12. rész: Spengler

Stella nem sieti el a többiek összehívását. Egymás után telnek, múlnak a napok, de a szőke tündér nem hallat magáról. Bloomnak nem kell sokáig törnie a fejét, hogy rájöjjön, barátnője nem szívesen tartózkodna Bart közelében. Hiszen ő volt az, akiben a legnagyobb nyomot hagyta a feltételezés, miszerint a fiú akár az ellenségüknek is dolgozhat.

Ő és Flóra azonban igyekeznek minél hamarabb elhessegetni a gyanút. Különösen Flóra az, aki még hallani sem akar róla. Továbbra is teljes mértékben megbízik barátjában. Ráadásul a fiú sem mutatja semmi jelét, hogy bármi félnivalójuk lenne tőle. Néha-néha tesz egy párórás sétát, de egyébként szem előtt van, ilyenkor pedig semmi gyanúsat nem csinál.

Bár nem tűnik el szem elől, ez nem azt jelenti, hogy egyben láb alatt is lenne. Arra hivatkozva, hogy nem akar gondot okozni, rengeteget segít a ház körül. Főleg Vanessa örül a fiú szorgalmának. Egyedül a csuklópánttal van Bloom mindkét nevelőszülője gondban. Ritkán, de megkérdezik Barttól, miért nem veszi le, de a specialista ilyenkor csak feszengve válaszol:

– Egy elég régi baleset nyoma. Nem szép látvány.

A Karácsony javarészt eseménytelenül telik el. Mivel gyakorlatilag az utolsó pillanatban érkeztek, nevelőszülei Bloomnak még csak-csak, de vendégeinek már nem tudtak ajándékot nézni. Flóra és Bart viszont nem bánták, mondván: a Karácsony végülis családi ünnep.

Bloom azóta is aggódik Faragondáért. Hiába tudja, hogy nagy veszélyben van, ha egyelőre nem tehetnek érte semmit. Mégis minden este várakozva hunyja le a szemét, abban bízva, hogy az igazgatónő hamarosan ismét üzen neki. Napközben pedig jobb teendők híján Stella és a többiek érkezésére vár.

A Karácsony utáni este sem különbözik sokban a többitől. A tündér korán ágyba bújik, abban reménykedve, hogy kisvártatva Faragonda börtönében találja magát. Kívánsága pedig Stella útnak indulása óta először teljesül is.

Mikor kinyitja a szemét, a barlangot látja maga előtt. Közvetlen közelről motoszkálást hall. Igyekszik minél jobban körülnézni anélkül, hogy megmozdítaná a fejét. Egy méregzöld és egy ciánkék páncélt viselő katona fogja közre. Épp valamilyen bilincset próbálnak a csuklójára helyezni.

– És milyen volt a Vörösforrásnál? – kérdezi a zöldpáncélos katona a társától. Látszólag nem vette észre, hogy felébredt a foglyuk. – Úgy hallottam, nem volt könnyű bevenni.

– Hát nem – feleli a másik. – Mondjuk rosszabb is lehetett volna. Ha nincs ott az informátorunk, sokkal jobban megizzasztanak minket. Persze gyorsan kereket oldott, mielőtt még elkezdődött volna a balhé...

Az őrök elkészülnek a bilincs felrakásával, így Faragonda már a falhoz van láncolva. A cellából kifelé menet viszont tovább beszélgetnek:

– De azt látnod kellett volna! – meséli lelkesen a kékpáncélos. – Elképesztő volt, mit csinált az a két ember...

– Mármint akik odavezettek titeket?

– Azok, azok. Hogy is hívják őket? Spencer... meg még valami hasonló...

– Nehogy én tudjam jobban, amikor te szolgálsz a kékek közt! Főleg, hogy tényleg annyira hasonló nevük van: az izomkolosszusotok a Spencer, a másik pedig Spengler. Habár rajta nem láttam semmi különlegeset, csak annyit, hogy elég nehézkes a mozgása...

– A csatatéren nem. A csatatéren meglepően gyors volt. Úgy volt, hogy odamentünk, azok a specialisták meg szinte azonnal kirohantak. Jöttek kardokkal a kezükben, és megpróbáltak elijeszteni minket. De mi álltuk a sarat, és visszanyomtuk őket az épületbe. Ott aztán még többen támadtak ránk. Hozták a sárkányaikat meg az összes idomított fenevadjukat. Akkor pedig beszálltak a tábornokok is.

