Szerelemről nem volt szó

1. rész – Rejtélyes levél

Létezik egy anyag, amire a legtöbb ember csak adathordozóként tekint. Egy adathordozó, amit az emberiség már ősidők óta használ, és a modern kor számítógépei, valamint a hozzájuk tartozó lemezek sem tudtak jelentősen háttérbe szorítani. Ez az anyag a papír.

Csakhogy a papír nem csak adathordozó lehet. Vannak emberek, akiknek kezében ez az anyag nagyobb hatalom lehet bármi másnál, és sokkal többre képesek a segítségével, mint társaik. Manipulálják a hófehér, vagy akár megsárgult lapokat, fegyvereket, óriási lényeket, illetve más alakokat formálva belőlük. Ők a papírmesterek.

Tűz és Víz. A sokat emlegetett ellentét- illetve testvérpár különleges szerepet tölt be egy papírmester életében. Bár ellentéteknek tartják őket, egy dolog a végletekig közös bennük: hatalmas fejfájást képesek okozni a papírmestereknek. Akár elázik, akár elég, a papír még eme különleges képességekkel megáldott emberek számára is használhatatlanná válik. Ilyen erőt a mai világban viszont senki sem tud teljesen irányítani. Keringenek legendák valaha élt druidákról, akik a vadonban éltek, és képesek voltak ilyesmire, de valóságalapjuk sokak szerint a nullával egyenlő.

Persze mindig akadnak olyanok, akik a többséggel mit sem törődve a saját igazukról vannak meggyőződve. Addig semmi probléma nincs, amíg az ilyenek maguknak tartják meg a gondolataikat, de ha valamelyiküknek sikerül egy csoportnak a saját igazát bebizonyítani, az akár egy évek óta tartó konfliktust is továbblendíthet.

Csütörtök késő este volt. A város házaiból kiszűrődő fények legtöbbje már kialudt. Sumiregawa Nenene lakása viszont azok közé tartozott, ahol még égett a villany, mivel az írónővel lakó három lány egyike még mindig a házi feladata felett görcsölt.

– Ez nem igaz! – dühöngött.

– Valami baj van? – kérdezte Michelle, miközben belépett a szobába.

– Nem tudok mit írni! Egyszerűen megőrjít ez a lecke…

– Miért? Mi a feladat?

– „Írj legalább egyoldalas fogalmazást a családodról és arról, mit is jelent neked a család!” Ennyire viszont nem tudom és nem is akarom részletezni, mi történt velük.

– Nehéz ügy – mondta sajnálkozva Michelle, de hangjában hirtelen újra lelkesedés csengett, amint eszébe jutott a megoldás. – Megvan! Írj rólunk!

– Lehet, hogy az lesz – dünnyögött Anita, és újra nekilátott a fogalmazásának.

Másnap reggel Anita szorongva indult el az iskolába. Vajon mit fognak szólni a többiek, ha megtudják, hogy nem az igazi családjáról írt? Bár lehet, hogy feleslegesen aggódik ilyenek miatt…

Nem tudott sokáig töprengeni ezen, hiszen hamarosan megérkezett a már jól ismert épület elé, ahol legjobb barátnője már várta.

– Szia, Anita!

– Szia!

– Megírtad a fogalmazást?

– Meg, bár nagyon nehéz volt. De végül megpróbáltam kimenteni magam a nővéreimmel.

– Hát igen, nem lehet könnyű… – mondta Hisami, miközben beléptek a kapun. – Képzeld, azt mondják többen is, hogy új osztálytársunk lesz.

– Hogy? – torpant meg Anita. – Ugye csak viccelsz? Új osztálytárs? Mégis mikor?

– A szóbeszéd szerint ma érkezik. De ennél többet senki sem tud.

Anitának újra görcsbe rándult a gyomra. Ez remek! Nem csak az osztálytársai előtt kell felolvasnia, mennyire egyedül érezte magát, mielőtt Michelle és Maggie rátalált, még egy vadidegen ember is hallani fogja az előadását. Bár az is megeshet, hogy nem szólítják fel. Nagyon reménykedett benne.

Csüggedten lépett be az osztályterembe, viszont amikor körülnézett, csak ismerős arcokat látott. Lehet, hogy az új gyerek már az első napján elkésik? Vagy egyáltalán nem jön be?

De igen. Becsöngetés után a tanár egy ismeretlen fiúval az oldalán jött be a terembe. Az új fiú élénkzöld hajáról szikrázva verődött vissza a reggeli nap kevés fénye, ami ilyen korán átszűrődött az ablakok üvegén. Ahogy megállt a padok előtt, és tengerkék szemével végignézett a többieken, Anita kicsit csalódottan vette szemügyre az egyenruhába bújtatott fiút. Egyénibb osztálytársra számított, nem igazán sejtette, mennyire csal a látszat a fiú esetében.

– Osztály, mától új tanuló jár közénk – mondta a tanár. – Ez itt James Shreawer…

Anita nem igazán figyelt fel a Japánban eléggé szokatlan névre. Teljesen közömbösen tekintett új osztálytársára, aki két paddal mögötte ült le egy szabad helyre.

– Nos, szeretnék meghallgatni néhány fogalmazást – folytatta a tanár. – Harimu!

A felszólított fiú felállt, és olvasni kezdte a házi feladatát. Anita kicsit megkönnyebbült, hogy nem őt szólították fel elsőnek. Nyugalma viszont csak addig tartott, amíg a fiú le nem ült, a tanár pedig kimondta a következő nevet:

– Anita!

A lányon ismét úrrá lett az émelygés, ahogy felállt, és a kezébe vette a lapot, amire a fogalmazást írta.

– Sajnos nem emlékszem a szüleimre, ugyanis kiskoromban meghaltak egy tűzvészben. Azóta le sem tagadhatnám, hogy félek a tűztől. Attól kezdve egyedül voltam, amíg nem találkoztam két lánnyal – kezdte, és hirtelen megérezte, hogy erősen figyelik a háta mögül. Ez az érzés egész előadása alatt megmaradt, amíg fellélegezve le nem ült.

– Ez nagyon megható volt, Anita – szipogta Hisami, akit láthatóan megríkatott barátnője előadása.

– Köszi. De nem vagyok büszke rá – fordult hátra a lány, és észrevette, hogy az új fiú egy lap fölé hajolva írt valamit. Mivel úgy gondolta, bizonyára csak jegyzeteket készít saját fogalmazásához, nem nagyon foglalkozott vele.

Csakhogy amikor később visszatért az ebédszünetről, egy rövid levelet talált a padjában. Bár a kézírás ismeretlen volt, látszott rajta, hogy sebtében, kapkodva készült:

Szeretnék beszélni veled. Úgy látom, nagyon sok közös van bennünk. Mit szólnál a vasárnap reggel nyolc órához a városi parkban?

Aláírást minden fáradozása ellenére nem talált.

– Ez nagyon romantikusan hangzik – jegyezte meg elérzékenyülve Hisami, aki Anita válla fölött szintén elolvasta a levelet.

– Lehet, de nagyon nyugtalanít, hogy nem tudom, ki írta… És a nap folyamán nem láttam senkit a padom közelében…

– Én sem. De még körbekérdezősködhetünk, hátha valaki más látott…

Csakhogy amikor tanítás után újra találkoztak az iskola könyvtárában, kiderült, hogy bár többen is bent maradtak a teremben a szünetek folyamán is, egyikük sem látott senkit a kérdéses pad közelében. Így Anita azt vélte az egyetlen megoldásnak, hogy vasárnap reggel kimegy a parkba, és maga jár utána, ki szeretne találkozni vele.