Vetélytársak

A Szerelmesek folytatása

1. rész – Különös kérés

Előbb vagy utóbb mindannyiunk életében eljön az idő, amikor büszkék vagyunk magunkra, amiért valamit talán jobban csinálunk, mint mások a közelünkben. És mivel valamennyiünkben van egy egészséges adag figyeleméhség, ilyenkor el is kezdünk hivalkodni rokonaink, barátaink körében. Ezt követően barátságos vetélkedőkre kerül sor, melyek során megtapasztaljuk a győzelem édes, valamint a vereség keserű ízét.

Csakhogy a józan ész általában az ilyen küzdelmeknek is határt szab. Hiába lehetne bárkit kihívni, az emberek többségét nem ajánlatos. Ha nálunk sokkal rosszabb ellenféllel küzdünk meg, semmit sem fejlődünk, ugyanakkor egy mérföldekkel előttünk haladó versenytársat megközelíteni sem tudnánk, ez pedig csak kedvünket szegi.

Ez az igazság nem csak a legtöbb sportra, hanem szórakoztatóipari létesítményekre is igaz. A Kaleido színpad falai között az artisták komoly harcokat vívhatnak.

Most viszont a színpad környéke csendes volt. A társulat két női sztárjelöltje ezekben a napokban nem egymás ellen, hanem egymás oldalán küzdött – legalább is az éppen műsoron lévő 1001 éjszaka meséiben egymást segítve szálltak szembe az új férfisztárral. Az előadásokat rendre teletömött nézőtér előtt tartották, ugyanis a közönség közbenjárásával villámgyorsan elterjedt a hír: a darabot lezáró csatajelenet egyszerűen lélegzetelállító.

Sora elégedetten jött ki az öltözőből. Egy újabb remek előadáson van túl. Ráadásul egyre inkább kezd belejönni. Bár a darab végén eddig kivétel nélkül barátja nyert, ő és May egyre több bravúros mutatványra késztették a fiút, ez pedig minden bizonnyal jó jel. Most már vetélytársnője is csak azért játssza el, hogy váratlanul éri, amikor Bart elvágja a kötelet, mert megszokta.

A japán lány befordult a folyosón, és meglátta főnökét, aki egy öltönybe bújt férfival beszélt. Bár Sora egy kicsit későn ért oda, még így is sikerült elcsípnie a társalgás végét:

– Akkor megegyeztünk? – kérdezte Kalos. – Segítesz?

– Hát persze – válaszolt vigyorogva az idegen, aki éppen megfordult, hogy távozzon. – Csak hozd a kis csapatodat, és megkapod a pénzt, amit kértél. Sőt, ha sikerül legyőznötök minket, még bónuszt is adhatok.

– Igazán kedves tőled...

– Csak azért segítek, mert jó barátok vagyunk. Egy hónapod van, Kalos.

Az idegen távozott, de közben majdnem összeütközött a szembejövő Kennel. A menedzser meglepetten nézett a férfi után, majd főnökére.

– Valami baj van, uram?

– Bart visszament már a szállására? – kérdezett vissza Kalos egy kis gondolkodás után.

– Igen, uram.

– Akkor holnap küldd be hozzám, ha bejön. Beszélni akarok vele.

– Ahogy óhajtja. Azzal a csapattal kapcsolatban?

– Pontosan. Mia végre kitölttette vele az adatlapot, biztos vagyok benne, hogy ő erre a legmegfelelőbb a társulatban.

– Valóban? És miből gondolja ezt, főnök úr?

– Most egy olyan személyre van szükségünk, aki ismeri ezt az Európában honos játékot. Ő is európai.

– Értem. Holnap első dolgom lesz, hogy beküldöm.

Sora egyáltalán nem értette, miről volt szó az elmúlt pár percben. Ki volt ez a férfi? Mit akart Kalostól? Milyen csapatról beszélt? És mit akar majd főnöke holnap délelőtt Barttal megbeszélni? Valami összefüggés biztos van mindezen dolgok között, de vajon mi lehet az?

A lányt annyira nem hagyta nyugodni a benne megfogalmazódott kérdések hada, hogy alig tudott aludni. Pillanatnyilag egyetlen dologban volt biztos: most még barátjától sem tudna meg semmit, így nem lenne értelme kérdezősködnie. Ezzel győzködte magát, míg végül sikerült elaludnia.

