12. rész – Hajszál híján

Bart a következő alkalommal valóban tovább nehezített az edzésen. A fiú reggel két vállra függeszthető kosárral jelent meg az edzőteremben.

– Ezek mik? – bukott ki a kérdés Mayből, ahogy meglátta a különös hordozóeszközöket.

– Ezeket a kosarakat a Távol-Keleten használják azok, akik egész nap a hegyi ösvényeken gyalogolnak – hangzott a felelet. – Pedig azt hittem, kínaiként ráismersz. Nagy előnye, hogy a súlya egyenletesen oszlik el a gerincoszlopon, így nem fogja megterhelni a hátatokat…

– Várj egy kicsit! – szakította félbe Sora. – Csak nem azt akarod mondani…

– Mostantól ezzel a hátatokon fogtok edzeni. A benne lévő súlyt pedig időről időre növelni fogjuk.

– És azt várod el tőlünk, hogy ezzel a hátunkon gyakoroljunk? – csattant fel May. – Te nem vagy normális!

– Nem muszáj folytatni. Akkor viszont már el is dőlt, ki fog játszani a darabban.

May nem válaszolt, de látszott rajta, hogy mindjárt felrobban mérgében. Végül dühösen a hátára vette az egyik kosarat.

– Helyes – bólintott a fiú. – Most öt kilót nyom mindkettő, nektek nem jelenthet problémát. Azért nem kell kétségbeesni, evéshez és alváshoz levehetitek.

– Ez megnyugtató – motyogta maga elé Sora, miközben felvette a másik kosarat.

Az edzés innentől kezdve valóban egyre keményebbé vált. Sora egyre gyakrabban érezte esténként hullafáradtan, hogy már nem bírja sokáig a megfeszített tempót. Többször gondolt rá, hogy mivel Bart úgyis vissza fog venni az előadáson, nem lenne szükséges folytatnia. Csakhogy Mayen is látszott, hogy körülbelül ő is így van ezzel. Ez erőt adott a japán lánynak, és eltökélte magában, hogy ha nem is bírja teljes egészében végigcsinálni barátja edzését, nem fog vetélytársa előtt kiszállni.

Fantom még mindig nem hallatott magáról, Sora viszont egyszerűen képtelen volt különösebb figyelmet szentelni a kis fickó eltűnésének. Esténként legfeljebb arra maradt ereje, hogy lezuhanyozzon, mielőtt bedőlne az ágyába, bár erre sem mindig. Az edzés még jobban meghozta az étvágyát: étkezéseknél legalább kétszer annyit evett, mint a többiek – barátai nem kis aggodalmára. Mia például konkrétan megkérte, hogy hagyja abba, vagy legalább vegyen vissza a gyakorlásból.

– Nem kéne túlhajtanod magad – mondta. – Bart úgyis ki fog állni melletted.

– Éppen, hogy nem fog – makacskodott a japán lány. – Nem akarja, hogy biztonságban érezzem magam Maytől, elbízzam magam és ellustuljak. Mindketten ugyanannyi eséllyel indulunk.

– Hogy? De hát ez őrültség, nem?

– Azért meg lehet érteni. Ez kizárólag az én érdekem.

– Jó neked. Én egy mukkot nem értek ebből az egészből.

– Bart kezd megismerni. Tudja, hogy nem tudnék nyugton ülni a fenekemen, még akkor sem, ha May feladná a versengést. Újabb célt tűznék ki magam elé, ami jelen helyzetben nagy valószínűséggel az ő legyőzése lenne. Csakhogy ha komolyabban belegondolok, gyakorlatilag lehetetlen lenne felvenni vele a versenyt. Túl jó, a sikertelen próbálkozások pedig elkedvetlenítenének. Ettől akar megóvni azzal, hogy Mayből méltó ellenfelet farag.

– Kicsit hasonlít Leonra.

– Látszólag lehet, de tulajdonképpen teljesen más. Ő engem félt, nem magát. Nincs olyan hírneve, mint Leonnak, amire veszélyt jelentenék. Csak nekem akar jót.

Sora ezekkel az érvekkel elérte, hogy barátai felhagyjanak azzal, hogy megpróbálják lebeszélni az edzés folytatásáról. Azok viszont még mindig aggódva néztek rá, valahányszor felborította addigi rutinját. Néha igazán idegesítették ezek a pillantások, de tudta, hogy a többiek egyáltalán nem akarnak neki rosszat. Csakhogy most nem volt éppen abban az állapotban, hogy értékelni tudja ezeket a gesztusokat.

Pár nap alatt viszont újabb tényezők nehezítették meg a japán lány dolgát, amelyek közül az egyik pont vetélytársa volt. Maynek látszólag szintén esze ágában sem volt Sora előtt kiszállni. És ami lassan-lassan még veszélyesebbé vált: egyre inkább belelendült az edzésbe, míg Sora továbbra is jóformán csak végigszenvedte azt. May aránylag hamar kiismerte a gyakorlatok lényegét, és tudta, hogyan hozzon ki még többet belőlük, így pedig minden alkalommal többet fejlődött versenytársánál.

