiút, és az egyik emelvényhez vezető létrához taszigálta. – De előbb vedd le a cipőd! Mezítláb sokkal könnyebb.

– A középsőre gondolsz? – kérdezte Bart, miközben a létrán mászott.

– Amelyikre akarsz.

Amikor Bart felért a létrán, az emelvény szélére lépett, és megfogta a trapézt.

– Ne feledd: először csak lendületet veszel, a második előrelendüléskor engedd el! Ha pedig leesnél, próbálj a hátadra érkezni!

– Értem!

Bart elugrott az emelvényről, lendületet vett, végül elengedte a rudat – és egyetlen gyönyörű, lassú, elnyújtott hátraszaltóval átugrott a kifeszített biztonsági háló felett, végül fél kézzel ragadta meg a másik trapézt.

Sora tátott szájjal nézte a fiú káprázatos produkcióját. Egy pillanatra elgondolkodott azon, hogy Bart esetleg nem mondott teljesen igazat, amikor azt mondta, eddig színpadnak még a közelében sem volt, de a feltételezés olyan gyorsan oszlott szét, amilyen gyorsan jött. Harc közben is lehet színpadra érett mozdulatokat végrehajtani, ezt a saját szemével is látta.

– Elégedett vagy? – hallotta hirtelen a fiú hangját. Bart már a trapéz alatti emelvényről mászott lefelé.

– Első osztályú mutatvány volt – mondta Sora mértéktelen izgalommal a hangjában. – Helyed lenne a színpadon.

– Csakhogy nem hiszem, hogy én dönthetem el, mikor szerepelhetek.

Sorának óriási ötlete támadt.

– Minden bizonnyal meg tudnánk győzni Kalost… elő kell adni valamit, ami tetszik neki. Majd én segítek. Legyünk partnerek!

– Megbeszéltük – egyezett bele Bart. – Már csak azt kéne kiokoskodni, mit adjunk elő. Úgy gondolom, jobb lenne mind a három trapézt használni, érdekesebbé tenné a mutatványt, bármi legyen is az…

– Akkor mi lenne, ha…

Aránylag gyorsan kidolgoztak egy látványos előadást, amit azonnal el is kezdtek gyakorolni. Mivel egész délután nem volt senki a közelben, zavartalanul ugrálhattak a trapézok között. A mutatvány nehezebb része Bartnak jutott, aki a kemény munka ellenére nem panaszkodott fáradtságra, így egy pillanatra sem álltak le.

Már sötétedett, amikor kinyílt az ajtó, és Ken lépett be a terembe. Körülnézett, de eltartott pár másodpercig, mire meglátta a két emelvényen álló fiatalokat.

– Ti meg mit csináltok? – kérdezte döbbenten.

– Gyakoroltunk – válaszolt Sora, majd Barthoz fordult. – Szerintem készek vagyunk rá, hogy bemutassuk, nem? Mit gondolsz?

– Ha késznek érzed magad, rajtam nem fog múlni – hallatszott a fiú válasza, ami az előadásban kapott nagyobb szerepe miatt is érdekes volt. Sora megint Kenhez fordult.

– Megtennéd, hogy idehívod a többieket?

– Persze, megyek!

A többi lány pár perc alatt megérkezett, egyedül Kalosra kellett némileg várni. A színpad főnöke tíz perccel a többiek után érkezett meg Ken társaságában.

– Háromtrapézos mutatvány? Érdekes lehet… – mondta elgondolkodva, miután végignézett az eszközökön. Mikor leült a sustorgó lányok mellé, felkiáltott Soráéknak: – Rendben, kezdhetitek!

A tompa sustorgás hirtelen abbamaradt. Mivel három trapéz volt, mindenki azt várta, hogy először Bart lendül át a középsőre. Valóban, a fiú megragadta az előtte nyugvó rudat, és elugrott az emelvényről. Lendületet vett, majd másodjára is előrelendült. Elméletileg most kell elugrania – de a fiú nem engedte el a trapézt. Ennyi lett volna? Ezért hívták őket ide?

Hát nem. Bart hátralendült, és az induló pozíciója fölé érve lökte el magát a trapéztól, úgy, hogy előre forogva már-már repült a középső rúd felé. A többieken általános rémület és meghökkenés lett úrrá.

– Mit csinál?

– Ez megőrült! – hallatszottak a kiáltások a közönség felől.

