7. rész – A búcsú

Amikor Sora másnap felkelt, és ránézett az órára, az még csak hatot mutatott, így a lány ráérősen elpakolta az ágyneműt. Épp végzett, amikor kopogtattak az ajtón. Anna volt az.

– Nahát, ilyen friss vagy, hogy korán reggel benézel? – kérdezte Sora, miután ajtót nyitott.

– Korán? – értetlenkedett Anna. – Fél tíz van, ha nem tudnád. Most küldtek vissza, hogy megnézzem, mi van veled.

– Hogy? Az hogy lehet?

– Az órád tegnap este megállt – csendült fel Sora háta mögött Fantom hangja.

– Azonnal jövök! – mondta a lány, becsukta az ajtót, és kapkodva nekilátott az öltözködésnek. Közben suttogva kérdezte a szellemet: – Miért nem szóltál tegnap?

– Más dolgod volt – jegyezte meg hűvösen Fantom, majd reménykedve hozzátette: – De ha már úgyis elkéstél, nem kéne annyira sietni…

– Fogd be a szád! – mondta dühösen Sora, miközben még felvette a cipőjét, és már szaladt is ki az ajtón.

Sora egész úton nyugtalan volt. Vajon mit fog szólni Kalos mindehhez? Kérdésére azonnal választ kapott, amint belépett a színpad főbejáratán, ugyanis főnöke az előtérben várt rájuk.

– Bocsánatot kérek, főnök úr, hogy elkéstem – mentegetőzött a lány. – Későn tudtam csak elaludni az éjjel, és…

– Elég legyen! – szakította félbe Kalos. – Most az egyszer elnézem neked, de ne szokj rá, különben nem sokáig maradsz itt.

– Értettem. Köszönöm, főnök úr – mondta a lány, és elindult az edzőterem felé.

Már a folyosón meghallotta Mia hangját. A lány minden bizonnyal meg akart bizonyosodni Bart képességeiről.

– Először is kezdjük az egyensúlynál… próbálj meg kézen állni… Hűha!

A kiáltásra Sora megszaporázta lépteit, és szinte futva érkezett meg a terembe, ahol lélegzetelállító látványban volt része: Bart két mutatóujján egyensúlyozva egyenesen, szobormereven állt a többiek előtt.

– Így gondoltad? – kérdezte a fiú Miától.

– Elég lett volna tenyéren, de ez is megteszi – válaszolta elbizonytalanodva a lány. – Most már elég lesz… Na, végre Sora is megjött!

A japán lány odament barátaihoz, és hitetlenkedve nézte Bart kézenállását, ugyanis a fiú mintha nem hallotta volna meg Mia utolsó utasítását.

– Még mindig nem tudom, honnan szedted fel ezt a srácot, de tényleg nagyon ügyes – mondta Marion, ami az ő szájából komoly dicséretnek számított. – Amit tegnap csináltatok, túlszárnyal minden képzelőerőt, ráadásul ez se semmi…

– Na ezt már ne! – kiáltott fel hirtelen Mia. Sora és Marion felé fordultak, és azonnal látták a lány meghökkenésének okát: Bart bal karját felemelte a teste mellé, így már csak egyik ujján egyensúlyozott, de ugyanolyan biztonsággal, mint ahogy azt az előbb tette. – Ez már nekem is sok! Ha most elkezdesz karhajlításokat végezni, komolyan itt ájulok el…

Bartnak nem kellett kétszer mondani, visszaállt két lábra. Miközben néhányszor összecsapta két tenyerét, hogy leporolja őket, Marion ismét Sorához fordult.

– Mia betette a számotokat a holnap esti előadásba – szólt, és elmosolyodott. – Nagyon sokat várunk tőletek.

– Igyekezni fogunk – mondta magabiztosan Sora, majd a többiekhez fordult. – Megfelelt az elvárásoknak, Mia?

– Meg – felelte levegőért kapkodva a lány. – Túlságosan is… Egyensúlya már szinte emberfeletti… Ha nem látom a saját szememmel, el se hiszem…

– Még így sem hiszed el – vigyorgott Anna.

