4. rész – Delfin a bajban

Hol is tartottam? Ó, igen, ott, hogy idő előtt elküldtek a munkából, mert végigbénáztam az egész délutánt. Úton hazafelé elkeveredtem a közeli park felé, és észrevettem, hogy Mark és Bart is ott voltak. Egy ideje már ott lehettek, hiszen bár normális körülmények között még nem járt volna le a műszakom, aránylag nagyon késő volt. A pincérkedés előtt ilyenkor már rég otthon voltam, bármilyen délutáni programot is beszéltem meg a barátaimmal. A két fiú épp beszélgetett egymással, Bart szokatlanul ideges volt. Igaz, hogy nem sokszor találkoztunk, de olyannak még sosem láttam azelőtt. Kicsit közelebb mentem hozzájuk, hogy egy-két szót elcsíphessek a beszélgetésből, és hamarosan már tisztán értettem az új fiú mondatát:

– Nyugodtan megmondhatod a barátaidnak: azokat a lényeket el kell pusztítanotok!

– De elképesztő dolgokra lennénk képesek a segítségükkel – próbált védekezni Mark. – Tanulmányozhatjuk és megszelídíthetjük őket…

Bart szája gúnyos mosolyra húzódott.

– És mit akartok tőlük? – kérdezte. – „Adj pacsit”? „Pitizzél”? „Lábhoz”? Ilyeneket?

Barátom hevesen bólogatni kezdett, de az új fiú arcáról hirtelen eltűnt a mosoly. Következő mondata valóságos hidegzuhany volt.

– Ezeket nem lehet tanítani.

– Már hogyne lehetne? Te is láttad, hogy megértettük az egyikkel, hogy ne próbáljon a kamrája átlátszó falán nekünk rontani!

– Ebből is látszik, mennyire nem ismeritek őket – rázta a fejét Bart. – Tisztában vannak vele, hogy jelen körülmények között nem tudnak kiszabadulni, ezért megjátsszák, hogy gyorsan tanulnak. De hidd el nekem: elég lesz a legapróbb hiba, vagy egy pillanatnyi figyelmetlenség, és hamarosan arra fogtok feleszmélni, hogy nem csak a kamráikból akarják rátok vetni magukat.

Az új fiú visszaindult a város felé, Mark pedig az ellenkező irányban fekvő erdő felé kezdett sétálni. Követtem a barátomat, aki sietős tempóban is legalább egy óráig gyalogolt a sűrűben. Végül egy hatalmas tó partján álló erdészkunyhóhoz ért, és bement az ajtón.

Én is odamentem a kunyhóhoz, és belestem az egyik kisméretű ablakon. A ház sokkal kisebb volt, mint bármely másik, a belső tér egyetlen berendezetlen helyiségből állt. A bejárattal szemben viszont olyasmit láttam, aminek egyáltalán nem kellett volna ott lennie: egy felvonót, amivel Mark lejutott ebbe a laborba. Mivel egyedül voltam, ráadásul az idő is későre járt, inkább nem követtem, hanem elindultam hazafelé.

– Ugyanaz, mint Zoey esetében – szólal meg Bart. – A járásban nem fog megakadályozni, de akrobatamutatványokkal ne próbálkozz!

– Értem… – válaszol Corina.

– Ha nem erőlteted meg magadat, minden rendben lesz. Pár nap múlva eltűnnek.

– Rendben.

– Nem tudod, hol lehetnek a többiek? – kérdezem hirtelen.

– Nem, szétváltunk menekülés közben. Bridget maradt velem, de őt elkapták…

Corina szavai halálra rémítenek. Lehet, hogy azok a lények megölték a többieket? Még belegondolni is rémes. Szinte esedezve nézek a fiúra abban a reményben, hogy talán még nincs veszve minden. Bart arca viszont teljesen közömbös marad, így egyre inkább hatalmába kerít a pánik.

– Visszatalálsz oda, ahol elkapták? – kérdezi végül.

– I… igen – mondja barátnőm, de hangjából minden nehézség nélkül meghallom a félelmet. – De mi lesz, ha még mindig ott vannak azok a szörnyek?

– Nem lesznek ott – jelenti ki Bart halálos nyugalommal. – Ha nem találnak semmit, továbbállnak, vagy visszatérnek a fészkükbe…

– Ugye még van remény, hogy megmentsük őt? – kérdezem hirtelen, félbeszakítva a gondolatmenetét. – Van még esély arra, hogy életben van? Hogy nem ölték meg azonnal?

– Ha nem tanúsított túl nagy ellenállást, valószínű, hogy életben hagyták. De még így is legalább akkora életveszélyben van, mint eddig. Ha nem tápláléknak kellett nekik, bizonyosan elcipelték a fészkükbe.

– És akkor mit fognak vele csinálni?

Néhány pillanatig semmilyen választ nem kapok. Újra elfog a rettegés, hiszen ez csak valami borzalmat jelenthet. Végül Bart olyan hangon szólal meg, mintha gondolni sem akarna erre a lehetőségre:

– Keltetőnek fogják használni. Egy embriót fognak a szervezetébe juttatni, ami benne növekszik, amikor pedig már nem lesz szüksége rá, egyszerűen távozik a testéből…

– Azt még túl lehet élni, nem? – vetem közbe, de a fiú még nem fejezte be a mondatot:

– …a mellkasán keresztül.

Nagyot dobban a szívem ennek hallatán. Szóval lehetséges, hogy Bridget még él, de ez az állapot semmiképp sem fog sokáig tartani, ha nem teszünk valamit.

– Ez undorító – jegyzem meg a földönkívüliek egyéni szaporodásmódjáról alkotott véleményemet szavakba öntve.

– Eléggé erőszakos és kivételesen fájdalmas halál. Főleg, hogy végig eszméletednél vagy… Akkor vezess, Corina!

Barátnőm elindul, hogy elvezessen minket arra a helyre, ahol Bridget hátramaradt. A folyosó ezen szakasza aránylag tiszta. Sehol egy holttest, az egyetlen dolog, ami nem igazán illik ide, az egy zöld szövetdarab – méghozzá Bridget ruhájából!

– Nincs vér – állapítja meg Bart. – Tehát még életben lehet…

Az új remény gondolata egy hatalmas léggömböt kezd dagasztani bennem, ami viszont hamarosan fájdalmasan kidurran. Vajon milyen veszélyekkel kell szembenéznünk, hogy kiszabadítsuk a barátnőnket? Ráadásul az is lehet, hogy minden kockázatot hiába vállalnánk. De akkor is meg kell próbálnunk.