2. rész – Kulcsjátékosok

Sora még akkor sem jutott szóhoz, amikor barátjával kiléptek Kalos irodájából. Nem tudta elhinni, hogy vele történik mindez.

– Hogy mehetett bele a főnök egy ilyen üzletbe? – fordult végül Barthoz, mikor visszaindultak a szállásokra. – Ez egyáltalán nem vall rá...

– Azelőtt tényleg megtiltotta, hogy valaki munkát vállaljon?

– A leghatározottabban. Azt mondta, ha valaki akár csak részmunkaidőben máshol dolgozik, az nem fog tudni az edzésekre összpontosítani.

– Logikus. Akkor érthető, miért voltál úgy meglepődve... és ahogy megfigyeltem a reakciódat, arra végképp nem számítottál, hogy téged is belekever....

– Hát nem. Még életemben nem hallottam erről a játékról. Te ismered?

– Hogyne ismerném? – a fiú hangjában egy kis büszkeség és talán némi gúny is csengett. – A nemzeti válogatottunk Európában az első négy között van, főleg női kategóriában. Bár edzőnek lenni eléggé más...

– Volt már hasonló dolgod?

– Egy pár, de kézilabdával még nem. De egyszer rám bíztak egy focicsapatot, és sokkal előkelőbb helyet értünk el, mint amit vártak tőlünk.

– Ez megnyugtató. Nos, mi az első dolgunk? Játékosokat toborozni?

– Pontosan.

– Van valami ötleted, kiket kéne megkeresni ezzel? Tulajdonképpen hány emberre van szükség?

– Hétre, plusz a cserék. Ami pedig a játékosok kilétét illeti, egyelőre abból indulok ki, amit Kalos mondott. Első körben elég lesz európai szinten gondolkodni...

– Hát persze! Mia és Rosetta európaiak, biztos ismerik ezt a sportot...

– Éppen ezért kezdjük a sort velük. Aztán meglátjuk, ki jöhet még szóba.

Miát a szobájában találták meg, számítógépe előtt ülve. A holland lány minden bizonnyal máris utasítást kapott a következő darab forgatókönyvének tervezéséhez. Látszott rajta, hogy nem igazán tud mit kezdeni az előtte vibráló üres, fehér képernyővel. Legjobb barátnője érkezése sem tudta igazán felvidítani.

– Sziasztok! – köszöntötte lehangoltan vendégeit. – Nehogy megkérdezzétek, hogyan haladok a forgatókönyvvel! Semmi ötletem sincs.

– Nem éppen ezért jöttünk – nyugtatta meg a fiú. – Teljesen másról lenne szó...

Mia, aki elkeseredésében eddig jóformán csak az asztalba motyogott, kíváncsian emelte fel a fejét.

– És miről?

– Kalos megbízott, hogy egy hónap alatt szedjek össze és készítsek fel a társulatból egy kézilabdacsapatot...

– Gondoltuk, te biztos sokat tudnál segíteni, hisz nálatok elég nagy hagyománya van ennek a játéknak – vette át a szót Sora. – Veled a csapatban biztos jók lennénk.

Mia egy ideig gyanakodva figyelte az arcukat, mielőtt megszólalt volna.

– Ez most csak egy tréfa akar lenni, ugye?

– Nem éppen. Megértem, ha nem akarod elhinni, mert én sem akartam, de a főnök személyesen kért fel rá minket. „Nehéz helyzetek nehéz döntések meghozatalára kényszerítenek”, vagy valami ilyesmit mondott. Ugyan, legalább szórakozunk egy jót, és talán még nyerünk is.

– Azért annyira nem vagyunk jók... Hollandia általában az európai középmezőnyben botorkál...

– Itt viszont közbejön, hogy most Amerikában vagyunk – szólt közbe Bart. – Itt még nagyon gyerekcipőben jár a kézilabda. Ráadásul a társulatban sincs sok európai lány, tehát nem lehetünk válogatósak.

– Nos, végül is... Testnevelésórákon eléggé megtetszett. Azóta szerettem volna kipróbálni magam benne. Ha még egyszer-kétszer nem vesznek fel ide, szerintem ott próbálkoztam volna... Rendben. Benne vagyok.

Bart mosolyogva nyújtott kezet Miának.

– Ez esetben üdvözlünk a csapatban.

A holland lány kezet fogott a fiúval, majd visszatért a munkájához. Sora büszkén sétált ki a szobából barátja oldalán. Elvégre kivette a részét barátnője beszervezéséből.

Rosettával már egy fokkal nehezebb volt beszélni. A fiatal diabolóbajnok ugyan ismerte ezt a játékot, de sosem fordult meg a fejében, hogy kipróbálja. A japán lány legnagyobb bánatára már nagyon úgy tűnt, Rosetta nem akar beállni a csapatba.

– Sora is játszani fog? – kérdezte végül hirtelen a belga lány.

