14. rész – Kemény küzdelem

Sora egyre inkább össze volt zavarodva. Amióta elkezdődött a készülődés a következő előadásra, először Layla, majd Fantom is érdekes dolgokat mondtak barátjáról. Fogalma sem volt, mit hihet el az őt eddig leginkább segítő és inspiráló személy véleményéből, főleg azt illetően, érdemes-e elgondolkoznia azon, hogy versenyezni kezdjen Barttal. Volt példaképe rendületlenül bátorítja, hiszen a fiú nem edzi saját magát, így előbb-utóbb csak utolérhetné. A szellem ezzel ellentétben lehetetlenségnek tartja, hogy akár megközelítse barátját. Bizonyos szempontból neki is igaza van, a japán lány is többször feltette magának a kérdést: hogyan versenyezhetne valakivel, aki még csak nem is teljesen ember?

Azért talán csak meg kéne győződnie Fantom meséjének igazságtartalmáról. De mégis hogyan? Nem állíthat be csak úgy a barátjához, hogy „Szia! Mondd csak, nem mészároltál le a középkorban egy egész királyi udvart?” És ha kiderül, hogy köze sincs hozzá? Akkor aztán tényleg eláshatja magát.

Ezt viszont egyelőre hanyagolnia kellett. Kalos három napot adott nekik a gyakorlásra, amiből az első már el is telt azzal, hogy vetélytársával külön-külön szereztek némi tapasztalatot a fiú elleni harcban. Csakhogy most már hárman voltak egyszerre a kötélen, ez pedig sokkal nehezebbé tette a mutatványt – legalább is a lányok számára.

Egy dologban mind Laylának, mind Fantomnak, mind pedig annak idején Miának igaza volt: Bartnak ennél testhezállóbb szerepet keresve sem találhattak volna. Ez már előző nap is kiderült, amikor még csak Sora ellen harcolt, most pedig még erőteljesebb bizonyítást nyert. A fiú legalább olyan jól küzdött két ellenféllel, mint eggyel. Tökéletesen megosztotta a figyelmét a két lány között, minden mozdulatán látszott a precíz kiszámítottság. Hihetetlen reflexekkel reagált még akkor is, amikor Soráék egy sikeres találat érdekében összedolgozva támadtak rá, ráadásul nem kezdett bele olyan támadásba, ami közben ne tudott volna megállni – mint később elmondta, az esetleges közbeavatkozó csapások elkerülése érdekében.

Most már az is kiderült a lányok számára, hogy ellenfelük nem csak az egyszerű kardot forgatja mesteri szinten. Miután Mayt is bevették a jelenetbe, Bart megrendelt a kellékesektől egy kétpengéjű kardot, aminek a markolatát meglazították, hogy az esetleges kettétörés újabb látványos lehetőségekhez segítse a vívókat, ezt pedig a fiú ki is akarta használni. Ezenkívül az annak idején Laylával játszott jelenethez hasonlóan két kötelet akartak használni, bár még nem beszélték meg, hogyan fognak mindkettőn harcolni.

– Megint tüzet fogunk használni? – kérdezte Sora.

– Szerintem nem lesz rá szükség – vélekedett a barátja. – A felsőn kezdjük a küzdelmet, lelökjük egymást, aztán csinálok valamit, hogy vissza kelljen mennünk a kezdeti pozíciónkra.

– Mégis hogy? – szólt közbe May. – Elvágod a kötelet?

– Miért is ne? Még gondolkodom rajta.

Az előadás előtti este a japán lány végül rávette magát, hogy valahogyan megtudakolja Barttól, van-e valami igazság a szellem meséjében, mert a fiú harci tudása, és a véleménye, hogy ilyesmit nem lehet csak elmélet útján megtanulni, egyre inkább ezt támasztották alá. Mikor bekopogott barátja szobájának ajtaján, szinte azonnal jött a válasz:

– Gyere csak!

