9. rész – Járvány

Sora másnap reggel hármuk közül másodiknak ébredt. Anna már a konyhában reggelizett, míg Mia még mindig aludt. A japán lány felöltözött, és kiment a konyhába, ahol nem csak Annát, hanem Bartot is megtalálta.

– Jó reggelt! – mondta a fiú üdvözlésképpen, mikor észrevette Sorát. – Mit kérsz reggelire?

– Egy szendvics tökéletesen megteszi – felelte fáradtan a lány, és leült barátnője mellé, aki komótosan fogyasztotta a tányérján lévő tükörtojást.

Bart előkészített néhány kenyérszeletet és pár további dolgot, amit Sora felhasználhatott a szendvicséhez. Amikor letette az ételt a japán lány elé, Anna hirtelen megszólalt, de az ő hangja is valahogy különösen fáradtan csengett:

– Mia elég sokáig alszik. Nem kéne felébreszteni?

– Szerintem hagyjátok – mondta a fiú. – Most ő is szabadságon van, ráadásul a tegnap nem volt éppen élete legunalmasabb napja. Hadd pihenje ki magát!

Kisvártatva a holland lány elnyújtott nyögését hallották meg, amire mindhárman felkapták a fejüket.

– Ez Mia volt? – kérdezte Sora.

– Nem tűnt valami bizalomgerjesztőnek – állapította meg Anna.

– Valóban nem – jegyezte meg Bart, és besietett a szobába.

A holland lány még mindig az ágyában feküdt. Máskor világos színű arca most tűzpiros volt.

– Mi a baj? – kérdezte a fiú, és leült Mia ágyának szélére.

– Nem érzem magam valami jól – motyogta a lány. – Iszonyúan sajog a fejem…

Bart Mia homlokára tette a kezét. Arcáról simán le lehetett olvasni, hogy nem tetszik neki, amit érez.

– Hát, ez legalább harmincnyolc és fél – állapította meg. – Későn szóltam volna, hogy takarózz be? Jobb lenne, ha ma ágyban maradnál…

– Sora! – hallatszott hirtelen Anna riadt hangja. Pár pillanat múlva az amerikai lány is megjelent a szoba bejáratában. – Bart! Valami történt Sorával. Egyszer csak ráborult az asztalra…

A fiú gyorsan kirohant a konyhába, majd hamarosan a japán lánnyal a karjában tért vissza, végül pedig lefektette Sorát az ágyába.

– Mi lehet vele? – kérdezte Anna.

– Szerintem ugyanaz, mint Miával – válaszolt Bart, majd pár pillanatig Sora homlokára tette a kezét. Amikor visszahúzta, komoran bólintott. – Az. Megfázott.

– Mindketten megfáztak? – tette fel az újabb kérdést az amerikai lány, miközben Sora újra ébredezni kezdett az ágyában.

– Nagyon úgy tűnik. És nagy a valószínűsége, hogy te is, szóval a biztonság kedvéért jobb lenne, ha visszafeküdnél. Egy bögre forró tea majd segít egy kicsit…

– Tehát pihenésre vagyunk ítélve? – kérdezte a japán lány.

– Egyelőre igen – felelte a barátja, aki visszaindult a konyhába.

A nap a lányok számára teljesen szokatlan nyugalommal telt el. Egyedül Sora kísérelt meg egyszer kimászni az ágyából egy kicsit gyakorolni, hogy képességei ne romoljanak sokat, ez viszont Bart közbelépése miatt nem sikerült. Másrészt a fiú nagyon lelkiismeretesen ápolta őket, ezzel is nyilvánvalóvá téve előző nap felvett apaszerepét.

Délután kopogtatást hallottak. Mivel a lányok mind az ágyat nyomták, Bart nyitott ajtót.

– Szia! – hallatszott kintről Sarah hangja. – Remélem, nem zavarok. Kate mondta, hogy itt húzódtatok meg… Soráék itt vannak?

– Itt, de attól tartok, egy kicsit kockázatos lenne beszélned velük. Azért nyugodtan gyere be, egy teára meghívhatlak.

– Köszönöm, nagyon kedves. Már ide érzem az illatát… Várjunk csak! Ez… kamillatea?

– Az. A lányok egy kicsit megfáztak az éjjel, most mindhárman ágyban vannak. Jelenleg én vagyok egyedül talpon.

– Igen, az a hirtelen lehűlés éjszaka… Te hogyhogy nem fáztál meg? A társulatnak is legalább a fele kidőlt.

– Mondjuk úgy, hogy eléggé szívós vagyok – mondta a fiú, miközben teát töltött a vendégnek, aki a hálószoba bejáratáig még eljött, hogy beköszönjön a lányoknak. – A szervezetem valahogy nem megfelelő a vírusok fennmaradására és sokasodására.

Bart hangjából ítélve Sora biztosra vette, hogy barátja tökéletesen tudta, mitől nem betegedett le, csak a magyarázat annyira hihetetlen, hogy inkább eltitkolja. Sarah viszont jó hírekkel érkezett: Kalos ismerősei este továbbállnak, az artisták pedig visszamehetnek a szállásukra. Már csak meg kéne gyógyulniuk addigra, ami viszont Bart felügyelete alatt nem is volt annyira elképzelhetetlen.

És tényleg! Mire eljött a kiköltözés ideje, Sora és Anna kis híján kicsattantak az egészségtől, és Mia állapota is sokat javult a reggelhez képest. Már csak enyhe hőemelkedése volt, ami a fiú véleménye szerint még egy kiadós alvással nyomtalanul elmúlik.

Csomagolás után Sora személyesen adta vissza a lakáskulcsot a doktornőnek, így csak jóval a többiek után érkezett vissza a szállásra. Ahogy végigsétált a folyosón, hirtelen egy ideges hangot hallott, amint a nevén szólítja:

– Sora! Végre megvagy!

A lány lassan megfordult, és szembenézett a hang tulajdonosával. May állt előtte, meglehetősen dühös szemekkel nézve rá.

– May? Mit szeretnél… – kezdte a japán lány, de nagy riválisa beléfojtotta a szót.

– Megtudni, hogy Mia mit akar az 1001 éjszaka meséivel. Miért pont az lesz a következő darab?

– Úgy tudom, Kenneth úr kívánságára tették műsorra. Különösen a vívójelenet miatt…

May szája gonosz vigyorra húzódott.

– Akkor már tudom, mit gyakoroljak a szereplőválogatásig.

– Nem tudom, mennyire tudnád eléggé begyakorolni a vívást, mert biztos, hogy Bart is benne lesz az előadásban – próbálta lenyugtatni örök ellenfelét a japán lány. – Nem hiszem, hogy különösebb tapasztalat nélkül engednek küzdeni ellene…

– Te csak ne félts engem! Az ilyen próbálkozásaidtól vagyok néha rosszul – korholta le May, majd megfordult, és távozott.

Sora magát szidva lépett be az immár idegen holmiktól mentes szobájába. Ezt jól megcsinálta. Nem csak elmondta legnagyobb riválisának, mik a követelmények a következő előadáshoz, de még tűzbe is hozta. Ezek után az edzőtermet, mint gyakorlásra alkalmas helyet elfelejtheti. Már csak abban reménykedhetett, hogy May annyira nem tud vívni, hogy teljesen az alapoktól kelljen kezdenie. Addig legalább nem nagyon fog felmenni a kötélre. Addig gyakorolhat ott is.