Kétes értékű, de annál jelentősebb tényező volt a hideg. Véget ért a nyár, a szomorú ősz pedig kifejezetten hideg Szeptemberrel köszönt a két lányra. Bár Sora az időjárás ellen egy dzsekivel tudta védeni magát, a kosár pántja minduntalan le akart esni a csúszós szövetről, ami a lánynak csak még több fejfájást okozott. Ugyanakkor a csípősen hűvös levegő futás közben fokozott tempóra ösztönözte, mivel ilyenkor általában semmi másra nem vágyott, csak egy melegebb helyiségre, erre pedig a fűtött edzőterem is kitűnő példa volt.

Azt viszont észrevette, hogy a hideg Bartot egyáltalán nem zavarja. A fiú továbbra is pólóban sétálgatott a szabadban, már amikor éppen nem a lányok edzésével volt elfoglalva. Sorának néha az is eszébe jutott, hogy barátját még az Antarktisz fagyos jégviharai sem tudnák legalább egy pulóver felvételére kényszeríteni. Ezeken az ötleteken aztán egy jót mosolygott, majd folytatta az edzést.

Lassan kezdte csak ő is megérteni Bart edzéstervének lényegét. Néhány nap után kosárral a hátán is eljutott arra a szintre, ahol azelőtt kosár nélkül volt. Sejtette, hogy súly nélkül még gyorsabb mozdulatokra lesz képes, ez pedig még inkább erőt adott neki. Innentől újra együtt tudott haladni vetélytársával, de félő volt, hogy May így is behozhatatlan előnyre tett szert.

Hamarosan újabb probléma merült fel az edzés közben. Kalos – és főként Kenneth úr – szoros határidőn belül meg akarták tartani a szereplőválogatást, hogy minél előbb kitűzhessék az előadás időpontját. Így viszont elkerülhetetlen volt, hogy valamelyik edzésen felmerüljön a kérdés: milyen bemutatóval mérjék össze tudásukat? Egyedül Bart tudott felhozni egy olyan ötletet, amit mindketten elfogadtak. Eszerint mindkét lány ugyanazt fogja előadni a válogatáson, így pedig jobban látható lesz, melyikük alkalmasabb inkább a szerepre.

Ezentúl az edzéseknek szerves részét képezték a konkrétan a válogatásra való felkészülés címén végzett gyakorlatok a kötélen. Az ezzel töltött hosszú órák alatt öltött formát az a mozdulatsor, amivel a lányok a bemutatón részt kívántak venni. A fiú viszont továbbra is csak annyiban avatkozott bele a gyakorlásba, hogy szigorúan figyelte, mikor kell váltaniuk egymást, mivel a biztonság miatt nem engedte fel őket egyszerre a kötélre.

Sora megfelelően nehéznek tartotta a kialakult mutatványt. A mozdulatsor könnyű elemekkel indult, majd egyre bonyolultabbá, látványosabbá és izgalmasabbá vált a végére. Ebből származóan a legnehezebb része a végére került: hármas szaltóból a kötélre érkezni és tökéletesen megállni rajta. Bár magában nem jelentett volna sok fejfájást, egy aránylag igen hosszú bemutató lezárásaként komoly odafigyelést igényelt az ekkorra már nagy valószínűséggel fáradt előadótól.

A két lánynak viszont még több problémával kellett megküzdenie. A kosárral a hátukon végigcsinált edzés eredményével hirtelen nem voltak teljesen tisztában, így az első néhány alkalommal rendre túlugrottak a céljukon. Ráadásul érthetetlenül szoros határidőre kellett dolgozniuk, ami még inkább megnehezítette a dolgukat.

A válogatás közeledtével Bart már nem dolgoztatta meg annyira a lányokat, hogy azok ki tudják pihenni magukat a megmérettetésig. Így történhetett, hogy Sora a bemutató előtti napon rájött, miért is szorítja őket ennyire a határidő. Éppen Kalos irodája előtt sétált el, amikor meghallotta főnöke és Sarah beszélgetését.

– Most már viszont nagyon nagy szükség lenne rá – erősködött a szállásmester. – Többen is jelezték, hogy újra kéne festeni a szobákat. Lassan pedig már a villanyégők többsége is cserére szorul.

– Ezerszer elmondtam, hogy ezzel kénytelenek leszünk várni – ellenkezett a férfi. – Te is jól tudod, hogy ebben a pillanatban ez nem lehetséges.

– De hát így sem maradhatnak azok a szobák! A végén még emiatt mondanak fel a színészeink!