Sora szíve a torkában dobogott, ahogy belépett az immár egészen ismerős helyiségbe. Bart, aki minden bizonnyal szokásához híven az erkélyről figyelte a csillagos eget, szintén most jött vissza a szobába.

– Miben segíthetek? – kérdezte. – Csak ne most akarj edzeni, mert ahhoz már késő van.

– Nem, csak kérdezni szeretnék valamit... Egy kicsit kíváncsi vagyok...

– És mit szeretnél tudni?

– Mi volt a kedvenc tantárgyad, amikor még iskolába jártál?

A fiút váratlanul érte a kérdés. Meglepetten nézett Sorára, beletelt egy kis időbe, amíg eltöprengett a válaszon.

– Nem is tudom – mondta végül. – Nem igazán rangsoroltam őket. De mindig is imádtam térképeket bújni...

– És most visszagondolva melyikből tudnál leginkább jeleskedni?

– Talán a történelemben – válaszolta Bart, mire a lányon kellemetlen érzés kezdett el úrrá lenni. – Abból elég sokat tudok. De miért érdekel?

– Csak mert... Nos, van egy ismerősöm, aki... hát, már szellem. Amikor készülődtünk a nyaralásra, alaposan szemügyre vett, és azt mondta, hogy életében mintha már látott volna... a középkorban.

Bart arca hirtelen elkomorodott, amiből Sora azonnal tudta: beletrafált a közepébe. Óráknak tűnő másodperceken keresztül csend volt a szobában, majd:

– Szóval már ezt is tudod – szólalt meg végül csendesen a fiú. – És ismerem ezt az illetőt?

– Azt nem tudom, mennyire ismered, de azt mondta, a francia királyi udvarban volt bolond, amikor megjelentél.

– Valami rémlik... Francia udvar... Emlékszem egy hosszúhajú bolondra, aki állandóan a hercegnő körül legyeskedett...

– Ez Fantom! – hasított Sorába a felismerés. – Pontosan illik rá ez a leírás! Ezek szerint... mégis igaz, amit mondott? Valóban zsoldos voltál? És embereket öltél?

Bart nem szólalt meg. Szomorúan lehajtotta a fejét, és maga elé meredt. Sora ijedten kezdett el hátrálni.

– Nem... Ezt nem hiszem el...

– Sajnálom, de ez az igazság.

A lány kihátrált barátja szobájából, és a csalódottságtól könnyes szemmel tette meg a párméteres utat a sajátjáig. Még el sem köszönt a fiútól.

– Na, hogy ment? – kérdezte a szellem, amikor Sora bedőlt az ágyba.

– Rémesen – motyogta a lány. – Igazad volt. Még emlékezett is rád.

– Valóban?

– „Hosszúhajú bolond, aki állandóan a hercegnő körül legyeskedett”. Elég pontos?

– Tökéletesen. Én megmondtam neked, hogy ne engedd túl közel magadhoz azt a fiút.

– Nem tudom elhinni. Rövid idő alatt ő lett a legjobb barátom. Sosem gondoltam volna róla, hogy ilyesmit tett. Mégis mennyi vér tapadhatott a kezéhez?

– Sokkal több, mint amennyit manapság bármilyen enyhe törvény figyelmen kívül hagyhatna. Nem illik hozzád. Sőt! Én azt mondanám, hogy egy lányhoz sem illik. Ő kifejezetten a magányos farkas kategória. És még te sem tudod megváltoztatni. Mondj le róla!

Sora bánatosan meredt a mennyezetre. Tehát Fantom mégis igazat mondott azzal, hogy barátja valaha zsoldos volt. Ó, bárcsak ne erősítette volna meg Bart is a szellem történetét! Hirtelen összedőlt benne a fiú természetéről alkotott kép. Nem tudta hová tenni ezt a feloldhatatlan ellentétet: akkoriban barátja egy kegyetlen harcos volt, most viszont egy megértő, kedves, gyengéd, mondhatni tökéletes barát. Csakhogy az emberek nem szoktak csak úgy megváltozni. Vagy lehet, hogy mégis félreismeri a fiú érzéseit? Lehetséges lenne, hogy valami esetleg megutáltatta vele az állandó küzdelmet és gyilkolást, és rábírta arra, hogy másban is kipróbálja magát? Nem túl gyakori, de nagyon reménykedett benne.

