PARTNEREK

Az Ellentétek folytatása

1. rész – Egy régi ismerős

Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. Van, hogy teljesen különböző emberekből lesznek a legjobb barátok, még akkor is, ha ezt az állítást leggyakrabban az elektromos töltések és a mágneses pólusok igazolják.

Csakhogy ez a mondás néha-néha az emberek közt is bizonyítást nyer. Ráadásul a Kaleido színpad falain belül sincs ez másképp. A társulat tagjai sem különbek a többi embertől, ők is bármikor találkozhatnak valakivel, akit az ellentétüknek tartanak, utána pedig bármi megtörténhet.

Ez alól Sora sem kivétel. A japán lány nem is olyan régen már találkozott egy Bart Shephard nevű furcsa fiúval, akit minden őrült húzása ellenére gyorsan megkedvelt, és hamarosan legalább olyan jó barátként tekintett rá, mint Kenre. Éppen ezért kivételesen nehéz volt számára, amikor a fiúnak két nap után el kellett tűnnie rejtélyes múltja miatt.

Azóta lassan már egy hónap telt el. A színpadnál a dolgok lassan visszazökkentek a régi kerékvágásba. A társulatból kevesen találkoztak Barttal, és ők is hamar hozzászoktak a fiú hiányához. Sora volt az egyetlen, akiben még olyan élénken éltek a fiúval töltött rövid idő kellemes emlékei, mintha az egész csak az előző nap történt volna. Csaknem minden éjjel maga előtt látta Bart néhol szomorú, néhol pedig mosolygó arcát, és ilyenkor könnyes szemekkel temette kezébe az arcát. Bár eleinte kifejezetten gyakoriak voltak a hasonló sírógörcsei, ezek az esetek idővel egyre ritkábbá váltak, így Sora egyre inkább képes volt újra a munkájára koncentrálni Leon partnereként.

Időközben ugyanis sok minden megváltozott a színpad háza táján. Leon visszajött Európából, Mia állandó munkatársat kapott Kathy személyében, Layla és Yuri pedig producerekként tértek vissza a színpadhoz az után, hogy Sora hivatalosan is legyőzte volt példaképét.

Gyönyörű nyári reggel volt. Az aranyló napsugarak megcsillantak az óceán tükörsima vízén. Egyetlen felhő sem vetett árnyékot a délelőtt munkába induló emberekre, köztük Sorára. A lány a villamoson utazott a színpad felé. Egy kis késésben volt, de nem akkorában, amiért főnöke leharapná a fejét. Arra viszont még ő sem gondolt, hogy pár perc múlva egyenesen örülni fog, hogy késik egy kicsit.

Sora hirtelen felfigyelt egy tőle nem messze álló alakra, aki egy újság mögé bújva olvasott. A lány nem látta az arcát, így tekintete továbbsiklott a környező épületekre és az éppen arra járó autókra. Már készülődött a leszálláshoz, amikor egy fiatal, babakocsit toló nő lépett az ajtóhoz, és megszólította az olvasó alakot:

– Segítene, uram?

– Természetesen – csendült egy Sora számára ismerős férfihang, de amikor a lány annak forrása felé fordult, az előbb még újságot olvasó, nála látszólag egy évvel idősebb fiú már háttal állt neki a babakocsi mellett, készen rá, hogy lesegítse azt a járműről.

Sora akkor nézett rá újra a fiúra, amikor már leszállt a villamosról. Az arcát még mindig nem látta, de ahogy végignézett rajta, a fiún lévő elnyűtt, fekete póló és a jobb időket is megélt, sötét nadrág Sora számára egyértelműen azonosította viselőjét.

– Bart! – kiáltotta a lány, és a kissé meglepődött fiú karjaiba vetette magát. Szorosan átölelte barátját, örömében kis híján sírva fakadt. – Hát visszajöttél? – kérdezte a fiútól, és felnézett az arcára. Bart mosolyogva nézett vissza rá.

– Vissza – bólintott, és miután Sora elengedte, együtt indultak tovább a színpad felé. – Sikerült megbeszélnem a dolgot a vadászokkal. Most már békén fognak hagyni…

A vadászok egy távoli bolygó szülöttjei voltak. Sora nem sokat tudott róluk, annyit azonban igen, hogy eddig Bart volt a legnagyobb prédájuk. Még mindig élénken élt benne az emlék, amikor egyikük legutóbb megtámadta a fiút a színpad falai közt. Akkor szörnyű küzdelem alakult ki kettejük között, ráadásul ez idézte elő barátja eltűnését is. Ha viszont Bart most igazat mond, mindez nem fog megismétlődni.

– És milyen volt? Mesélj! – kérte Sora a fiút, amikor befordultak a színpadhoz vezető mólószerű építményre.

– A várthoz képest nagyon könnyű volt. A vadászokat semmiről sem könnyű meggyőzni, most viszont azonnal belátták, hogy tényleg értelmetlen továbbra is minden eredmény nélkül üldözniük. Minden bizonnyal visszatérnek a bogárvadászathoz…

– Bogárvadászat?

– Igen. Mivel lekerülök a legnagyobb prédák listájáról, egy másik faj veszi vissza az első helyet. Őket hívják bogaraknak.

– És egy ilyen bogár is lakik benned? – kérdezte Sora, magában felidézve mindazt, amit Bart mondott neki az eltűnése előtti éjszakán.

A fiú nem volt teljesen ember, ezért is lehetett a vadászok kedvenc prédája. Bart képes volt magát lekezelően korcsnak nevezni, mivel saját elmondása szerint egy ember és két földönkívüli lény – egy vadász és egy ilyen bogár – keveréke volt. Akkor kiderült, hogy a fiú szívesen lemondana az ebből adódó képességeiről, de nem akarta, hogy valaki másra nehezedjen az ehhez tartozó hatalmas felelősség, ami alatt az emberek többsége összeroppanna.

– Pontosan – szólalt meg pár másodperc után Bart, kizökkentve a lányt töprengéséből. – Egyébként tényleg igaz, amit írnak?

Sora értetlenkedve nézett barátjára, aki a kezében tartott újságra bökött.

– Ja, az… Még nem tudtam beleolvasni.

– Azt írja, mostanában a Hattyúk tavát adjátok elő, ami osztatlan sikert arat a közönség körében…

– Hát igen, igyekszünk – vágott a fiú szavába zavartan Sora.

– Nem is ebben kételkedtem. Az áll az újságban, hogy „a főszerepet az a Sora Naegino játssza, akit többek közt a rendőrség munkáját nagyban segítő banki előadása útján ismerhettünk meg.”

Sora érezte, hogy zavarában kipirosodik az arca.

– Igen, ez is igaz.

– Ez hogy volt? Kíváncsi lennék rá…

– Elég hosszú történet, és már nincs időm elmesélni – mondta Sora, ugyanis elérték a színpad főbejáratát.