6. rész – Ég veled, Olaszország!

Sora egész délután azon töprengett, mit szerezhetett Bart Velencében, és még jobban foglalkoztatta a kérdés, hogy vajon hogyan juthatott hozzá, ha már fürdőruhára is neki kellett pénzt adnia a fiúnak. Pár pillanatig az is megfordult a fejében, hogy barátja esetleg lopott az egyik boltból, de szinte azonnal elhessegette az aggasztó gondolatot. Tökéletesen megbízott a fiúban, sosem feltételezné róla, hogy ilyesmire szánná rá magát.

A lányt még éjszaka sem hagyta nyugodni barátja velencei elintéznivalója, csak forgolódott az ágyában. Végül elhatározta, hogy megkérdezi Bartot a dologról. Tudta, hogy a fiútól nem kell tartania, hiszen volt már hasonló helyzetben, és akkor sem lett ebből semmi gond.

– Bart! – szólalt meg suttogva, hogy alvó szüleit ne ébressze fel. – Alszol?

– Még nem – hangzott a felelet. – De lehet, hogy nem is fogok. Tegnap pihentem, emlékszel?

– Igen… Kérdezni szeretnék valamit…

– Hogy mit csináltam Velencében?

Sora számított rá, hogy Bart ki fogja találni, mi zavarja, most mégis csak egy kis szünet után tette fel az újabb kérdést:

– Ugye nem tettél semmi törvénybe ütközőt?

– Meg sem fordult a fejemben. Csak vettem valami apróságot…

– Miből? Úgy tudtam, nincs pénzed.

– Kalostól végül sikerült egy kis előleget kérnem. Amikor megérkeztünk, egy bankba mentem, hogy felváltsam, ugyanis kifejezetten erre akartam tartogatni. De egyelőre hadd maradjon titok… A hazaúton úgyis megtudod, mi az…

A lányt nagyon kíváncsivá tette Bart titkolózása, de belátta, hogy faggatózással nem menne semmire, ezért inkább témát váltott.

– Nem gondoltad meg magad a családdal kapcsolatban?

– Nem – hangzott a leghatározottabb válasz, amit valaha is hallott. – És nem is fogom. Nagyon veszélyes…

– De te meg tudnál védeni minket azoktól a vadászoktól, akik esetleg ránk támadnának…

– Többről van itt szó néhány vadásznál. Ha én lennék a gyermeked apja, az sem lenne teljesen ember, így akár vadászként vagy bogárként is a világra jöhet. Akkor pedig nagyon könnyen belehalhatsz a szülésbe. Féltelek. Ez az igazság.

Sorát megijesztette barátja kijelentése. Mivel Bart neki háttal feküdt, lassan lemászott mellé, olyan közel húzódott hozzá, amennyire tudott, és hátulról átölelte a fiút. Még megérezte barátja kezét a sajátján, majd hamarosan elaludt.

Másnap reggel egyedül ébredt. Bart minden bizonnyal reggeliért ment egy közeli boltba, ahogy azt az előző nap is tette. A napsugarak ezúttal nem sütöttek be a szobába, az égen sűrű, sötét felhőréteg fenyegetőzött a meteorológusok által már beígért esővel.

Barátja pár perc múlva ért vissza a szobába. Mivel a felhős idő miatt a szoba sokkal sötétebb volt, mint egy nappal korábban, Sora nevelőszülei még az igazak álmát aludták, így a fiú csak halkan szólt a lányhoz, hogy ne ébressze fel őket.

– Jó reggelt! Hogy aludtál?

– Egész elviselhetően – válaszolta Sora.

– Sajnálom, ha megijesztettelek az este, de mivel ilyen makacs vagy, egyszerűen szükséges volt, hogy szembesítselek a veszély igazi mivoltával…

– Megértem. De akkor tényleg nem akarsz családot?

– Attól, hogy beláttam, senkit sem tehetek ki ilyen veszélynek, természetesen még vágyom egy családra – mondta a fiú, miközben elkezdte felszeletelni a friss kenyeret. – De már megtaláltam a módját, hogyan tegyem elviselhetőbbé a helyzetemet…

– Biztos nem lehet könnyű… Abban a tudatban élni, hogy nincs utódod… és idővel csak egyre rosszabb lesz…

– Ettől nem félek – szólt közbe Bart, de mintha még azt is motyogta volna maga elé: „Bárcsak így lenne!”

Sora szülei még akkor is aludtak, amikor a két fiatal megreggelizett, így a lány és barátja lementek a tengerpartra, és egy ideig szótlanul nézték a hullámzó víztömeget.

– Gyönyörű… – szólalt meg néhány perc múlva Sora. – Kár, hogy máris vissza kell mennünk…

– Sajnos az esővel nem tudunk mit kezdeni. Egyébként maradhatnánk még, nem tehetek róla, hogy így alakultak a dolgok. Lehet, hogy jól tudok harcolni, de az időjárást nem irányíthatom…

– Tudom. Csak egy kicsit vívódom is… szívesen maradnék, de máris hiányzik a színpad.

– Akkor azt mondom, kezdjünk el csendben összecsomagolni! Annyival is előrébb leszünk…

– Jó ötlet. Menjünk!

Miután Sora nevelőszülei is megreggeliztek, minden ruha újra a bőröndökbe került. Érkezésükhöz hasonlóan taxival hagyták el Jesolót, és mentek ki Ravenna repülőterére. Ott viszont Sora meglepetésére nevelőapja két jegyet nyújtott át neki és barátjának.

– Azt hiszem, itt elválnak útjaink – mondta. – Semmi szükség rá, hogy visszakísérjünk titeket Amerikába.

Sora búcsúzóul megölelte nevelőszüleit, majd türelmesen végignézte, ahogy Bart is kezet fog velük, végül a fiúval az oldalán elindult a megfelelő terminál felé.

Minden gond nélkül felszálltak a gépre, majd amikor már a levegőben voltak, Bart egy kis dobozt vett elő a zsebéből.

– Az éjjel kíváncsi voltál, mit vettem Velencében – emlékeztette a lányt. – Nézd meg nyugodtan!

A lánynak elállt a lélegzete, amikor meglátta a dobozban lévő aranyláncra fűzött csillogó, négyszögletes keretbe foglalt S betűt ábrázoló medált.

– Ez… Biztos egy vagyonba került…

– Egyáltalán nem. Ahhoz képest, hogy a betű és a kerete igazi gyémántból van, nagyon olcsó.

– Ez gyönyörű. Köszönöm…

– Nincs mit. Viseld egészséggel!

Az út hátralévő részében Sora a nyakláncot nézve azon gondolkodott, milyen rövid idő alatt lettek ilyen jó barátok Barttal. Elképesztően rövid idő alatt odáig jutottak, hogy a fiú ajándékot vett neki. Arra viszont nem gondolt, hogy esetleg félreértelmezte barátja gesztusát.