– Mi? Hogy én? Végül is... Igen, meglehet... Miért is ne? Persze, hogy fogok!

Rosetta mosolyából ki lehetett találni, hogy csakis erre a válaszra várt.

– Na jó. Már alig várom.

Sora egy kicsit megbánta, hogy ilyen elhamarkodott, már-már meggondolatlan ígéretet tett Rosettának. Igaz, elhatározta, hogy mindent megtesz ennek érdekében, de valószínűnek tartotta, hogy tapasztalatlansága miatt a meccset csak a cserepadról fogja végignézni.

– És most ki következik? – kérdezte végül barátjától, mikor már újra a folyosón álltak.

– Várj egy percet, hadd gondolkozzam – mondta töprengve a fiú, de pár másodperc múlva újra megszólalt: – Hallottam egy pletykát, miszerint a szállásmester küzdősportokat űz. Ebből mennyi igaz?

– Nos, az egész – felelte Sora. – Szinte mindent kipróbál ahelyett, hogy az énektudását csiszolná. Ha felbosszantják, elég veszélyes tud lenni...

– Akkor minden bizonnyal a reflexei is jók. Kapusnak beállhatna.

– Ha te mondod...

– A semminél több. Gyere, keressük meg!

Sarah szobája felé menet Soráék összefutottak Kennel. A menedzser látszólag épp őket kereste.

– Meg is vagy! – kiáltott fel, szavait Barthoz intézve. – A főnök beszélni szeretne veled...

– Megint? – kérdezte értetlenül a fiú. – Pedig reggel voltam nála.

– Ööö... Már voltál?

– Én rángattam el reggel a főnökhöz – mondta Sora szégyenkezve. – Véletlenül hallottam tegnap, hogy Kalos beszélni akar vele, és nem tudtam ellenállni a kíváncsiságomnak, ezért reggel bevittem hozzá.

– Így már értem. Ööö... Mit is akartam még? Ja igen, még beugrom Miához megnézni, hogy halad a következő darabbal. Addig is további szép napot nektek!

Ken zavartan és egy kicsit lelombozva sétált el mellettük Mia szobája felé, de ez Sorának nem nagyon tűnt fel. Inkább gyorsan továbbindult barátjával, akinek arca némi aggodalmat tükrözött. Ő sejtette, mi vette el hirtelen Ken jókedvét.

A szállásmester szobájához érve Sora gyanútlanul előreengedte Bartot, aki három kopogás után látva, hogy az ajtó nincs bezárva, benyitott rajta – hasonló hibába esve, mint Sora, amikor először kereste fel Sarah-t. A díva éppen edzése közepén volt, és pont abban a pillanatban rúgott az ajtó felé, mikor a fiú kinyitotta azt. Csak Bart elképesztő reflexein múlott, hogy nem történt baj, ugyanis az utolsó pillanatban két kezével elkapta a szállásmester lábfejét készen arra, hogy egyetlen mozdulattal Sarah egész testét megpörgesse a levegőben.

– Ó, ti vagytok? – kérdezte a díva, miközben végignézett vendégein. – Bocsánat, épp edzés közben voltam... Ha leteszed a lábamat, be is hívlak titeket, utána meg jó lenne, ha meg tudnál tanítani erre a technikára.

A fiú elengedte a szállásmester lábát, majd Sorával együtt belépett a helyiségbe.A japán lány egy kicsit szégyellte magát, amiért nem figyelmeztette barátját, hogy a dívánál ilyen fogadtatásra is számítani kell néha.

– Mit mondtok? – kérdezte Sarah, miután Bart és Sora felvázolták neki a helyzetet. – Kalos tényleg beleegyezett ebbe az őrültségbe?

– Bele – válaszolt Sora. – Arra hivatkozott, hogy a nehéz helyzetek nehéz döntéseket szülnek. Minket bízott meg a csapat összeállításával és felkészítésével.

– Ha engem kérdeztek, én sosem bíznék meg abban az alakban. Kalos legtöbb barátja egyszerűen nem ismeri a tisztességes játék fogalmát, a helyetekben nagyon vigyáznék vele. Kalost pedig órákig győzködtem, hogy biztos talál valaki mást is, ha kell, én is körbekérdezősködöm az ismerőseim körében. De úgy tűnik, nem hallgatott rám.

– Tudnál segíteni nekünk? Be tudnál állni a kapuba?

– Ha tényleg szükségetek van rám, szívesen segítek. Csak nem hagyhatlak titeket pácban...

Sora a sikeres akció tudatában majdnem kiugrott a bőréből. A baj már csak az volt, hogy sem neki, sem Bartnak nem jutott több lehetséges kulcsjátékos az eszébe. Barátja még ott maradt a szállásmesternél, hogy ígérete szerint megtanítsa arra a bizonyos technikára, ő pedig elindult, hogy még néhány barátnőjét meghívja a csapatba.