Másnap reggeli után Bart félrehívta Sorát, hogy megmagyarázza a dolgokat az összezavarodott lánynak.

– Igen, a barátod igazat mondott – kezdte. – Tényleg voltam zsoldos, de ennek az egésznek a gyökerei jóval régebbre nyúlnak vissza. Ugyanis nagyon régen születtem, reinkarnáló erő birtokában.

– Reinkarnáló?

– Újjászületést jelent. Az a lényege, hogy halálom után csecsemőként új életet kezdek, később pedig felébrednek bennem a nem emberi gének.

– Te jó ég! – kiáltott fel Sora. Hirtelen minden barátjával kapcsolatos információja a helyére került. – Akkor sokkal több ideje élsz együtt azokkal a szörnyűségekkel, mint gondoltam.

– Bizonyára. Volt még egy életem a földi történelem előtt, de az csak arról szólt, hogyan találkoztam a földönkívüliekkel és hogy tettem szert a képességeimre. Aztán rossz helyen voltam rossz időben, így előbb rabszolga, majd gyorsan gladiátor lettem az ókori Rómában. Utána jött a középkor és a zsoldosélet. Nem fűlött hozzá különösebben a fogam, de ebben volt tapasztalatom.

– De amikor először találkoztunk, azt mondtad, már nem akarsz harcolni. Mi változtatta meg a hozzáállásodat?

– Ahogy elterjedtek a mai tűzfegyverek elődei, a közelharc már senkinek sem volt fontos. Az erőm és képzettségem háttérbe szorult, így hát elkezdtem másfelé tekintgetni, másféle munkákat végezni, még ha nem is volt tapasztalatom bennük. Rengeteg mindent kipróbáltam, gyorsan is tanultam, végre felszabadultnak éreztem magam az öldöklés után. Csak a vadászok nem hagytak békén...

Sora érezte, amint egy hatalmas szikla gördül le a szívéről. A megkönnyebbüléstől zokogva borult barátja karjaiba, könnyeivel benedvesítve annak pólóját.

– Bocsáss meg... – nyöszörögte. – Bocsáss meg, hogy kételkedtem!

A fiú vigasztalóan átkarolta és megveregette a hátát, mire a lány egy megnyugodott.

– Semmi baj – mondta. – Bárkivel megesik. Inkább próbáld meg összeszedni magad, mert délután fellépésünk lesz.

Sora eltökélten bólintott. Már ki is verte a fejéből az előző esti feltételezéseket. Ebben a pillanatban az életét is rábízta volna barátjára. Csak épp azt nem tudta, hogy néhány hét múlva ez a bizalom mennyire képes lesz meginogni.

A jelek szerint a délutáni előadásra rengetegen kíváncsiak voltak. A közönség soraiban egyetlen szabad hely sem maradt. Sora magabiztosan figyelte a többiek teljesítményét a függöny mögül, amíg a fináléra várt. Bart néhány kellékesdoboznak dőlve várakozott. Rajta semmilyen feszültségre utaló jel nem volt – nem úgy, mint Mayen. A kínai lány meglehetősen aggódott a számára szokatlan helyzet miatt.

– Nem kéne mégis megbeszélni néhány mozdulatot, hogy ki tudjunk indulni valahonnan? – kérdezte. – Még nem is küzdöttem közönség előtt, könnyebb lenne, ha valamilyen koreográfiát követnénk.

– Most akarsz koreográfiát kitalálni? – kérdezett vissza a fiú. – Nem sokára mi jövünk, ha most kezdesz hozzá, nem biztos, hogy kész leszel vele, de ha igen, akkor is csak összekevernéd a sorrendet. Most már semmi értelme nem lenne.