Sora is mosolygott. Ha Mia tudná, milyen közel járt az előbb az igazsághoz…

– Amint látom, Ken előkészítette nektek a terepet – szólt Rosetta.

Valóban. Ken leeresztett három trapézt, és felhúzta a biztonsági hálót, most pedig a színészek felé haladt. Minden készen állt arra, hogy Sora és Bart tovább tökéletesítsék a mutatványukat – már, ha volt rajta még mit tökéletesíteni.

– Tiétek a pálya – szólt Anna, és a többiekkel együtt helyet foglalt a nézőtéren.

A két fiatal hozzá is látott a gyakorláshoz, ami viszont már az elején nehézségbe ütközött. Bart ugyanúgy elfoglalta helyét a középső trapézon, és Sora másfél szaltóján volt a sor, amikor a fiú figyelmes lett valamire a lánytól jobbra a falon. Mikor Sora elengedte a rudat, Bart hirtelen változtatott lengésének tempóján.

– Mit csinál?

– Elrontották. Nincs meg a ritmus.

A fiú gyorsabb volt Soránál, így a lány még ugrása felénél járt, amikor Bart is elengedte a középső trapézt. Ugrás közben elkapta előbb Sora karját, majd a másik rudat.

– Mit csinálsz? – kérdezte a lány. – Mi történt?

Ebben a pillanatban a középső trapéz mindkét tartókötele elszakadt, a rúd pedig leesett a hálóra.

– Mássz le! Gyorsan! – mondta a fiú, de nem nézett Sorára. Tekintetével a falat fürkészte ott, ahol a mutatvány közben is észrevett valamit. A lány hirtelen olyan hangot hallott, mint amikor valami kettéhasítja a levegőt. Az elszakadt kötelek maradványai alatt egy éles szélű, frizbihez hasonlítható tárgy repült el arra, amerre Bart nézett. Sora úgy döntött, jobban teszi, ha követi a fiú utasítását, és az emelvényen keresztül lemászott a földre. Barátai odarohantak hozzá.

– Mi történt, Sora? – kérdezte Ken. – Hogy szakadt el az a kötél?

– Fogalmam sincs – mondta a lány. – Valami éles frizbit láttam…

– Éles frizbit?

– Ez meg mit csinál? – hangzott fel Rosetta kiáltása, mire mindannyian az emelvény felé fordultak, aminek tetején Bart egy pár ujjatlan, a kerékpárosokéhoz hasonló kesztyűt húzott a kezére.

– Én sem értem – mondta Mia. – Semmi oka nincs rá, hogy kesztyűt húzzon…

Ekkor az a hang csapta meg a jelenlévők fülét, amit két fém egymáson való elcsúszása okoz. Mindenki a hang forrása után nézelődött – kivéve Bart. Ő továbbra is rezzenéstelen arccal szegezte a tekintetét arra a pontra, amelyre eddig. A többiek próbálták követni a tekintetét, de látszólag semmi sem volt a falon. Valami miatt viszont mégis leszakadt a középső trapéz, a kötélnek pedig el kellett bírnia a fiú súlyát.

Bart hirtelen hátraszaltók kíséretében leugrott az emelvényről, és a hálóra érkezett, amiről utána a földre ugrott. Csakhogy pár pillanattal az után, hogy a fiú leugrott, mintha valami belecsapódott volna az emelvénybe ott, ahol addig állt. Bart most már az emelvény tetejét figyelte meredten, és Sora – amióta találkoztak a téren, most először – haragot, sőt, gyűlöletet vett észre a fiú szemében.

– Egy vadász… – motyogta maga elé Sora, miután eszébe jutott, amiről éjjel beszélgetett Barttal.

– Mondtál valamit? – kérdezte Ken.

– Semmit…

Bart újabb szaltókat bemutatva hátraugrott, helyén pedig megint becsapódott valami: egy üvegszerűen átlátszó, kétméteres alak. Soráék meglepődtek. Bart végig látta, őt követte a tekintetével, és ami a legelképesztőbb: ő támadta meg a fiút.

