8. rész – Viharos érzelmek

Sora másnap reggel kipihenten ébredt. Magában még mindig nevetett Fantom előző esti jóslatán. Méghogy ő és Mia összecsapjanak... Egyáltalán miben kéne megküzdeniük? Mia mostanában már egyre inkább csak a háttérből segít, nem ír magának szerepet az előadásokban. A szellem elképzelése teljesen abszurdnak tűnt.

Csakhogy meggyőződése hamar megingott egy kicsit. Amikor kiment a szobájából és becsukta maga mögött az ajtót, a szomszéd szoba ajtaja is kinyílt, de nem Bart jött ki rajta – hanem Mia.

Ennek láttán Sorának földbe gyökerezett a lába. Mit keresett legjobb barátnője Bartnál? Főleg pizsamában. Csak nem nála aludt? Mia látszólag nem vette észre, ő viszont értetlenül bámult rá. Az ajtóban kisvártatva Bart is megjelent, Mia pedig visszafordult felé.

– Még egyszer köszönöm – mondta. – De ugye az a dolog közöttünk marad?

– Persze – válaszolta a fiú. – Az csak egy apróság, nem...

Bart hirtelen elhallgatott, amikor észrevette Sorát. A japán lány csak meredt rájuk. Szóval mégis együtt töltötték az éjszakát? Szeme lassan megtelt könnyel, majd leszegte fejét, és váratlanul zokogva elkezdett futni. Ahogy elszaladt két barátja mellett, hallotta, hogy mindketten utánakiáltanak:

– Sora!

A lány nem törődött velük. Könnyeitől nem látta, merre megy, de az épületben azért még képes volt tájékozódni. Néhány pillanat múlva valaki más lépteit is hallani vélte. Valaki követi. Talán Bart vagy Mia indult el utána. De ettől még nem állt meg. A lépcsőn kettesével szedte a fokokat, majd a földszinten is végigrohant. Itt rengeteg meghökkent felkiáltás kísérte végig, amiből arra következtetett, hogy többeknek éppenhogy sikerült félreugraniuk előle. Mögötte a léptek zaja még mindig nem halkult, sőt, egyre közelebbről hallatszott. Már biztos volt benne, hogy valaki futva követi, de nem foglalkozott vele.

Egyszercsak keményebb talajt érzett a lába alatt: kijutott az utcára. Az épületben uralkodó meleg után lehűlt körülötte a levegő. Kisvártatva viszont a talaj hirtelen lejjebb került. Váratlanul lelépett az útra. A nem várt szintkülönbségtől Sora megingott, és le kellett lassítania, hogy előe ne essen. Az eddig hallott lépések zaját most más hangok nyomták el: állóra fékeződő kerekek hangja és dudaszó.

Sora megdermett. Kilépett egy autó elé. Balra fordult. Könnyei függönyén át, ami még mindig ott volt a szemében, egy egyre csak közeledő szürke foltot látott. Túl közel van. Nem fognak tudni megállni. El fogják ütni.

Hirtelen érezte, hogy egy erős kar fonódik a derekára, ami továbbrántotta őt az út másik oldala felé. Behunyt szemmel várta a becsapódást a járdaszegélybe, ami egy rendkívül hosszúnak tűnő repülés után be is következett – csakhogy Sora szinte semmit sem érzett belőle. Épp ellenkezőleg, sikerült valami puhára érkeznie.

A lány arra lett figyelmes, hogy egy kéz pihen a fején. Lassan kinyitotta a szemét. Az első dolog, amit látott, egy elnyűtt, fekete póló egy kis részlete volt – méghozzá közvetlen közelről. Felemelte a fejét, körülnézett, és elvörösödött a látványtól, ami elé tárult: Barton feküdt az út szélén!

– Bart? – kérdezte bizonytalanul a fiú arcát figyelve.

– Sora, nem esett bajod? – vágta rá barátja a kérdést, amint meghallotta a lány hangját. De valami mégsem stimmelt. Bart egyébként határozott, életerős hangja most rendkívül erőtlennek tűnt.

– Én jól, de... de te biztos megsérültél!

Sora hirtelen rájött, mi is történt. Bart futott utána végig, majd utánavetette magát, hogy elrántsa a kocsi elől, végül pedig úgy helyezkedett, hogy alá kerüljön és megóvja a sérüléstől. Ez esetben viszont a fiú ütődött neki a járdaszegélynek – ráadásul egyáltalán nem kis lendülettel. Sora fel akart kelni, de rájött, hogy nem tud. Mikor hátranézett, észrevette, hogy míg barátja bal keze a fején pihen, a jobb szorosan átfonta a derekát, és megakadályozza, hogy lemásszon a fiúról.