– Igaza van, May – csatlakozott Sora. – Ne félj, jók leszünk. Legyőzzük Bartot, és diadalmasan távozunk.

– Azt azért én is látni szeretném – mosolyodott el a fiú, majd felpillantott. Ebben a pillanatban megkapták a jelzést, hogy ők következnek. – Na, induljunk.

Sora és May elindultak, hogy Barttal szemben fellépjenek a kötélre. May ment előre, aki a jelenet megkezdése után azonnal átugrott a fiú feje felett, hogy Sorának is szabad utat adjon a támadáshoz. Landolás után fordulásból azonnal támadott, utána rögtön Sora is lecsapott a fiúra, de ellenfelük könnyedén blokkolta mindkét próbálkozást. Csakhogy Bart abban a tempóban kezdte a küzdelmet, mint a gyakorlások alkalmával, így hamarosan a japán lánynak akaratlanul is sikerült lelöknie a felső kötélről. Barátja azonban nem esett kétségbe, az alsó kötélen állva bevárta a lányokat, akik azonnal utána ugrottak.

Bart gyorsan felvette a lányok által diktált tempót, és lassan ugyanazt a kiszámított mozgást mutatta, mint az edzéseken, amikor is Soráéknak sehogy sem sikerült őt eltalálniuk. Különösen látványos mozdulata az volt, amikor előbb a japán lány fejet célzó támadása elől hajolt le, majd egy pillanattal később May lábat célzó csapását elkerülve felugrott, vízszintesen kinyújtva a lábait a levegőben. Csakhogy alig ért újra kötelet, máris szembe találta magát Sora újabb támadásával, ami ezúttal végre talált – legalább is a fiúnak már nem maradt ideje oldalra rántania a fegyverét, hogy a pengével fogja fel az ütést, így az a markolatot találta el, szabályosan kettétörve azt. Sora meglepetésében leeresztette a kardját, és May is megállt a következő támadása közben.

– Tovább! – buzdította a lányokat Bart, miközben megfordította a két kardot a kezében.

A kétpengéjű karddal történő bemelegítés után Bart most a két karddal folyó harcból is tartott egy rövid bemutatót. Ennek a stílusnak megvolt az az előnye, hogy akkor is tudta blokkolni mindkét lány csapását, ha azok egyszerre támadtak, de így is megmaradt annál, hogy míg egyiküket keresztbe tett fegyverekkel felfogja, a másikuk elől elhajol. Csakhogy a hirtelen stílusváltás sem zavarta meg annyira a fiút, hogy Soráéknak komolyabb esélyük legyen eltalálni. A japán lánynak ismét volt miért csodálnia barátját: a fiúnak legalább kétszer annyi dolga akadt, mint neki, mégsem látta, hogy fáradt lenne. Bár az is megfordult a fejében, hogy Bart csak nem mutatja fáradtságát, mert egy apróbb szünetnél egy pillanatra lenézett a kötélre. Sora azonnal kitalálta, mit tervez a fiú, May viszont látszólag nem vette észre, és megindult ellenfele felé. Bart egyetlen hirtelen mozdulattal mindkét kardjával lecsapott a kötélre, három darabra vágva azt a lábai mellett.

Sora az utolsó pillanatban visszaugrott a felső kötélre, de szeme sarkából látta, hogy Maynek ez nem sikerült. A kínai lányt meglepetésként érte a fiú lépése, annyi lélekjelenléte azért még maradt, hogy elkapja a lába alól kieső kötéldarabot. Fegyvere leesett a földre, ő pedig két kézzel kapaszkodott, hogy utána ne zuhanjon. Bart is elkapta a másik darabot, amin azt megelőzően Sora állt, és egy lendülettel felugrott a felső kötélre a japán lány mellé. Sora nagyjából sejtette, hol fog landolni a barátja, és már akkor odasietett, amikor a fiú még a levegőben volt. Bart néhány szaltó után Sorának háttal, térdre érkezett, a következő pillanatban pedig már a tarkója felett keresztbe tett karddal blokkolta a japán lány következő támadását.