– Mi ez? – bukott ki Kenből a kérdés, de senki sem volt képes rá, hogy válaszoljon neki. Ezt talán csak Bart tudta volna megmondani, de neki épp más elfoglaltsága volt.

Bár az alaknak csak a körvonalait lehetett nagy nehezen kivenni, mégis kivehető volt, hogy jóval testesebb, mint Bart. A fiú viszont nem ijedt meg tőle. Megfeszítette karizmait, mire a kesztyűből görbített ikerpengék villantak ki.

Az alak rávetette magát Bartra, csakhogy a fiú ellépett előle, és a jobb kezén lévő pengékkel csak felszínesen ugyan, de végighasított ellenfele mellkasán. Az átlátszó alakon kék szikrák futottak végig, lassan láthatóvá vált, és hamarosan a legvisszataszítóbb lény állt Soráék előtt, amit életükben láttak.

A lény tényleg két méter magas volt, testalkata megtévesztően hasonlított az emberekéhez, mégsem tartozott közéjük. Fakósárga bőrén két foszforeszkáló, élénkzöld csík húzódott ott, ahol Bart megsebesítette. Jobb csuklóján Sora a fiúéhoz hasonló pengéket vett észre, míg a balon egy különös panel húzódott. Arcát bronzszínű maszk fedte, amelynek homlokából két tízcentis szarv meredt előre. Haja, ami mintha csak néhány vastag szálból állt volna, kilátszott a maszk mögül. Nem volt túlöltözve, egy ágyékkötőn kívül nem sok mindent viselt. Öltözéke hiányosságát viszont ellensúlyozta az övében tartott jó néhány fegyver, amelyek közt Sora ismét látni vélte azt a frizbit, ami elvágta a középső trapéz tartóköteleit.

– Elnézést, uram, de ide nem jöhet be! – mondta Ken, a jövevényhez intézve szavait. – Megkérem, hogy távozzon!

A lény egy kutyához hasonlóan felmordult, és a menedzser felé fordult. Sebtében végignézett a fiún. Pár pillanatig tekintete elidőzött Ken szívén, majd a fiú hangján elismételte annak utolsó mondatát:

– Megkérem, hogy távozzon!

– Vigyázz Ken, ne adj neki okot, hogy bántson! – kiáltotta Bart ellenfele mögül. – Ha nem húzod ki a gyufát, minden rendben lesz!

Sora nem értette, miért nem bántaná őket ez a lény. Sokkal erősebbnek látszott a fiúnál, ráadásul meglehet, hogy ez győzte le a téren, amikor először találkoztak. Ebben az esetben Bartnak nincs sok esélye ellene, ha pedig vesztett, semmi sem gátolná meg az ellenfelét abban, hogy mindenkivel végezzen.

A kiáltozásra a lény visszafordult Bart felé, és megindult előre. Elkapta a fiút, és bal kezével gyomron ütötte. Bart nem esett össze a támadástól, így a következő ütést már ki tudta védeni, és ellökte magától ellenfelét, aki fél méterrel odébb ért földet. Kemény és fárasztó harc kezdődött kettejük között, de a nézők számára csak akkor lett világos, milyen erők csatáztak, amikor Bart egyik ütésétől ellenfele a falnak repült, hatalmas repedéseket okozva nem csak a vakolatban, hanem magában az anyagban is. A lény viszont bírta a gyűrődést, nagyon gyorsan felállt, és folytatta a harcot. Sora őszintén meglepődött, ugyanis a kórházban úgy látta, Bart eléggé gyenge, a fiú azonban most meghazudtolta mindezt. Ő irányította a küzdelmet, sokkal többet adott ellenfelének, mint fordítva.

Pár perc múlva a lény újra a földre került. Mivel már kezdett fáradni, a talpra szökkenés már nem igazán ment neki. Bart elindult ellenfele felé. Látszott az arcán, hogy ennyinél még nem fog megállni. Megragadta a lény bokáját, és elkezdett forogni a saját tengelye körül. Pár fordulat után elengedte támadóját, aki ezúttal átrepült a falon. Lassan sikerült feltápászkodnia, és ahogy tudott, futásnak eredt. A fiú utánaszaladt, és lassan mindketten eltűntek a távolban.