– Bart... Engedj el, el kéne jutni egy kórházba...

– Sora! Jól vagytok? – hangzott Mia kiáltása a szállások felől. A holland lány már átöltözve közeledett feléjük, de az úthoz érve megállt. – Bár, ahogy látom, semmi bajotok.

– Bárcsak úgy lenne – szólt vissza Sora. – Én tényleg jól vagyok, de Bart minden bizonnyal megsérült. Felhívnád Kate-et? Jobb lenne, ha megvizsgálná...

– Rohanok! – bólintott Mia, majd megfordult, és már futott is vissza a szobájába. Nyomában viszont megérkezett a következő kíváncsiskodó Anna személyében.

– Ti meg mit csináltok? – kérdezte, amikor meglátta őket.

– Ide vagyok szorítva – panaszkodott Sora válaszként. – Tudnál segíteni?

Anna megpróbálta kiszabadítani Sorát, de ez csak az után sikerült, hogy Mia is visszaért. Együtt végül lefonták Bart karját barátnőjük derekáról.

– És most mit csináljunk vele? – kérdezte Mia.

– Nem kéne hívni egy mentőt? – kérdezett vissza Anna.

– Már felhívtam Kate-et, hamarosan itt lesznek, és beviszik a kórházba.

– Tulajdonképpen mi történt itt? Annyit láttam, hogy Sora sírva végigrohan a folyosón.

– Hát az... – kezdte Sora, de barátja félbeszakította:

– Egy hatalmas félreértés volt az egész.

A három lány egyszerre fordult a fiú felé. Bart időközben felült a járdán, és tarkóját fogva nézett rájuk.

– Bart, jól vagy? – kérdezte Sora, miközben Miával barátjához siettek.

– Most már minden rendben. Túlélem.

– Várjunk! A fejedet is beverted?

– Akkor azért nem engedted el Sorát? – szólt közbe Mia is.

– Hogy? – kérdezett vissza a fiú.

– Nem emlékszel? Elrántottad egy autó elől, de a földetérést követően magadhoz szorítottad, és nem engedted felkelni...

– Odáig stimmel, hogy elrántottam... de a földetérésre már nem emlékszem. Azt hiszem, nem voltam teljesen eszméletemnél... – töprengett Bart, majd végighúzta a kezét a gerincén, de a háta közepe táján megállt. – Itt kaphattam el a szegélyt... Még mindig szivárog a vér...

– Ne mozogj, mindjárt itt lesznek a mentők – nyugtatta Anna. – Ők biztos hamar rendbe tudnak hozni.

– Pár nap alatt begyógyul ez magától is, nem kell aggódni...

– Biztos? – szakította félbe Sora. – Nagy lendülettel érkeztél...

– Teljesen biztos.

– Akkor jó. És milyen félreértésről beszéltél?

– Arról, hogy reggel félreértetted a helyzetet – válaszolt Mia a fiú helyett.

– Azt félreérteni? A szobájából jöttél ki pizsamában!

– Hoppá, ez új – hökkent meg Anna. – Mi történt reggel?

– Jó, az tényleg igaz, hogy Bartnál töltöttem az éjszakát, de nem azért, amire gondolsz – folytatta Mia. – Rémálmaim voltak a tegnap délutáni incidens miatt, és a saját szobámban nem tudtam aludni...

Sorát ez meglepetésként érte. Még akkor sem jutott szóhoz, amikor hosszú percek után megérkezett egy mentőautó, ami bevitte Bartot a kórházba. Sora és Mia elkísérték barátjukat, habár csak a váróteremben járkálhattak fel-alá, amíg Kate megvizsgálta a fiút. Végül Sora leült az egyik székre.

– Tényleg csak a rémálmaid elől menekültél Barthoz? – kérdezte barátnőjétől. – Nem történt semmi?

– Hát... Az igazat megvallva volt még valami, de nem akartam Anna előtt mondani...

– És... micsoda? – bukott ki az újabb kérdés Sorából. Hirtelen nagyon rossz előérzete támadt. Mia elvörösödött arccal meredt a földre, miközben válaszolt.

– Megcsókoltam.

– Hogy? – pattant fel a székből Sora, ezzel arra késztetve barátnőjét, hogy hátralépjen és védekezőleg maga elé emelje a kezét.

– Én... Én... Én nem akartam – hebegte. – Csak úgy jött magától... Nem voltam ura saját magamnak...

– Ezek az eredmények nagyon érdekesek – szűrődött ki a vizsgálóból a doktornő hangja. – Eszerint...

– Várjon, ez az a DNS-vizsgálat? – kérdezett vissza Bart. A lányok az ajtóhoz lopózva hallgatózni kezdtek.

– Igen...