Másnap reggel első dolga volt, hogy bekopogjon Barthoz. Rendkívül kíváncsi volt rá, mit kell barátjának megbeszélnie főnökével, gondolta, vele megy. Úgyis meg akarta kérdezni Kalostól, milyennek találja a műsort. Elég volt egyszer megütnie az ajtót, máris érkezett a válasz:

– Bújj be!

– Jó reggelt! – köszöntötte Sora a fiút, aki éppen egy teáskannát tett a tűzhelyre. – Velem tudnál jönni?

– Ilyen korán? Mégis hova?

– Tegnap a fülembe jutott, hogy a főnök látni szeretne téged. Bár eredetileg Kent kérte meg, hogy szóljon neked...

– Igen? És miről?

– Arról fogalmam sincs, de nagyon fontosnak tűnt.

– Rendben. Azonnal megyek – mondta végül Bart, majd félrerakta a kannát, és a lány nyomában elindult a színpad felé.

Kalos irodájába Sora kopogott, majd nyitott be. Főnöke az íróasztalánál ült. Amikor felnézett látogatóira, arcán vegyes érzelmek jelentek meg. A fiút látva minden bizonnyal elégedett volt, a japán lány megjelenését viszont már nem értette.

– Mit akarsz, Sora? – kérdzte.

– Csak kíváncsi voltam, mit szól a műsorhoz. Állandóan tele van a nézőtér. Remélem, elég a bevétel, hogy a társulat továbbra is működni tudjon?

Kalos arca hirtelen elkomorult. Sorának most jutott eszébe, hogy erről elméletileg nem kéne tudnia.

– Miből gondolod, hogy csődközeli állapotban van a színpad?

– Hát... Én csak... Véletlenül hallottam, amikor Sarah-val a szobákról beszélgettek. Az igazat megvallva meg is ijedtem, hogy megint pakolhatok...

– Jól van, jól van, elég. Jól tudod, tényleg meg vagyunk egy kicsit szorulva, ezért is akartam beszélni Barttal. Eredetileg négyszemközt terveztem, de most már mindegy. Bart!

– Igen, főnök?

– Most megmutathatod vezetői vénádat. Az elmúlt napokban körbekérdezősködtem a barátaim körében, de a legtöbbjüknek nincs nélkülözhető pénzük. Végül az egyikük felajánlott egy jelentős összeget, csakhogy van egy feltétele.

– Csupa fül vagyok, uram.

– A barátom nemrég egy Amerikában kevéssé ismert sporttal kezdett el foglalkozni. Egy női kézilabdacsapata van, amellyel el akar indulni egy bajnokságon Európában. Fel akarja rázni a csapatát, hogy jobban teljesítsenek a meccseken...

– Egyszerű. Egy felpörgető játék szinte mindig célravezető. Csak egy náluk jóval gyengébb csapattal kell kiállniuk, akikkel feltörlik a pályát.

– Ez neki is eszébe jutott. És itt jövök be én a kérésemmel. Akkor hajlandó minket támogatni, ha a társulatból kiállítok ellenük egy csapatot...

– Hogy?! – kiáltott fel meglepetésében Sora. – De hát főnök, nem is ismerek magára! Azelőtt senkinek sem engedte meg, hogy bármilyen munkát vállaljon, mert elvonja a figyelmet a fellépésekről! Most meg egyenesen maga kér meg minket ilyesmire?

– Nehéz helyzetek nehéz döntésekre kényszerítenek minket – válaszolta Kalos. – A közelmúltban még Kenneth úrtól sem kaptunk egy centet sem... Bart, mivel a kézilabdának Európában van a legnagyobb hagyománya és te is európai vagy, rád bízom a csapat felállítását és felkészítését. Sora minden bizonnyal segít.

– De... – próbált Sora ismét közbeszólni, de főnöke figyelemre sem méltatta.

– Egy hónapotok van. Azt ajánlom, azonnal lássatok hozzá.

– És mi lesz az előadásokkal, főnök? – tette fel a kézenfekvő kérdést a fiú.

– Elég időt fogok biztosítani a felkészülésetekre. Ez azt jelenti, hogy az előadásokat kevesebb szereplővel oldjuk meg, vagy ha kell, fel is függesztjük őket. Ne okozzatok csalódást!

Sora már átkozta kíváncsiságát, amiért belekeveredett ebbe az egészbe. Kalos döntése teljesen ledöbbentette, ahhoz pedig már nem is szólt semmit, hogy barátja minden feltétel nélkül elfogadta a megbízást.