Soráék csak nézték, ahogy a két fura szerzet eltűnik a szemük elől. Nem tudták, mit csináljanak.

– Azt hiszem, az edzésnek vége – szólalt meg egy kínos csendben eltelt fél perc után Ken.

– Igazad van – hagyta rá Sora, és szomorúan lehajtotta a fejét. Előző éjszaka még egyszer átgondolta a dolgokat, és arra a következtetésre jutott, hogy minden furcsasága ellenére kedvelte Bartot. Most is megvédte őket azzal, hogy szembeszállt ezzel a lénnyel.

– Ti láttátok azt a dühöt a szemében? – kérdezte hirtelen Rosetta.

– Az már egyenesen gyűlölet volt – vélekedett Mia. – De miért?

– Fogalmam sincs – mondta Anna. – Hittétek volna, hogy ilyen gyengének tűnik, és mégis ekkorákat üt?

– Hát nem – töprengett el Mia, majd ijedt arccal folytatta. – Jaj ne! Ugye nagyon hamar visszajön? Különben ki kell írnom azt a tökéletes ugrást…

– Az még csak elmegy, de mit mondunk a főnöknek? – kérdezte Ken. – Nem fogja elhinni, hogy itt járt egy szörnyeteg, összetört mindent, mielőtt Bart kidobta a falon keresztül.

Szerencsére Kalos nem csinált olyan nagy ügyet ebből az egészből, mint ahogy azt Ken gondolta. A trapézt elég volt kicserélni, és az emelvényben, a padlóban és a falban okozott károkat is sikerült olcsón megjavíttatni.

Azóta eltelt egy hét. Bart nem jelent meg újra, a színpadnál minden visszatért a régi kerékvágásba. Mivel May nem volt ott, amikor a fiú az idegennel harcolt, nem tudta, miért tűnt el olyan hirtelen, de örült neki. A többiek hamar túltették magukat Bart eltűnésén, Sora viszont semmiképp nem tudta kiverni fejéből a fiút.

Egy héttel Bart eltűnése után Sora a szobájában volt. Esteledett, a lány épp lefekvéshez készülődött, amikor kopogtak az ajtón. Sarah volt az.

– Leveled jött – mondta.

– Ilyenkor? – lepődött meg Sora. – Kitől?

– Nem tudom, a borítékon csak a te neved van, mint címzett. Tessék! – mondta Sarah, és átadott egy borítékot, amiben Sora tíz dollár mellett egy levelet talált. Leült az ágyára, és olvasni kezdte. A gondosan hurkolt betűkből nem tudta megállapítani, ki írhatta, de a szöveget olvasva hamar kitalálta:

Kedves Sora!

Bocsánat, hogy csak most írok, de eddig nem állt módomban időt szakítani rá. A vadásszal folytatott küzdelemből én kerültem ki győztesen, de mint már mondtam, az egész fajtája rám vadászik.

Rájöttem, hogy igazad volt: nekem is kell egy álom, de amíg a vadászok a nyomomban vannak, nem tudok rendes életet élni. Ez azt jelenti, hogy álmodozás előtt még rá kell vennem őket, hogy hagyjanak fel az üldözésemmel, addig nem igazán keresem más emberek társaságát. Ez az én harcom, nekem kell megnyernem.

Neked addig azt mondanám, gyakorolj továbbra is szorgalmasan! Tartsd közel magadhoz a barátaidat, mert ők fognak segíteni, és eljuttatni karriered csúcsára. Kenre pedig külön figyelj oda, nehogy megint valami butaságot csináljon! Add át nekik bocsánatkérésemet, amiért veszélybe sodortam őket!

Ha sikerül megszabadulnom a vadászoktól, talán még látjuk egymást.

Üdvözlettel: Bart Shephard

Utóirat: sajnos nincs túl sok pénzem, csak a mellékelt összeggel tudok hozzájárulni az általam okozott károkért.

Sora előtt újra elmosódott a szoba képe, és érezte, hogy szemében összegyűlnek a könnyek.

VÉGE