– De mégis mit csináljak, ha egyszer nincs pénzünk rá? Ezért kellene minél előbb elkezdenünk az előadásokat. A vérfrissítés szükségéről nem is beszélve…

Sora nem akart hinni a fülének. A színpad pénzügyi problémákkal küzd? Akkor eddig miért nem tudott róla? Ez a vérfrissítés is új fogalom volt számára. Bár sejtette, nagyjából mit jelenthet, de nem volt teljesen biztos benne. Lehet, hogy főnöke a régi színészek elküldését és új előadók felvételét értette ez alatt? Lehet, hogy hamarosan búcsút kell mondania a társulatnak? Nem! Ez nem történhet meg!

Ezzel az elhatározással készült fel az éjszaka folyamán a másnap délelőtt tartott válogatásra. Újra fellángolt benne a harci kedv: May ezúttal semmiképp nem győzheti le. Ha most kikap vetélytársától, talán már nem lesz alkalom, hogy visszavágjon. Erre azonban gondolni sem mert. Tisztes, bizonyosan szoros küzdelemben, de le fogja győzni versenytársát.

A bemutató előtt Ken pénzfeldobással döntötte el, ki mehet fel először a kötélre. A választás Mayre esett, így Sora leülhetett az összeverődött nézőközönség első sorába. Barátja mellett foglalt helyet, akin az izgalom leghalványabb jele sem látszott, de a lány nem is várt mást tőle. A nézők között megpillantotta két legjobb barátnőjét, főnökét, Kenneth urat és a társulat nem kevés tagját, akik – tekintve, hogy May még mindig egyáltalán nem volt népszerű a színpad dolgozói körében – mind neki jöttek szurkolni.

May félelmetesen jól kezdett bele a begyakorolt mozdulatsorba. Vetélytársa dinamikusságán még Sora is meglepődött. Ez a lendület nem tarthat ki a bemutató végéig. Az lehetetlen, hogy ezzel a lendülettel végigcsinálja.

– Nem rossz – jegyezte meg alig hallhatóan Bart, a japán lánynak címezve szavait. – Össze kell szedned magad, ha le akarod győzni.

Sora nem akarta elhinni, de úgy tűnt, May lendülete kitart a gyakorlat végéig, ugyanis már csak a hármas szaltó maradt hátra. A kínai lány felugrott, megcsinálta a forgásokat, majd leérkezett a kötélre – ami egy pillanattal később ki is csúszott a lába alól.

A nézőseregen döbbent moraj futott végig, amikor May tompán landolt a biztonsági hálón. Elszúrta. Talán túlontúl is erőteljesen kezdett bele. A végére elfáradt, azért nem tudott talpon maradni. Más magyarázat nincs.

Sora tudta, hogy ő következik. Most, hogy legnagyobb riválisa elrontotta a bemutató rá eső részét, neki már csak rendesen végig kell csinálnia a gyakorlatot. Csalódott volt. Álmában sem gondolta volna, hogy így fog nyerni. Hirtelen megrázta a fejét. Ami történt, megtörtént. May elszúrta, semmi értelme ezen töprengenie. Ő már nem hibázhat.

Jóval óvatosabban kezdett bele az előadásba, mint May. Nem akarta hamar elhasználni az erejét, ez pedig nagyon meglátszott a mozgásán. Lassabb volt, mint vetélytársa, de hibátlanul végezte a gyakorlat elemeit. Végül már neki is csak a szaltók voltak hátra, amiket kifogástalanul végrehajtott, majd magabiztosan landolt a kötélen. Megcsinálta. Már csak az egyensúlyát kell megtartania, és megnyerte a párbajt. Csakhogy a következő pillanatban a kötél az ő lába alól is kicsúszott.

Sora egy pillanatig azt hitte, minden elveszett. Lomhábban végezte a gyakorlatokat, mégis ugyanott, ugyanúgy elszúrta, mint May. Most mit csináljon? Így egész biztosan vetélytársa kapja meg a szerepet. Hacsak…

Egy hirtelen ötlettől vezérelve lábával az utolsó pillanatban a kötél felé kapott. Sikerült elkapnia, így meg tudta tartani magát, bár csak denevér módjára csüngött fejjel lefelé. Mindkét kezével maga mögé nyúlt, magragadta a kötelet, majd a lábát is maga után húzva visszamászott rá. Lehet, hogy nem így tervezték meg a gyakorlat végét, mégis jobb volt így, mintha ő is leesett volna.

A közönség hatalmas tapsviharban tört ki. Sora tekintetével megkereste barátját, aki bár nem tapsolt, elismerően bólogatott. A lánynak nagyot dobbant a szíve. Mégis sikerült neki. Szoros küzdelemben legyőzte Mayt. Övé a szerep.

Bart mellett megpillantotta vetélytársát is, aki eleinte döbbenten figyelte az előadását, de most már düh sugárzott a szeméből. Nyilván sosem gondolta volna, hogy Sora ilyen rögtönzéssel fogja megmenteni magát.