5. rész – Hírek hazulról

Bart jóslata helytállónak bizonyult, mivel amikor Sora reggel felébredt, barátját sehol nem látta. Szülei még aludtak, így hangtalanul öltözött át, és osont ki a szobából, hogy megkeresse a fiút.

Gyönyörű, napsütéses reggel volt. Bár az égen volt egy nagyobb, sötétebb és vastagabb felhő, aminek a lány nem látta a végét, ez még nem állt a már-már vakító napsugarak útjába, amelyek aztán ragyogva verődtek vissza a szállodától nem messze elterülő homokos partot nyaldosó tenger lágy hullámain. Sora a tengerparton sétált, és figyelte, ahogy más korán kelő gyerekek várat építenek a puha homokból. Néhány percnyi gyaloglás után meglátta barátját, aki éppen szembejött vele a parton, szatyorral a kezében.

– Jó reggelt! – köszönt a fiú, amint közelebb ért.

– Neked is – mondta Sora, majd a Bart kezében tartott zacskóra mutatott. – Ez mi?

– Ez? Reggelinek való.

– Remek! Úgy is kezdtem megéhezni… Gyönyörű az idő, nem?

– Szerencsére igen. De sajnos azt mondják, hogy hamarosan beborul… Aztán meg az előrejelzések szerint esőzések várhatóak. Úgy tűnik, pont rosszkor jöttünk.

– Kár, pedig olyan jól indult ez a nyaralás…

– És mindent megteszek annak érdekében, hogy továbbra is jól érezd magad. Bár nem lesz könnyű, mivel a strandot elfelejthetjük, de mára még tudok egy programot javasolni.

Sora fellelkesült barátja szavain. Követte a fiút vissza a szobába, ahol már ébren találták a szüleit.

– Amint látom, ragyogóan süt a nap – mondta Sora apja reggeli közben Barthoz fordulva. – Szerintem ki kéne használni.

– Hát, én úgy hallottam néhány helyi lakostól, hogy délutánra már nem lesz elég jó idő a strandhoz, ezért inkább egy kis városnézésre gondoltam. Velence például lélegzetelállító, ráadásul nincs is messze… nagyjából harminc kilométer.

– Tényleg nem lesz jó idő?

– Úgy tűnik, rosszkor jöttünk nyaralni – vonta meg a vállát a fiú. – Holnaptól pedig esni is fog.

– Na, ilyen a mi formánk… Akkor azt hiszem, holnap mehetünk is haza… De Velencéről sokat hallottam, jól hangzik.

Nem sokkal az indulás előtt megszólalt Sora mobilja. A lány nem tudta, ki keresheti ilyenkor, arra meg végképp nem számított, hogy egyenesen a színpadtól telefonálnak utána.

– Halló?

– Szia, Sora! Mia vagyok. Hogy telik a nyaralás?

– Nagyon jól. Tegnap még golfoztunk egyet vacsora előtt, és hamarosan indulunk Velencébe. Bart szerint csodálatos város…

– De jó neked! Mi pedig itt szinte állandóan gyakorlunk, és…

– Elég a bájcsevegésből, Mia! – hallotta Sora Anna ideges hangját a háttérből. – Attól, hogy a te telefonod lemerült, az enyémről még nem kéne lebeszélni az összes pénzt! Mondd meg Sorának, hogy visszajött a vénember és szokásához híven megint kavar, aztán tedd le!

– Hogy? – kérdezte Sora. – Csak nem Kenneth úrról beszéltek?

– De igen – vette át ismét a szót Mia. – Attól tartok, megint egy új tehetséget akar látni melletted. Látta a Páratlan párosotokat Barttal, szóval eredetileg rá gondolt, csak ugyebár ő is elment veled nyaralni, így jelenleg Rosettát piszkálja.

– És mikor jelent meg? – tette fel az újabb kérdést a japán lány, miközben felrémlett benne a fekete limuzin képe, amit Jerry kocsijából látott.

– Nem sokkal az után, hogy elindultatok a reptérre… Na jó, tényleg le kell tennem, mert Anna nagyon haragos arccal néz rám… Mikor jöttök vissza?

– Lehet, hogy már holnap. Az időjárás ellenünk dolgozik.

– Kár. Akkor holnap találkozunk. Szia!

– Szia!

Sora nem igazán tudta eldönteni, hogy barátnője jó vagy rossz híreket közölt-e vele. Örült, hogy a színpad legnagyobb befektetője is tehetségesnek találja Bartot, ugyanakkor megint elkezdett motoszkálni benne a félelem, hogy barátja elveheti tőle nehezen megszerzett helyét a társulatban. Igaz, a fiú leszögezte, hogy nem fogja őt fenyegetni, de mi lesz, ha Kenneth úrnak erről teljesen más a véleménye?

– Minden rendben? – hallotta hirtelen barátja hangját.

– Igen, semmi bajom. Csak Mia hívott. Várnak minket haza – tette hozzá mosolyogva.

– Holnap szinte biztos megyünk. Indulhatunk?

Velence első látásra nem ígérkezett olyan csodálatos helynek, ahogy azt Sora gondolta. A városba belépve mindenfelé parkolóházak álltak, egyedül egy szabadtéri piac és egy kikötő törte meg az egyhangúságot.

– Ez lenne az a híres Velence? – kérdezte a lány. – Egy csatornát sem látok.

– Ez csak a külváros – mondta Bart. – A látogatóknak itt kell hagyniuk az autóikat. A kikötőből indulnak hajók a város beljebb fekvő részeibe.

Miután egy hajó – több utassal együtt – elvitte őket Velence egyik nevezetességéhez, a Szent Márk térhez, Soráék úgy döntöttek, sétálnak egyet, és a tágas teret elhagyva elindultak egy szűk sikátorszerű utcában. A japán lány nem győzte kapkodni a fejét az utcában sorakozó rengeteg bolt között, ahol látszólag mindent árultak.

A kis csapat végigment pár utcácskán, majd sikeresen visszatértek a Szent Márk térre, ahol megálltak egy kicsit pihenni.

– Azért erre nem számítottam – szólalt meg Sora nevelőapja. – Igaz, hogy a szűk utcák és a kissé áporodott levegő ellenére szép város Velence, de nekem ennyi bőven elég volt…

– Akkor én kérek elnézést a félresikerült program miatt – mondta Bart, de a férfi csak legyintett.

– Ugyan, biztos vannak, akik sokkal jobban élvezik az ilyesmit, nem tudhattad, hogy mi nem vagyunk úgy oda érte…

Sora nem akart hinni a fülének. Eddig sosem hallotta, hogy nevelőapja bármelyik barátját letegezte volna. Bart viszont látszólag nem vette észre, vagy nem foglalkozott vele.

– Ha megengedik, szeretnék még elintézni valamit. Csak pár perc – mondta a fiú, és visszaindult a sikátorok felé.

– Nem hiszem el, hogy letegezted Bartot – fordult apjához Sora, miután barátja hallótávolságon kívül került.

– Vannak még kikötéseim vele kapcsolatban, de tulajdonképpen elég megbízhatónak tűnik. Ritka barát az ilyen…

Sora nem volt biztos benne, mire célzott a nevelőapja, így inkább nem szólt semmit. Barátja tényleg hamar visszatért, és a lány észrevett valamit rajta: a fiúnak volt valami a zsebében.