Bart ugrás közben megindult lefelé, és jobb kezével elkapta a középső trapézt, megállni viszont nem tudott. A rúd előrelendült Sora felé, míg a fiút lendülete függőlegesen felfele hajtotta. Bart a levegőben megfordult, hogy hátat fordítson Sorának, és karba tett kézzel várta, hogy újra elfogyjon a lendülete és elinduljon lefelé. Csakhogy a trapéz időközben megindult vissza, és úgy tűnt, a fiú nem lesz képes rendesen megkapaszkodni benne.

– Te jó ég!

– Nem fog neki sikerülni!

– Le fog esni! – hangzottak fel az újabb kiáltások a nézőtér felől, ahol többen felpattantak a székükből. Arra senki sem figyelt fel, hogy abban a pillanatban, amikor a középső trapéz elindult az emelvény felé, amiről Bart megkezdte a gyakorlatot, Sora is belekezdett a mutatvány ráeső részének végrehajtásához.

A bemutató szerencsére nem ért túl hamar véget: Bartnak sikerült elérni a trapézt mielőtt az teljesen kiment volna alóla, és képes volt a lábujjaival megkapaszkodni benne. A többiek meghökkenve nézték. Az, hogy teljesen nyugodt maradt és mozdulatlanul esett lefelé arról tanúskodott, hogy a fiú így is tervezte meg a mutatványt. Most, hogy egy kicsit lecsillapodott a helyzet, a társulat tagjai végre észrevették Sorát, aki Barttal tökéletes összhangban lendült előre. Mindkét trapéz ugyanakkor állt meg egy pillanatra és indult el visszafelé, és ez az összhang akkor sem szűnt meg, amikor a lány másodszorra is előrelendült, majd elengedte a rudat. Megcsinált másfél szaltót, ami elég idő volt partnerének, hogy ismét Sora felé lendüljön. Bart elkapta a lány két bokáját, és amint a rúd elindult velük, partnere csak néhány centivel volt a háló felett. Sora felpillantott a fiúra, de nem nézhette sokáig, mert az az egyik lábát jobban, a másikat némileg gyengébben ellökte, így új lendülettel útjára engedte a lányt.

Sora a saját tengelye körül sebesen pörögve ért át ahhoz a trapézhoz, amelyről Bart elindult, miközben oldalra forogva a fejjel lefelé csüngő állapotból előbb vízszintes, majd álló helyzetbe került, és a pörgés ellenére minden nehézség nélkül kapta el a rudat. A lent ülők tapsviharban törtek ki. A tökéletesen végrehajtott mutatvány mindenkit magával ragadott. Többen még a székükből is felálltak, úgy éljenezték a két fiatalt.

Az ünneplés azonban nem tartott sokáig. Egy másodperc alatt ismét néma csend lett, ugyanis a gyakorlat még nem ért véget. Sorával együtt Bart is átugrott valahogy a másik szélső trapézra, és a lánnyal egyszerre kapta el azt. Az előző lengéshez hasonló tökéletes összhangban egyszerre lökték fel magukat, hogy megforduljanak a trapézokon. Egymás felé lendültek, és megcsináltak egy-egy hosszú, elnyújtott szaltót. A távolság és a mozdulat közepén értek egymás mellé, ahol egymás tenyerébe csaptak – persze ügyelve arra, hogy ezzel ne veszítsenek annyi lendületet, hogy ne tudják befejezni az ugrást –, végül könnyedén visszaérkeztek arra az emelvényre, amelyről elindultak.

A nézők már tényleg nem tudtak uralkodni magukon, önfeledten, állva tapsoltak, füttyögtek és ujjongtak. Mindenki, kivéve May. A lány csak ámult vetélytársa sikerén, majd a fülsüketítő éljenzésben kioldalazott a teremből.

– Ez igen! – próbálta túlkiabálni a többieket Kalos, amikor a két fiatal lemászott az emelvényekről, de ez egyáltalán nem bizonyult könnyű feladatnak. – Látom, mégis jól tettem, amikor megkérdeztelek Barttal kapcsolatban.

– Ez azt jelenti – kérdezte Sora, miközben a fiú mellé lépett. –, hogy Bart szerepelhet a színpadon?

Kalos bólintott, majd kiment a teremből.

