5. rész – Kupaktanács II.

Hétfő reggel Anita gyomra egész úton ficánkolt a helyén. Vajon hogy fog James az elmúlt nap eseményei után rátekinteni? Továbbra is barátként fogja kezelni? Vagy esetleg ellenségként? A fejében úgy záporoztak a kérdések, hogy azt sem vette észre, amikor elérte az iskolát. Arra eszmélt fel, hogy Hisami aggódó hangon beszél hozzá:

– Anita jól vagy? Hallasz engem?

– Hogy? – kérdezett vissza a megszólított. – Persze, hallak. Miért?

– Mert nem köszöntél vissza, és azt hittem, valami baj van.

– Jól vagyok, semmi bajom, csak elkalandoztak a gondolataim.

– Biztos?

– Teljesen.

– Akkor jó. Megnyugodtam. És hogy ment a tegnapi találkozó?

– Ne is kérdezd! Pocsék volt.

– Hogyhogy? Nem jött el a fiú?

– De eljött, csak… Ez hosszú történet. Majd elmesélem.

Anita érezte, hogy hirtelen hevesen kezd el dobogni a szíve, amikor Hisami oldalán belépett az osztályterembe: James a helyén ült, és a leckét olvasta. A lány érezte, hogy eljött az igazság pillanata. Miután letette a táskáját saját padjához, a fiú mellé lépett.

– Szia! – köszönt rá új barátjára, aki erre felkapta a fejét, de mielőtt megszólalhatott volna, Anita gyorsan folytatta: – Nézd, nem tudom, mit gondolsz rólam, de én sem tudtam, hogy a nővéreim összetűzésbe kerültek veled. Én viszont a magam részéről nem akarom ezt a konfliktust az iskolába hozni.

– Nekem sincs szándékomban ilyesmi – mondta a fiú. – Tegnap nagyon összezavarodtam, mert benned végre találtam valakit, aki megérti a problémáimat. A másik oldalon viszont olyanok állnak, akik bár költségvetésükhöz képest szegényesen is, de eltartanak. Nem tagadhatom meg a kapott parancsot, de ellenetek sem akarok harcolni…

Anita szívéről hatalmas szikla gördült le: továbbra is barátok új osztálytársával. Ezt James szájából hallotta, tehát nővérei egy szót sem szólhatnak érte.

A nap csigalassúsággal telt el. Anita gondolatai állandóan elkalandoztak a vacsoránál folytatódó kupaktanács felé. Szó sincs ellenségessé fajuló viszonyról közte és James között, tehát muszáj lesz valamit kitalálniuk, hogy felszabadítsák a fiút a brit fennhatóság alól. Csakhogy még mindig egyetlen ötlete volt ezzel kapcsolatban, mégpedig hogy el kéne szállásolniuk maguknál.

Ebédszünetben viszont újabb különlegesség derült ki új barátjáról. Éppen befejezte az ebédjét, amikor egy közeli asztaltól meglepett fiúhangokat hallott:

– Hogy vagy képes ezt így meginni?

Anita a hangok forrása felé fordult, és meglátta új osztálytársát, aki néhány másik fiú társaságában ült az egyik szomszédos asztalnál. Azon egy üres üveg állt.

– Haver, ez nem semmi – folytatták a fiúk.

– Így legurítani… Eddig csak Anitát láttam így inni…

– Lehet, hogy jobb vagy nála… Ki kéne hívnod.

– Elhódítanád tőle a tejivóbajnok címét…

James a lány felé nézett, aki erre gyorsan visszakapta a fejét. Az asztalon egy tejesüveget látott. Még egy közös vonást talált kettejük között: mindketten nagyon szeretik a tejet.

A legnagyobb meglepetések viszont nem az iskolában vártak rá. Mikor végre véget ért a tanítás, Anita szinte rohanva tette meg a Nenene lakásáig tartó utat.

– Megjöttem! – kiáltotta, mihelyt belépett az ajtón.

– Megvagy? – kérdezte Michelle, aki húga elé sietett, majd átölelte a lányt. – És nem esett semmi bajod…

– Miért esett volna?

– Hát a miatt a fiú miatt. Halálra izgultuk magunkat Maggie-vel, nehogy bántson téged…

– Esze ágában sem volt bántani. Tegnap még összezavarodott, de nem akar ellenünk harcolni. Csak nem meri nyíltan megtagadni a kapott parancsait. Most már tehetünk érte valamit?

– Még mindig nem tudom, hogy tudnánk segíteni neki… Azt viszont már elhiszem, hogy nem kell ellenségként kezelnünk…

– Tegnap is ajánlottam, hogy hadd költözzön ide…

– És hol aludna? Maggie így is kénytelen a kanapén tölteni az éjszakákat.

– Átadhatnám neki a szobámat… Valahogy csak meg tudnánk oldani…

– Majd meglátjuk…

Vacsoránál kiderült, hogy Nenenének semmi kifogása nincs az ellen, hogy Anita új barátja náluk töltsön néhány éjszakát.

– Akár segíthetne is nekem – vélekedett az írónő. – Biztos sokat tud ezekről a druidákról, ha már ő maga is egy lett közülük. Belekezdhetnék egy ilyen könyvsorozatba…

– Na látod! – kapott az alkalmon Anita. – Képzeld csak el, hogyan kapkodnák a boltok polcairól…

– Bár az is kitenne egy könyvet, ami eddig történt köztetek… Csak még valami konfliktus hiányzik belőle, ami folyamán bebizonyosodik, mennyire szeretitek egymást…

– Ezt most hagyd abba!

– Most miért? – kérdezte kuncogva Michelle. – Az lenne az egyik kedvenc könyvem…

– Azt meghiszem – csatlakozott Maggie.

– Miért nem lehet veletek normálisan beszélni? – csattant fel Anita. – Olyan gyerekesek vagytok…

– Te mondod a főtt rákot idéző arcoddal? – vágott vissza mosolyogva szőke nővére.

– Egy dolog viszont zavar – gondolkodott el Maggie. – Ha a barátod ideköltözik, a britek előbb-utóbb keresni fogják…

– Ez az, megvan a konfliktus is – motyogta elszántan Nenene. – Tökéletes lesz: mondjuk, elrabolhatnák Anitát és a barátját… hogy is hívják?

– James – hangzott a korántsem lelkes felelet.

– Igen, szóval ő menthetné meg mindkettőjüket… Ez aztán a sztori…

– Ez tényleg jó ötlet! – örvendezett Michelle. – Ugye kapok majd belőle egy példányt?

– Engem is érdekelne – szólt közbe Maggie.

A beszélgetés hirtelen veszélyes mértékben eltért az eredeti témától, de Anitának ennyi is elég volt ahhoz, hogy döntsön: következő alkalommal felajánlja az új otthon lehetőségét barátjának.