6. rész – A két rivális I.

Sora halk suttogásra ébredt fel

– Tényleg? Ezt most komolyan mondod?

– Teljesen tisztán láttam, hogy Sora elhatározása meg fog inogni. Valaki provokálni fogja, hogy küzdjön meg vele. De még nem tudom, ki.

– Biztos az az önelégült új srác, aki a barátjának mondja magát. De én tudok jobbat is. Én fogom kihívni őt. Én akartam Sorával szerepelni.

– Kemény fába vágod a fejszédet. Azt a fiút nem könnyű még utolérni sem, nemhogy megelőzni.

– De ugye számíthatok rá, hogy segítesz?

– Amiben tudok, megpróbálok neked segíteni. Viszont már későre jár, azt ajánlom, inkább fürödj le, és pihend ki magad...

Az utolsó mondat hallatán Sora úgy pattant fel, mintha bolha csípte volna meg. Az ajtóban azonnal észrevette Rozettát és Fantomot – az ő beszélgetésüket hallotta.

– Hékás! – kiáltotta oda a szellemnek.

– Ó, jó reggelt, Sora – köszönt mosolyogva Rozetta. – Felébresztettünk?

– Fantom ébresztett fel az utolsó mondatával.

– Miért? Szerintem semmi érdekes nem volt benne.

– Mert te még nem ismered olyan jól, mint én.

– Ez a probléma idővel orvosolható. Használhatnám a fürdőszobádat? Nálam most csőtörés van.

– Csőtörés? Mióta?

– Valamikor a délután folyamán mehetett tönkre, de senki sem tudja, mitől...

Miután végül rábólintott a dologra és Rozetta visszaszaladt a szobájába a törülközőjéért, Sora fenyegető oldalpillantást vetett a szellemre.

– Ugye neked ehhez semmi közöd?

– Hát persze, hogy nincs! Mégis minek nézel engem?

– Annak, ami vagy. Egy vén perverznek.

– Ezt azért kikérem magamnak! Ne beszélj így rólam!

Sora viszont nem figyelt Fantomra. Tekintete megakadt a fiókosszekrényen: a délelőtt odatett ruhái alól egy fémtárgy csücskét vette észre. Kivette a kupac alól. Egy csavarkulcs?

– Ez micsoda? – mutatta fel a szerszámot Fantomnak.

– Kérlek szépen, ezt csavarkulcsnak hívják – kezdett bele a szellem a magyarázatba. – Főleg csővezetékek javítására használják...

– Ezzel tökéletesen tisztában vagyok – szakította félbe dühösen Sora. – Inkább azt mondd meg, mit keres a szobámban!

– Ööö... Én... én azt nem tudhatom... – hebegett Fantom, de a szobába visszatérő Rozetta egy csapásra feledtette vele szorult helyzetét. – De ha most megbocsátasz, a biztonság kedvéért segítek Rozettának fürödni...

– Na állj csak meg! – kiáltotta Sora, miközben elkapta a szellemet, és gúsba kötve felakasztotta a szemöldökfára.

Már éppen indult volna a szertárba, hátha még visszaadhatja az egyik kellékesnek a csavarkulcsot, amikor a szobájából kilépve a folyosón összefutott Barttal.

– Szia! – köszönt rá. – Mia hogy van?

– Egész jól, nem ütötte meg magát olyan nagyon. Éjszakára még bent tartják, hogy megbizonyosodjanak róla, minden rendben van, holnap délután kijöhet. És te? Jól vagy?

– Persze, tökéletesen! – sietett a válassszal a lány. Megpróbálta félredönteni a fejét, de az egy hatalmasat reccsent. – Au!

– Mintha kicsit elgémberedett volna a nyakad – állapította meg a fiú, és közelebb lépett Sorához. – Nem kérsz egy masszázst?

– Lehet? – kapott az alkalmon Sora, és a kezében lévő csavarkulcsot feledve visszaindult a szobájába. – Nagyon megköszönném...

Amíg Sora visszafeküdt az ágyára, Bart nekiállt kiropgtatni az ujjait.

– Azért ugye gyengéd leszel? – kérdezte a lány a hangos ropogást hallva.

– Persze, erre csak azért van szükség, nehogy véletlenül görcsbe ránduljon. Fél perc...

Bart Sora vállaival kezdte a masszírozást. A lány maga is meglepődött barátja tudásán. A fiú csak annyira erősen dolgozott, hogy érezze, de ne fájjon neki. Sora végül átadta magát a jóleső érzésnek.

– Ez isteni – sóhajtotta. – Ne hagyd abba...

– Megtudhatnám, mit csináltok? – kiáltott ki Rozetta a fürdőszobából. Sora összerezzent. Teljesen megfeledkezett a fiatal bajnokról.

– Semmit, nyugodtan kijöhetsz – válaszolta végül.

Amíg Rozetta átvágott a szobán, hogy visszamenjen a sajátjába, vádló szemmel figyelte Soráékat, mintha azok valami rosszat csináltak volna.

– Csak nem azt gondolta, hogy... – kezdte Bart, de Sora már tudta, mit akar kérdezni, és közbevágott.

– Attól tartok, igen. De biztos látta, hogy messze volt az igazságtól...

– Majd kiderül... – vonta meg a vállát a fiú, majd folytatta a masszírozást. Ahogy elindult lefelé Sora hátán, megjegyezte: – Nagyon feszült voltál...

– Csak aggódtam Miáért. Szemre nagyon csúnyát esett...

– Nos, igen. De szerencsére nem lett nagy baja.

– Láttam, hogy te is megijedtél. Amikor újrakezdődött a játék, még mindig nem tértél magadhoz.

– A mérkőzés ideje alatt az edzőtökként voltam jelen, így én feleltem az épségetekért. Semmi különös nincs benne, hogy engem is megrázott az a baleset...

Sora érezte, ahogy Bart egyre lejjebb halad a hátán. Hirtelen elvörösödött. Volt egy olyan érzése, ha barátja továbbhalad, a végén még valami meggondolatlanságot csinál – és akkor Rozetta talán mégsem járt volna olyan messze az igazságtól.

– Várj egy kicsit, gyere vissza! – kiáltotta, azzal megragadta a fiú két kezét, és visszahúzta a válláig. Céklavörös arcát közben a lepedőbe fúrta, és csak Bart motyogására emelte fel:

– Sora... Elengednéd a kezemet, hogy fel tudjak egyenesedni?

A lány hátrafordult. Barátja a hirtelen rántástól elvesztette az egyensúlyát, és előreesett, épp hogy meg tudott állni. Feje alig pár centire volt Sora fenekétől, szemét szorosan behunyta.

– Hogyne, bocsika – hebegte a lány, miközben elengedte a fiú kezét. – Nem tudom, mi ütött belém... Folytathatjuk?

– Úgy tűnik, így is túl sok volt – mondta útban kifelé Bart. – Késő van, meg kéne próbálnod aludni.

– Körülbelül fél órával ezelőttig aludtam – zsörtölődött magában Sora, miután barátja kiment a szobából. Felkelt az ágyról, és újra elindult, hogy a rejtélyes módon a ruhái közé került csavarkulcsot visszavigye a szertárba, de Fantom hangját hallva megállt.

– Tényleg aggódtál amiatt a lány miatt?

– Hát persze, hiszen a legjobb barátnőm – felelte idegesen Sora, majd kiment a szobából, így már nem hallotta Fantom motyogását:

– Legjobb barátnő? Érdekes...