4. rész – Ijesztő szokás

Hazaérve Bart jóformán azonnal kijelentette: szívesen átengedi a díványt Sorának.

– Biztos vagy benne? – kérdezte a lány.

– Ugyan, akár a padló is megfelelne. Egyébként pedig biztos korábban felkelek, mint te, és nem akarlak felriasztani azzal, hogy átlépek fölötted…

A fiú indoka jogosnak tűnt, ugyanis Sora még egyszer sem tudott barátja előtt felkelni. Bár az is igaz volt, hogy a lány csak akkor riadna fel hasonló esetben, ha Bart lába megcsúszna a padlón, a fiú pedig rá esne.

Sora nevelőszülei korán nyugovóra tértek. Lányuk is hamar lefeküdt, de jó ideig nem tudott elaludni. Ez a nyaralás eddig minden tekintetben legalább olyan jól indult, mint ahogy azt előre is szerette volna. Lenézett a mellette fekvő Bartra. A fiú szeme csukva volt, ami arról árulkodott, hogy Bart alszik. Sora lehajolt, hogy egy megkésett jóéjt-puszit adjon barátjának, de ijedten hőkölt hátra, amikor a fiú hirtelen megszólalt:

– Most állj meg, és gondold át még egyszer! – mondta, miközben kinyitotta a szemét. Sora majdnem felkiáltott a meglepettségtől, de végül lehalkította a hangját annyira, hogy szülei ne hallják.

– Azt hittem, alszol – motyogta szégyenkezve.

– Akkor ezúttal tévedtél.

– Nem tudsz elaludni?

– Mondhatjuk úgy is… De eddig nem is nagyon volt rá alkalmam…

– Hogyhogy?

– Amíg a vadászok elől menekültem, hasznomra vált az a tulajdonságom, hogy kétórányi éber alvással egy hétre ki tudtam pihenni magam. Bevált szokásom volt, hogy hetente egy délután egy fa egyik ágán pihentem két órácskát, aztán indulhattam is tovább. Éjszakánként is úton voltam…

– De most nyaralsz. Nyugodtan pihenhetnél, hiszen már azok a szörnyek sem üldöznek.

– Ezt mondd azoknak az ösztönöknek, amik éveken át életben tartottak! Nélkülük most nem beszélgetnék itt veled. Egyébként próbálok visszaszokni a hétköznapi élethez, de ez nem megy egyik pillanatról a másikra.

– Értem – mondta halkan Sora, bár hangján érződött, hogy aggasztja valami. – De ez akkor is ijesztő… legalább is nekem.

– Csak ez a probléma? – kérdezte barátja kedvesen, aki látszólag felfigyelt a lány hangjában csengő aggodalomra. – Mert ha igen, már csak pár napba telik, amíg sikerül visszaszoknom.

– Hát… tudod… nem csak ez… Az igazság az… hogy nem tudom kiverni ezt a gyerek-kérdést a fejemből. Emlékszem, mondtad, hogy nem akarsz egy a tiédhez hasonló problémákkal küszködő gyermeket látni, de ha így is lenne, te biztos tudnál neki segíteni. Elvégre te már évek óta együtt élsz ezekkel, nem?

– Sokkal többet kellene vele foglalkoznom, mint neked. Lehet, hogy a szemében nagyon háttérbe szorulnál.

– Ne félts engem, megoldom.

Bart nem felelt azonnal. Sora úgy gondolta, ez jó előjel. Minden bizonnyal sikerült meggyőznie barátját, mégis érdemes lenne elgondolkoznia a családalapításon. A fiú csak fél perc múlva szólalt meg újra.

– Biztos szeretnéd, hogy a vadászok az életed részét képezzék? – kérdezte, mire Sora ereiben meghűlt a vér.

– Tessék? Nem úgy volt, hogy beszéltél velük? Nem ígérték meg, hogy ezek után békén fognak hagyni?

– A megállapodás csak rám vonatkozik. Engem tényleg nem támadnak meg nyíltan, de ha felfedezik a gyermekben rejlő erőt, amit tőlem örökölne, ugyanúgy vadásznának rá, mint az előtt rám.

– Ezt nem tudtam… – motyogta maga elé a lány pár másodperces csend után.

– Most már tudod. És azt is tudod, hogy a te biztonságod érdekében kérlek meg rá, hogy mondj le a velem közös gyermekről.

Sora erre már tényleg nem számított. Bart részéről okos húzásnak tűnt, hogy nem azonnal sorolta fel az összes indokot a családalapítás ellen, hiszen a lány így nem tudott hirtelen újabb ellenérvvel előállni.

– És milyen programot tervezel holnapra? – kérdezte végül.

– Nagyban időjárásfüggő a dolog, de két lehetőség közül fogok választani. Addig viszont titok marad – válaszolta rejtélyesen a fiú, majd az oldalára fordult, és megpróbált elaludni.

Sora még egy ideig figyelte barátját, végül ő is becsukta a szemét. Felidézte gondolatait a repülőgépen, amikor hajlandó volt vállalni a veszélyt, hogy a fiút boldognak lássa, de ekkora veszély meg sem fordult a fejében. Ez viszont nem változtatott semmit azon, hogy ugyanolyan szívből jövő mosolyt szeretett volna látni Bart arcán, amilyet eddig csak barátja emlékében látott, és elhatározta: ha kell, ezt a kockázatot is vállalná. Csakhogy még fogalma sem volt arról, hogy csak barátja harmadik, egyben utolsó ellenérve szembesíti őt azzal, valójában mekkora ez a kockázat.