– Akkor nem érdekel. Tisztában vagyok vele, mi van benne. Semmi szükség rá, hogy ön is megmondja, mi vagyok. Hazamehetek, vagy bent akar tartani megfigyelésre?

– Nincs szükség megfigyelésre. Hazamehetsz.

A két lány alig tudott elugrani az ajtóból, amikor Bart kijött. A fiú észre sem vette őket, megállás nélkül továbbment az utcára. Sora még összenézett Miával, majd barátja után sietett. A következő sarkon utol is érte.

– Sajnálom – mondta. – Nem kellett volna így felfújnom a dolgot...

– Kiheverem – hangzott a válasz. – Csak nem értem. Tényleg féltékeny lettél?

– Lehet. Megijedtem, mert azt hittem, hogy jobban tetszik neked...

– Jaj, nem emlékszel, mit mondtam, amikor nyaralni voltunk?

– De igen, csak... mégis úgy éreztem, mintha küzdenem kellene...

– Miával? Ugyan miért kéne küzdenetek?

– Azt hiszem... – motyogta Sora a földet bámulva. – Egy személy, akit mindketten szeretünk...

Bart hirtelen megállt. Kérdő tekintettel nézett a lányra.

– Ugye nem...

Sora csak némán bólintott. Sejtette, barátja mit akart kérdezni. Miután a fiú újabb percekig nem szólalt meg, Sora törte meg a köztük lévő csendet.

– Ne haragudj, már tudom, hogy nem kellett volna, de az a reggeli dolog tényleg olyan volt, mintha Mia kihívott volna...

– Ez kezd bonyolult lenni – szólalt meg végül a fiú a fejét vakarva. – Azt hitted, Mia el akar happolni előled?

– Nos, tulajdonképpen így is lehet fogalmazni...

Bart nem szólt semmit, hanem fejét csóválva elindult egy másik irányba, mint amerre eddig jöttek.

– Most hova mész? – kérdezte Sora, amikor barátja elsétált mellette.

– Kiszellőztetem a fejemet. Átgondolom a dolgokat. Estére minden bizonnyal visszaérek a szállásokhoz, majd ott találkozunk.

Sora aggódva figyelte, ahogy barátja lassan eltűnik a tömegben, majd elindult vissza a szállásokhoz. A szobájába menet nem találkozott senkivel, aminek jelen pillanatban csak örülni tudott. Követni akarta Bart példáját és átgondolni a helyzetet. Csakhogy a fiúval ellentétben ő nem tudta megnyugtatni magát. Mia járt a fejében, meg amit mondott: hogy megcsókolta Bartot.

Délután feltámadt a szél, sötétszürke, gomolygó felhőket hozva a város fölé. Abban a pillanatban, hogy az eső is elkezdett szakadni, Mia kopogott be Sora szobájába.

– Te jó ég, iszonyú vihar készülődik odakint – kommentálta a kinti eseményeket. – Az utolsó métereket az épületig alig tudtam megtenni a szél miatt.

– Az szép lehet... de hol voltál idáig?

– Kate-tel még megbeszéltem néhány apróságot. Semmi különös. Ti rendben hazaértetek?

– Én igen, de Bartról nem tudom...

– Hogyhogy nem tudod? Nem együtt jöttetek?

– Nem igazán. Szétváltunk miután elmondtam neki, mi történt igazából reggel. Akkor attól féltem, hogy esetleg lecsapod a kezemről...

– Vagy úgy... Nézd, én nem akartam, hogy ez legyen. Nem akarok versengeni veled.

– Igen, tudom.

– Az igazat megvallva, Bart nem is csókolt vissza.

– Hogy? Ezt eddig miért nem mondtad?

– Mert közben Kate beszélt Barttal, és az mindkettőnket jobban érdekelt.

Sora most már elkezdett megnyugodni. Csak túldramatizálta az egészet, szó sincs harcról, amiről Fantom beszélt. Már csak az szomorította el, hogy a jóslat második része viszont beigazolódott: Bart megsérült. Aztán meg elment kiszellőztetni a fejét, és...

– Te jó ég! – kiáltott fel hirtelen. – Bart egyáltalán hazajött már?

A kérdésre Mia arca is aggódóvá vált.

– Én nem láttam. Ugye nem azt akarod mondani, hogy odakint van ebben a hatalmas viharban?

Pedig nagyon úgy tűnt, hogy barátjuk még mindig odakint bolyong valahol, ez pedig nagyon aggasztotta a lányokat. Az erős széltől háborgó tenger többméteres hullámait figyelve Sora csak abban reménykedett, hogy Bart legalább behúzódott valahová. Magában szinte könyörgött, hogy a fiú épségben visszatérjen hozzá.