– Mindenki csak tábornok... Különös, hogy nincs olyan fejlett hierarchia, mint máshol, ahol megfordultam. Téged nem zavar, hogy minket is beleértve három szint van itt? Vagyunk mi, vannak ezek a „lovagok”, mint a mi feletteseink és van a főfőnök, aki a lovagoknak is parancsol...

– Ha te mondod, hogy jobb is lehetne... Nekem ez az első munkám, úgyhogy nincs mivel összehasonlítani. De amit elkezdtem! Az a Spencer nem semmi! Négy ellenféllel küzd egyszerre, ráadásul azoknak a sárkányoknak is puszta kézzel tekerte ki a nyakát! Spengler meg közben a hátát védte. Annak az embernek még kard sem kellett, hogy felvegye a harcot a specialistákkal. Szimplán a kezével...

– Örülnék, ha az élménybeszámolót szolgálaton kívülre hagynátok – szakítja félbe a katonát egy erősen gépies hang. A cella előtt Derek jelenik meg. – Végeztetek a dolgotokkal?

– Uram, igen, uram! – jelenti a kékpáncélos. – Mindenkire feltettük a bilincseket.

– Helyes. Akkor te végeztél is. Menj pihenni, és ne zavard a többieket feladatuk teljesítésében!

– Uram, igen, uram!

A katona bemutat egy tisztelgést, majd távozik. Derek dühös pillantást vet utána.

– Ezt az idiótát... Legalább beszélni megtanulhatott volna rendesen – morogja, és a zöldpáncélos katonához fordul. – Spengler visszajött már?

– Még nem láttam... – feleli az, de hirtelen félbehagyja a mondatot, és a bejárat felé mutat. – Ott jön, uram.

Faragonda igyekszik előrehajolni, hogy jobban lásson. Egy újabb férfi közeledik a folyosón. Egyike volt azoknak, akik Szaladint hozták legutóbb. Hosszú szárú, fekete nadrágja és kabátja mellett még kesztyűt és bakancsot visel, mintha nem akarná, hogy bárki akár véletlenül alálásson. Kisebb termetű, mint izomkolosszus barátja, ehhez képest a lépései hihetetlenül súlyosnak tűnnek. Rövid, vörös hajával keretezett arca és zöld szemei legfeljebb tiszteletet, semmiképp sem félelmet tükröznek, ahogy Derek elé áll.

– Van valami hír drága barátomról? – kérdezi tőle gépies hangon a férfi.

– Még mindig nem jelentkezik – feleli. Igyekszik nyugodt maradni, hangjában mégis csekély megvetés érződik. Mintha nem bízna abban, akiről éppen beszélnek. – Kezdek aggódni. Remélem, nem csinál semmi meggondolatlanságot.

– Én a helyedben nem aggódnék. Nekem úgy tűnt, ő sem tolerálja a hibákat. Ez pedig saját magára ugyanúgy vonatkozik, mint bárki másra.

– Mi legyen a specialistákkal, akiket nem fogtunk el a Vörösforrásnál? Úgy hallottam, páran az Alfeában voltak, a lányok pedig sikeresen hagyták őket meglógni. Még mindig ne menjünk utánuk?

– Ezt Mariával már megbeszéltem. Ha a szökevények együtt vannak, nekünk egyszer is elég lecsapni. A tündérek között pedig ott vannak Faragonda kedvenckéi. Ők nem fogják sokáig kibírni drágalátos igazgatónőjük nélkül.

– Csak nehogy egy egész hadsereggel jöjjenek. A megszökött specialisták egyike valami herceg. A másik meg a segédje, vagy apródja, vagy mittudomén...

– Sokat aggódsz fölöslegesen. Nekünk is megvan a saját seregünk. Méghozzá sokkal jobb tábornokokkal. Nem véletlenül kerestelek meg titeket. Attól a pillanattól kezdve, hogy bármelyikőtök beszáll a küzdelembe, máris magunkénak mondhatjuk a győzelmet.

A Spengler nevű férfi érdeklődve néz Derekre, mintha a gondolatait próbálná kifürkészni. Pár perc múlva azonban feladja.