– Azért ez nem volt túl szép húzás tőled – suttogta barátjának.

– May ötlete volt – hangzott a halk felelet. – Honnan gondolhattam volna, hogy pont ő nem számít rá?

Bart felegyenesedett, fegyvereivel pedig eltolta magától Sorát, majd fordulásból mindkét kardjával támadott. A japán lány lepillantott az alsó kötélre. May felülkerekedett meglepettségén, és elkezdett lengeni, hogy újra beszálljon a harcba. Sora tudta, hogy egyedül nincs sok esélye a fiúval szemben. Szüksége lesz May segítségére, ha nyerni akarnak. Már csak egy kérdés maradt hátra: ha May fel is jut hozzájuk, honnan szereznek neki fegyvert?

A japán lány átugrott barátja fölött, így az alattuk küszködő társát is szemmel tarthatta. Ráér a fegyver-kérdéssel akkor foglalkozni, ha May felér a kötélre, addig is időt kell nyernie. Támadásba lendült, de pár csapás után megcsúszott a lába, és elvesztette az egyensúlyát. Szerencsére meg tudott kapaszkodni a kötélben úgy, hogy még a kard is a kezében maradt, de nem sokon múlott, hogy nem zuhant le a mélybe. Közben May is felkapaszkodott a felső kötélre, és elindult Soráék felé. A japán lánynak sem kellett több. Ő is lendületet vett, majd felugrott a kötélre. Ugrás közben sikerült kirúgnia Bart egyik kezéből a kardot, amit el is kapott.

Sora úgy vélte, ideje lenne befejezni a csatajelenetet, ezért alig észrevehetően intett Maynek, hogy egyszerre támadjanak, majd megindult barátja felé. A kínai lánnyal együtt ért oda, a fiúnak esélye sem lett volna mindkettejük támadását kivédeni. Bart viszont hirtelen leguggolt a kötélen, függőlegesen kilendítve azt. Már ez is elég lett volna, hogy újra kizökkentse Sorát az egyensúlyából, de ehhez még hozzájött az is, hogy a japán lány a fiú fölött összeütközött Mayjel. A két lány elejtette a fegyvereket, és mindkettejük alól kicsúszott a kötél. Sora érezte, hogy vége van. Vesztettek. Innen már nem menti meg őket semmi.

A fiú hirtelen a lába közé ejtette a kötelet, és Sora válogatáson nyújtott teljesítményéhez hasonlóan denevér módjára lógva elkapta a két lány csuklóját. Sora felpillantott barátjára. Bart jobb kezével őt tartotta, a ballal Mayt. Kard már nem volt a kezében. Minden bizonnyal elhajította valahová. Egyszer csak érezte, hogy barátja elkezdi felfelé húzni, majd mindkettejüket visszasegíti a kötélre.

A közönség tapsviharban tört ki. A japán lány is érezte, hogy nem mindennapi mutatvánnyal kápráztatták el a nézőket. Bartnak köszönhetően sokkal jobbá tették a zárójelenetet, így nem is bánkódott azon, hogy végül a fiú nyert. Meg is érdemli a sikert. Tényleg nem volt rossz ötlet Mayt betenni a jelenetbe és különböző stílusokat mutatni a közönségnek. Egyedül az bántotta valamennyire, hogy míg barátjának volt talán az egész darabban a legkeményebb dolga, ő az egyetlen, akinek nem kell a száján keresztül vennie a levegőt. Az viszont elképzelhetetlen, hogy egy ilyen csatajelenet után nem fáradt.

Az viszont biztos, hogy rengeteg ember újra meg akarja majd nézni ezt az előadást, így a színpad is végre egyenesbe jöhet. Sora az öltözőben is naivan azon gondolkozott, hogyan fogadja majd Kalos gratulációit, amiért ismét megmentette a színpadot a csődtől.

FOLYT. KÖV.