6. rész – „Nem kéne visszamenned”

Másnap reggel Anita előbb ért be az iskolába, mint új barátja. Amíg rá várt, Hisami lépett oda hozzá.

– James tegnap belépett az olvasókörbe – újságolta.

– Tényleg? – kérdezett vissza meglepetten Anita.

– Igen. Úgy vettem észre, hogy a kertészkedést kifejezetten szereti. Tegnap szinte csak ilyesmivel foglalkozó szakkönyveket láttam a kezében. Gondoltam, értékes információ lehet, ha barátkozni akarsz vele…

– Te meg honnan tudod, hogy barátok vagyunk?

– Tegnap is egész jól elbeszélgettetek tanítás előtt… Csak sejtettem…

– Ki tud még erről?

– Eddig még senkitől sem hallottam vissza.

Pár perccel a tanítás megkezdése előtt James esett be az ajtón. A lány nagy ijedtségére láthatóan lassabban járt, mint szokott, és a bal arca is piros volt.

– Veled meg mi történt? – pattant fel a helyéről Anita, amikor a fiú elvonszolta magát mellette.

– Rájöttek a vasárnapi találkozónkra – mondta halkan a barátja. – Valaki tudomást szerzett róla, és elkezdte terjeszteni, hogy szimpatizálok veled…

Anitának nagyot dobbant a szíve. Csak azzal, hogy James barátja akart lenni, még több nehézséget okozott új osztálytársának

– Délután valószínűleg még többet kapok…

– Nem kéne visszamenned – szólalt meg a lány.

– Muszáj. Ott legalább van fedél a fejem felett – mondta határozottan a fiú.

– Gyere hozzánk! Csak jobb lenne, mint ott.

– Nem akarok zavarni… A nővéreid egyébként sem kedvelnek.

– Már mindent megbeszéltem velük, és senki sem bánná, ha odaköltöznél hozzánk. Nenene még hálás is lenne érte… Ja, őt még nem is ismered…

– De ismerem, nagyon szeretem a könyveit. Hű olvasója vagyok…

– Na látod, most személyesen is megismerheted. Ráadásul szeretné a segítségedet kérni.

– Az én segítségemet?

– Aha. Elkezdett gondolkodni egy druidákról szóló sorozaton. Ha valaki nagyon jól ismeri a druidákat, az te vagy.

James pár pillanatig nem válaszolt. Arcán látszott, ahogy a problémát minden oldalról körbejárva próbál megoldást találni. Amikor végül megszólalt, hangjából eltűnt a makacs határozottság, és átadta a helyét egy már-már esedező hangnemnek.

– Biztos nem zavarnék?

– Tuti. Igaz, nem biztos, hogy el tudunk neked is intézni egy ágyat…

– Elalszom én a földön is. De ezek után oda már nem akarok visszamenni.

Becsöngettek, így Anitának be kellett fejeznie a társalgást. Tanítás után viszont új barátjával együtt indult el hazafelé. A lány megkönnyebbülten bizonyosodhatott meg róla, hogy James számára már nem jelent akkora nehézséget a járás, mint reggel és az arca is visszanyerte eredeti színét.

– Hisami mondta, hogy szereted a kertészetet – jegyezte meg a lány út közben. – Legalábbis ezt feltételezi, mert tegnap látott ilyen témájú könyveket olvasni.

– Tényleg szeretem. Jó kiindulópont ahhoz, hogy egy kis felelősségtudatot szerezzen az ember. Ez fontos a későbbiekben… főleg a családnál…

Anitát meglepte a fiú válasza. James sokkal érettebben gondolkozott, mint ahogy koránál fogva gondolta volna róla. A beszélgetéssel gyorsan elrepült az idő, a két fiatal nagyon gyorsan megérkezett Nenene lakásához.

– Megjöttünk! – kiáltotta Anita az ajtón belépve, de miután nem érkezett válasz, James szólalt meg:

– Biztos, hogy itthon vannak?

– Persze, csak válaszolni nem szoktak. Ennek amolyan tájékoztató jellege van.