– Megcsináltuk! – kiáltotta őszinte örömmel Sora, és megölelte a mellette álló fiút. Bart nem számított ennyire kitörő érzésekre a lánytól, így pár pillanatig meglepetten nézett rá, majd mosolyogva, fél kézzel viszonozta a kedves gesztust.

– Gratulálunk! – mondta fülig érő szájjal Rosetta, és a többiekkel együtt odasiettek Soráékhoz.

– Eszméletlenül jó volt – csatlakozott Mia. A lány arcán már nyoma sem volt annak a haragnak, amivel néhány órája ránézett Sorára Kalos irodájából kifele jövet.

– Ezt mind egy délután alatt gyakoroltátok be? – kérdezte Anna.

– Hát igen… – felelte Sora, fejét vakargatva lányos zavarában. – Magam se nagyon hittem el, de Bart pontosan tudta, mit csinál. Nekem csak meg kellett találnom a megfelelő tempót, de az is összejött…

– Mit állunk még itt? – vágott a szavába Mia. – Ezt most rögtön meg kell ünnepelni!

– Benne vagyok! – szólt Marion. A többiek csak bólogattak.

A szállásokon kisebb buli kerekedett annak örömére, hogy Kalos színpadra engedte a társulat legújabb tagját. Mivel Sarah nem látta a mutatványt, a többiek mesélték el neki.

– Komolyan mondom, nem vagytok normálisak – szólt, miután meghallgatta a többiek beszámolóját, majd mosolyogva emelte magasba a poharát. – De ezt Soráról mindig is tudtam. Egészségünkre!

– Amikor először láttam, mit csinál az elején, én is azt mondtam, hogy ez őrültség – mondta Sora. – De az ötödik sikeres próba után már nem aggódtam miatta…

– Tényleg észbontó volt! – ujjongott Anna. – Azt viszont furcsálltam, amikor felnéztél…

– Az muszáj volt – mentegetőzött Sora. – Valahogy meg kellett győződnöm róla, hogy elkapott, mert a lábamon nem éreztem…

– Hogyhogy nem érezted? – kérdezte Rosetta.

– Ez kívülről nem látszik, de Bart képes volt olyan gyengéden tartani, hogy nem éreztem a kezét a lábamon, csak akkor, amikor már ellökött.

Mia, kezében jó néhány papírlappal Barthoz lépett.

– Ha megkérlek, meg tudnád nézni ezt? – kérdezte a fiútól. – Egy új előadás, amit most találtam ki.

– Szívesen, de ezeket nem Kalosnak kéne odaadnod? – kérdezett vissza Bart, miközben átvette a papírtömböt.

– Holnap megmutatom neki is, csak kíváncsi vagyok a te véleményedre. Elvégre… majdnem főnök lettél.

– Rendben, semmi akadálya.

Bart letette a poharát, és olvasni kezdett. Elég gyorsan haladt, néhány perc múlva le is tette a papírokat. Időközben mindenki észrevette, mit csinál, és kíváncsian várták, hogy vélekedik Mia munkájáról.

– Egyáltalán nem rossz, nekem tetszik. A főszerep mintha Sorára lett volna kitalálva…

– Talán, mert tényleg mindenképp Sorának szántam azt a szerepet. Kifejezetten olyan ugrásokat tettem bele, amik neki mennek a legjobban.

– Mivel artistaként vagyok itt, csak annyit mondok, hogy kitűnő munka…

– Főnökként nem így értékelnéd?

– Ha a főnököd lennék, még annyit tennék hozzá, hogy próbálj meg minden szerephez egy alternatívát kitalálni, amik akár kevésbé látványosak is lehetnek.

– Miért?

– Emberek vagyunk. Bárki bármikor lesérülhet, vagy olyan állapotba kerülhet, amelyben nem ajánlott játszania. Ha főnök lennék, nem engednék senkit sérülten vagy betegen színpadra lépni, nehogy komolyabb baja essen.

Bár a fiú hangjából nagy odafigyeléssel ki lehetett szűrni, hogy némileg kételkedik szavai igazában, Sora kénytelen volt egyetérteni vele. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy Bart tudja, hogyan kell bánni az emberekkel, és törődik azokkal, akikkel együtt dolgozik. A fiú számára lényegtelen volt, hogy artista vagy főnök lesz. Mindkét szerepet nagyon jól játszotta, a lány mégis érezte, hogy a felszín alatt valami nagyon aggasztja Bartot.