7. rész – Előadás előtt

Amikor Sora másnap reggel visszavitte a teáscsészét Bartnak, magában reménykedett, hogy a fiú nehogy megkérdezze, mire vélje az esti puszit, ugyanis még magának sem tudta volna megmagyarázni. Nem tudott ésszerű indokot találni arra, amit tett, csak nagy erejű belső késztetésre lett volna képes hivatkozni.

Már saját maga sem volt biztos benne, mit érez Bart iránt. Lehet, hogy már többnek tartotta egy egyszerű barátnál, de akkor sem akart arra gondolni, hogy esetleg szerelmes lenne a fiúba, bár erre szinte minden percben emlékeztetnie kellett magát.

Kipirult arccal adta vissza Bartnak a csészét, ami látszólag a fiút is meglepte.

– Mi történt az arcoddal? Csak nem lettél beteg? – kérdezte Bart majdnem nevetve, ami arról tanúskodott, hogy tudja: nincs igaza.

– Ööö… Nem – kereste a szavakat Sora. – Most… rohannom kell.

Azzal gyorsan megindult a folyosón, és igyekezett nem hátranézni. Dühös volt magára, amiért így faképnél hagyta a fiút, de amíg nem volt biztos a kettejük között létrejött kapcsolat erősségében, jobbnak látta nem kísérteni a sorsot, főleg nem egy olyan fontos előadás előtt, mint a mostani.

Minél előbb meg akarta tudni, mennyire segített neki Bart teája, ezért megszaporázta a lépteit, hogy mielőbb a színpadhoz érjen. Útközben még megállt egy hot-dogos standnál, hogy legalább pár falatot egyen reggelire, de ezen kívül szinte futva tette meg a távot a színpadig.

Leon már az épületben volt, amikor a lány odaért. Sora az edzőteremben találta meg ősz hajú partnerét.

– Miért jöttél? – kérdezte a férfi, amikor Sora belépett a terembe.

– A tegnapi edzést akarom bepótolni – felelte a lány. – Érzem, hogy most menni fog.

– Valóban? Akkor lássuk!

Bart receptje látszólag tökéletesen működött. Sora ezúttal képes volt Leonra és az ugrásra koncentrálni, és most egyáltalán nem zavarták a barátjával történt szörnyűségek emlékei. A délutánba is bőven átnyúló gyakorlás végén a lány magában hálát mondott Bart tudományának.

Nem sokkal az edzés után Mia szaladt oda Sorához, hogy megosszon vele egy örömhírt.

– A főnök is rábólintott a módosításokra, ma este a nézők megtekinthetik a Páratlan párost.

– Ez remek. Bart tudja már?

– Tudja. Az étkezőben beszélget a többiekkel. Nem jössz?

– Most nem – válaszolt habozva Sora. – Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne…

– Miről beszélsz? Miért nem lenne jó ötlet?

– Nem… nem fontos, menj nyugodtan te is az étkezőbe…

– Biztos vagy benne, Sora?

– Igen. Most egy kicsit egyedül szeretnék lenni.

– Te tudod… – hagyta rá a dolgot Mia, és elindult az étkező felé.

Sora az öltözőt tartotta a legalkalmasabb helynek, ahol még talán senki nem tartózkodott. Kihagyta az ebédet, az előadásig hátralévő időt azzal töltötte, hogy Barttal való kapcsolatát kivesézze. A fiú mindig kedves volt hozzá, őszinte válaszokat kapott tőle, nem csoda, ha tényleg megszerette, akárhogy is próbálja bemagyarázni magának az ellenkezőjét. Ugyanakkor nagyon is félt, hogy az előző esti cselekedetével éppen ő siette el a dolgokat. Lehet, hogy azzal a puszival rontott el mindent?

Az idő előrehaladtával egyre többen jöttek be az öltözőbe, és kezdtek el készülni az előadásra, így Sorának is egyre nehezebbé vált az egyre növekvő hangzavarban gondolkodni. Végül úgy döntött, ő is jelmezbe bújik, és felkészül a műsorra.

– Tehát itt vagy! – hallotta hirtelen Anna hangját. – Hol voltál egész nap?

– Többnyire itt – felelte Sora.

– Ne szórakozz! Itt kuksoltál ahelyett, hogy az étkezőben beszélgettél volna velünk?

– Szükségem volt egy kis magányra.

– Komolyan mondom, néha nem vagy normális…

Kopogtattak az öltöző ajtaján, pár pillanat múlva pedig egy másik szereplő kiáltását lehetett hallani:

– Sora! Téged keresnek!

– Ki lehet az? – kérdezte a japán lány Annától.

– Honnan tudjam? Menj, és nézd meg!

Sora nagy meglepetésére Bart állt az öltöző ajtaja előtt. Bár semmi nem utalt rá, a lány azt hitte, barátja megharagudott a reggeli események miatt, ezért lehorgasztott fejjel ment oda a fiúhoz. Érezte, hogy újra kipirosodik az arca.

– Valami baj van? – kérdezte Bart Sora lehajtott fejét látva.

– Nagyon haragszol a reggeli miatt?

– Miért kéne?

– Ahogy otthagytalak… az nem volt szép dolog tőlem…

– Ugyan, siettél edzeni. Érthető…

– Honnan tudod, hogy azonnal elkezdtünk gyakorolni Leonnal? – kapta fel a fejét a lány.

– Nem sokkal utánad érkeztem meg… de nem is emiatt hívtalak ki…

Sora igyekezett minden erejét összeszedni. Úgy gondolta, barátja most fog rákérdezni arra a puszira…

– …kíváncsi voltam, jól vagy-e. Találkoztam Leonnal, és mondta, hogy már rég befejeztétek az edzést, de te nem bukkantál fel az étkezőben…

– Gondolkodtam… kettőnkről… – kezdte Sora, de fogalma sem volt, hogy folytassa. Bart felhúzta fél szemöldökét, jelezve, nagyon is érdeklik a lány szavai.

– Valóban? – kérdezte olyan hangon, amiből kiderült: teljes mértékben Sorára hagyja a döntést. – Érdekes, igazán érdekes. És amint látom, jutottál is valamire…

A lány tudta, hogy barátja kipirult arcára gondol. Mivel a fiú mosolygott, lassan az ő porcikáit is átjárta az boldogság, ugyanis ebből arra következtetett, hogy egyáltalán nem rontotta el a dolgokat azzal a puszival. Örömében megölelte barátját, aki viszonozta a gesztust. Csakhogy ez nem tartott sokáig, mert Sora hamarosan meghallotta Ken hangját.

– Bocsánat, ha zavarok, de hamarosan kezdenünk kéne.

– Rendben, értem – hadarta a lány, miközben kibontakozott az ölelésből. Miután Ken a többieknek is szólt, és visszaindult a díszletek között, Sora még Barthoz fordult. – Sok szerencsét!

– Neked is!