– Hát megvagytok – jelent meg az ajtóban Michelle, majd a fiúhoz lépett, és kezet nyújtott neki. – Üdvözöllek körünkben, James! Remélem, jobban fogod érezni magad nálunk, mint a briteknél.

– Köszönöm – válaszolt meglepetten a fiú. – Nagyon hálás vagyok, hogy befogadtak, még ha csak ideiglenesen is. Igyekszem majd a lehető legkevésbé láb alatt lenni…

– Ugyan, egyáltalán nem fogsz zavarni. Bár így is elég szűkösen vagyunk, biztos vagyok benne, hogy tudunk neked helyet szorítani…

– Nincsenek nagy igényeim. Már Anitának is mondtam, hogy akár a padlón is hajlandó lennék álomra hajtani a fejem. Ez így is sokkal otthonosabb, kis híján palotában érzem magam…

– Nem egy palota, de abban igazad van, hogy igazán otthonos – jelentette ki mosolyogva Michelle, és megragadta a fiú csuklóját. – Kerülj beljebb! Körbevezetlek.

Anita még levette a cipőjét, majd nővére és osztálytársa után indult. Mikor belépett a nappaliba, barátja már Nenenével beszélgetett.

– Az összes könyvét olvastam, igazán kitűnő írónak tartom – mondta James. – Megtiszteltetés, hogy itt maradhatok.

– Részemről a szerencse, hogy személyesen találkozhatok az egyik rajongómmal – mosolyodott el az írónő. – De most olyasmibe készülök belefogni, amihez a segítségedre lenne szükségem…

– Anita említette, hogy druidákkal foglalkozó könyveket kezdett el tervezni. Először nem akartam hinni a fülemnek, de ha még mindig ez a szándéka, örömmel állok rendelkezésére.

– Köszönöm. Jól esik ezt hallani. Mindig is foglalkoztatott, hogy…

Anitát nem igazán érdekelték Nenene druidákról feltett kérdései, ezért inkább a lépcső felé indult, hogy felmenjen a szobájába és megírja a leckéjét.

Vacsoránál a lányok megtapasztalhatták, hogy új lakótársuknak tényleg szörnyű sorsa lehetett a briteknél: amit ők már nem bírtak megenni, az étkezés végén James maradék nélkül eltűntette. Anita senkit sem ismert, akinek látszólag akkora étvágya lett volna, mint új barátjának. Észrevételét azonban nem ő tette szóvá.

– Te aztán éhes lehettél – jegyezte meg Maggie.

– Elnézést, általában nem eszek ennyit – mentegetőzött James. – Csak az elmúlt hetekben nem tettek elém sok ennivalót…

– Éheztettek? – kérdezte elakadó lélegzettel Michelle.

– Egyre keményebbek voltak velünk. Ezért is fogant meg többször a fejemben, hogy megszökjek. Csak eddig nem igazán mertem elmenni a kivitelezéséig…

– Bárhogy is volt, az már csak a múlt – vágott közbe Nenene. – Itt biztonságban vagy. Csak nem fognak itt keresni, nincs mitől félned. Ha mégis ide merészelnék dugni a képüket, a lányok ellátják a bajukat.

– Eddig sem igazán féltem tőlük. Én voltam köztük a legerősebb, bármikor romba dönthettem volna a tábort. Csak akkor bekövetkezett volna, amitől igazán rettegtem: hogy egyedül maradok.

James kegyetlen sorsa könnyeket csalt Michelle szemébe, aki zokogva borult új lakótársuk nyakába.

– Ez olyan megható… Ne félj, nem maradsz egyedül. Szépen itt maradsz velünk.

Maggie szívesen átadta volna a fiúnak a kanapét, de az nem akarta kitúrni a fekete hajú lányt eddigi fekvőhelyéről. Végül a padlón ágyaztak meg neki, és amikor Anita is elment lefeküdni, már tisztában volt vele, hogy új barátjának nem egyszerű szállásra van szüksége. Michelle jól mondta: a fiúnak egy otthon kellett. És nem csak egy éjszakára.