7. rész – A két rivális II.

Másnap Sora egy kisebb bulit akart szervezni annak tiszteletére, hogy Miát kiengedik a kórházból. Sikerült beszerveznie Annát, Rozettát, Mariont és még néhány barátnőjét, akik segítettek neki holland barátnője szobáját feldíszíteni. Miután erőt vett magán az előző éjszakai eset után, Barttal is beszélt. A fiú egyébként is ki akart menni Mia elé, így megbeszélték, hogy felhívja Sorát, ha már közel járnak a szállásokhoz.

A délelőtt a szükséges kellékek beszerzésével telt el, amikor pedig Bart dél körül elindult, a díszítést is megkezdték. Rekordmennyiségű lufit aggattak fel a szoba minden pontjára. Anna még egy saját műsorral is készült, hogy azzal feledtesse Miával a baleset emlékét. Csakhogy alig néhány óra múlva Sora mobilja máris megcsörrent.

– Igen? Bart? Máris itt vagytok?

– Nem, de akadt egy kis gond – hallotta a fiú hangját. A távolban egy lány halk szipogása... Miáé? – Buli sajnos lefújva.

– Mi történt?

– Miával valaki megpróbált kikezdeni itt a nyílt utcán. Csak egy percre hagytam magára, amíg sorban álltam valami ennivalóért, egy férfi pedig elkapta a karját, és elkezdte magával rángatni. Inkább nem is gondolnék bele, mi lett volna, ha nem vagyok itt... Szegényt eléggé megviselte a dolog.

– Rendben, leszedjük a díszítést. Kösz, hogy szóltál. Szia!

Mikor Annáék megtudták, mi történt Miával, vegyes érzésekkel kezdték el visszarendezni a szobát eredeti állapotába. Egyrészt kicsit dühösek voltak, hisz egész délután hiába dolgoztak. Másrészt sajnálták is barátnőjüket. „Mostanában rájár a rúd” – mondogatták.

Már beesteledett, mire végeztek és Miáék is visszaértek. Nagy buli helyett egyenként üdvözölték újra a színpadnál és nyilvánították ki részvétüket az őt ért csapások miatt.

– Kedves tőletek, hogy fel akartatok vidítani, de ez tényleg sok így egyszerre – válaszolta végül Mia. Mint kiderült, Bart az újabb baleset után elmondta neki, mire készülnek, és kikérte a véleményét a buli lefújásával kapcsolatban, így hangja félig-meddig bűnbánóan csengett.

Amikor Sora visszaért a szobájába, Fantom azonnal elésietett.

– Sora! Megvan!

– Mi van meg?

– A közelgő kihívásodra koncentráltam, és lassan kitisztult a kép.

– Tényleg? Ez nálad ilyen simán megy?

– Nem mindig jön össze... sőt. Eddig sosem jött össze. Mindig valami váratlan dolog ugrik be, aminek semmi köze ahhoz, amit akarok látni...

– Jó, jó, mindegy. Azt mondtad, ki kell állnom valamilyen próbát? Milyet?

– Tudod, a Mérlegnek két karja van...

Sorának hirtelen beugrott valami.

– Á, tényleg, már emlékszem, mit felejtettem el... Ez nem igaz!

– Miért, elfelejtettél valamit?

– Végig tudtam, hogy lesz valami most októberben, csak nem tudtam, hogy mi. De most már rájöttem.

– Igen? És mi?

– Bart... Október közepén született, és már mindjárt november van... Erről lekéstem.

– Hát, erről le. De a közeli jövődhöz visszatérve: a Mérleg két karja jelenleg még egyensúlyban van. Az egyikben a Nyilas – itt hosszú hatásszünetet tartott, – a másikban a Rák. A nyelve azonban valamerre el fog billenni...

– Jól sejtem, hogy... A Mérleg Bart, ugye? A Nyilas meg én vagyok. A Rák pedig akkor... Mia?

– Kettőtök összecsapása megállíthatatlanul közeledik. Ha pedig nem vigyázol, a végén valaki még meg fog sérülni.

Ez volt az a pont, ahol Sora feladta, hogy komolyan vegye Fantom jóslatát, és elnevette magát.

– Mia a legjobb barátnőm, ráadásul meg is ígérte, hogy nem fog velem egy fiúért harcolni. Ez a bizonyos összecsapás, amiről te beszélsz, kizárt, hogy megtörténjen, főleg nem úgy, hogy valamelyikünk megsérül.