– És mi lesz a beígért jutalmunkkal? Brunót fel sem vették a négy karja miatt. Engem pedig kirúgtak rögtön a balesetem után. A kórházba küldték az üzenetet, hogy ne is menjek vissza a cuccomért, mert felesleges! Még örülhetek, hogy nem írták oda a végére: „Már ha egyáltalán tudsz”! – mondja egyre ingerültebb hangon. A végén már szinte ordít a dühtől, amikor valamennyire megnyugszik és követelőző hangnembe vált át. – Szaladint akarjuk. Minél előbb.

– Teljesen megértelek – válaszol Derek a férfi ökölbe szorított bal kezét nézve, ami csak néhány centire van előtte. – Nem könnyű egy hasonló kaliberű balesetet feldolgozni. De nem kell aggódnotok. Rövid időn belül mindenki megkapja a részét, ahogy azt megígértem. Nináék elintézhetik Griffint, és a Felhőtorony is az övék lesz. Ti elégtételt vehettek Szaladinon, és megkapjátok a Vörösforrást. Saját iskolátok lehet, ahol nem nézik le a testi fogyatékosságot – itt oldalra fordítja a fejét, és mélyen az igazgatónő szemébe néz. – Természetesen Faragonda és Alfea az enyém.

– És aki felvette ennek az idiótának az alakját? – kérdezi Spengler Heliára bökve. – Vele mi lett?

– Hazaengedtem Persusra. Megszolgálta azzal, hogy beengedett titeket a Vörösforrásba.

– És még van az, aki nem jelentkezik. Őt még nem engedte haza, ugye?

– Nem, neki még van egy elintézetlen ügye, amihez feltétlenül lehetőséget tudok biztosítani, amikor a tündérkék eljönnek Faragondáért. Ő csak kiszemelt valakit egy jó kis összecsapásra, egyik iskolából sem kért semmilyen részesedést.

– Ez egyre jobb. És kit?

– Kérdezd meg Mariától, és mondd meg neki, hogy én jogosítottalak fel rá! Faragonda előtt inkább nem mondom el. Sosem lehet tudni, éppenséggel mit közvetít a tündéreinek. Maradjon inkább meglepetés.

Derek szavait döbbent csend követi. Még Faragonda sem jut szóhoz. Végül a zöldpáncélos katona szólal meg, aki mivel végig a cellát őrizte, az egész beszélgetést hallotta:

– Ezt... ezt végig tudta, uram? – hebegi.

– Nem kell sok ész, hogy nyilvánvaló legyen – feleli hűvösen a férfi.

– Akkor eddig miért itt beszéltünk? – vágja rá a logikus kérdést Spengler. – Így most mindent megtudhattak!

– Korántsem. Csak annyit, amennyit én akartam. Hogy nem ártana sietniük drága barátaik megmentésére.

– El fognak jönni – szólal meg végül Faragonda is. – Emiatt nem aggódom.

– Bizonyára. Azon viszont nyugodtan aggódhatnál, hogy vajon mikor jönnek...

– Időben. És ők nem fognak félmunkát végezni. Nem úgy, mint mi harminc éve.

– Attól tartok, valamiről megfeledkezel, Faragonda. A cellák őrzésével ötven katonát bíztam meg. Spencerék és Nináék alatt további száz-száz fő szolgál. Ha jól tudom, neked csak egy hatfős kis csapatod van.

– És még nem is említette a nagyerejű tábornokokat – toldja meg Spengler.

– Ja igen. Ne feledkezzünk meg a lovagjaimról sem, akik egyszer már legyőzték őket. Mert ugyebár különben nem vettük volna be a három iskolát. Igaz, egyikük most épp távol van, de ő is itt lesz, mikor megérkeznek a megmentőid.

– Ki fognak találni valamit – mosolyog az igazgatónő. – Túlságosan nagyra tartod az embereidet.

– Te meg túlságosan is bízol a tanítványaidban! – vág vissza Derek méregtől összehúzódó szemekkel. – Az, hogy Nina itt van, máris a mi oldalunkra billenti a mérleg nyelvét. Ellene találjatok ki valamit, ha tudtok!

A barlangtól távol, Gardéniában Bloom épp ebben a pillanatban riad fel álmából. Mélyeket lélegezve néz körül a szobájában, hogy megnyugtassa magát. Néhány perc múlva pedig a másik oldalára fordul, és az elhatározással, hogy másnap ezt kivesézik Flórával, újra elalszik.