Sora ezzel be is fejezte a beszélgetést, és a szükséges óvintézkedések után elment zuhanyozni. Nem is sejtette, hogy ebben a pillanatban valaki éppen bekopogtat Barthoz a szomszédban. A fiú kíváncsian nyitott ajtót, és a jövevény láttán igencsak meglepődött.

– Mia?

A holland lány pizsamában és kicsit megszeppenten állt az ajtóban.

– Szia. Ugye nem ébresztettelek fel?

– Nem, egyáltalán nem. Segíthetek valamiben?

– Hát... igen... – Mia sokáig csak kereste a szavakat, de végül összeszedte a bátorságát. – Nagy kérés lenne, hogy itt tölthessem az éjszakát?

Bart habozott. Látszólag nem tudta mire vélni a lány kérését.

– Csak nincs valami baj? – kérdezte.

– Nos... A saját ágyamban csak forgolódok. Nem tudom elfelejteni, ami délután történt... Rémálmaim vannak tőle. Már másodszor ébredtem arra, hogy verejtékben úszok.

A fiú most vette észre, hogy Mia pizsamájának nyaka valóban át volt nedvesedve.

– Rendben – mondta végül. – Gyere be!

– Biztos? Ha zavarok, megkérdezek valaki mást...

– Teljesen biztos. Nem zavarsz, gyere csak.

Mia félénken lépett be a szobába. Nem látott sokmindent a lekapcsolt villany miatt, de valamennyire eligazodott a helyiségben.

– Mit csináltál a sötétben, ha nem ébresztettelek fel? – tette fel a logikus kérdést, miközben szembefordult a fiúval, aki éppen az ajtót csukta be vendége után.

– Az erkélyen nincs sötét – mutatott a nyitott erkélyajtóra mosolyogva a fiú. – Ott szoktam eltölteni az álmatlan éjszakáimat.

– Neked is vannak? Pedig mindig olyan frissnek tűnsz...

– Ráadásul elég sok, de tényleg nincs olyan szembetűnő hatása. Gyorsan feltölti magát a szervezetem.

– Értem... Hol aludhatok?

– Nyugodtan aludj az ágyon... Szerintem ma sem fogok sokat aludni.

– Ha te mondod... De azért megpróbálok behúzódni a fal mellé arra az esetre, ha mégsem bírnál ébren maradni...

– Beengednél magad mellé? – mosolygott Bart, mintegy jelezve, hogy nem áll szándékában élni a lehetőséggel. – Kedves...

– Csak mert téged már ismerlek annyira, hogy tudjam, sosem ártanál nekem.

Miközben a fiú még tett-vett egy kicsit a szobában, Mia leheveredett az ágyra és csöndben figyelte Bart ténykedését. A szoba tulajdonosa összeszedte az elmosnivaló edényeket és felmérte, mennyire kell másnap kitakarítani, majd egy széket vitt az ágy mellé, és onnan ügyelt vendége nyugodt éjszakájára.

– Ugye nem azt akarod mondani, hogy itt fogsz ülni egész éjjel? – kérdezte kíváncsian a lány.

– Csak addig, amíg el nem aludtál – válaszolta a fiú kicsit, talán túlságosan is közel hajolva Miához. – Utána minden bizonnyal...

Mián valamilyen különös érzés futott végig. Pár pillanatig Bartra meredt, majd teste teljesen magától mozdult. Hirtelen előrelökte magát az ágyon, és ajkait a fiú szájára tapasztotta, beléfojtva a szót. Szemét is behunyva reménykedett benne, hogy ez a csodás pillanat sose, vagy legalábbis jó ideig ne érjen véget. Csakhogy Bart nem viszonozta a lány csókját, így hamarosan Mia is hátrahőkölt.

– Bocsánat... Sajnálom... – hebegte zavartan. – Én nem akartam... Nagyon rossz volt?

– Inkább csak nagyon váratlan – hangzott a felelet, amiből kitűnt, hogy a fiút valóban meglepték az események. Felállt, majd visszatette a széket a helyére. – Aludj jól!

Miközben Bart visszaindult az erkélyre, Mia utólag elkezdett töprengeni, milyen következményekkel járhat, hogy egy pillanatra elvesztette a fejét – pláne, hogyha Sora tudomást szerez róla.