17. rész: A Bosszú hosszú ujjai

Bloom érzi, hogy egyre mélyebbre hatolnak a hegy belsejében. A levegő is egyre hűvösebb. Ő és a többiek néhány lépéssel lemaradva sétálnak Bart és Sky mögött, akik időközben ismét beszélgetni kezdtek.

– Egész különleges képességeid vannak – veti fel Sky. – Ez a sziklagörgetés meg vízfakasztás elképesztő. Ezt lehet tanulni? Vagy erre születni kell?

– Szerintem ha elég nyitott valaki, sokat megtanulhat – von vállat Bart, majd elmosolyodik. – Miért kérded? Csak nem akarod kipróbálni?

– Átfutott az agyamon a gondolat, de még nem döntöttem. Talán...

– Ha egyszer sikerül elkapni a fonalat, onnantól már egész könnyű. Csak meg kell ismerni, amivel dolgozol. Persze, én könnyen beszélek...

– Hogy érted, hogy megismerni?

– Megérteni, eggyé válni vele... Hogy is magyarázzam? Körülbelül olyan, mint ahogy a nagy kardforgatók is társként tekintenek a fegyverükre, nem pedig eszközként.

– És ennek mi köze ahhoz, amit te csinálsz? – szól közbe Brandon, aki szintén feszülten figyelte Bart szavait. – A kardom itt van fizikai valójában, te viszont valami hókuszpókuszt használsz, nem?

– Én négy ősi erővel dolgozom, ahol az előbbiek fokozottan érvényesek. Az ilyesmit ismerni és érteni kell, mielőtt az ember használná. Annál is nehezebb, hogy nem hagyatkozhatsz a szemedre vagy a füledre, hanem csak a megérzéseidre. Ha nem felkészülten használod őket, veszélyt jelentesz önmagadra és a környezetedre egyaránt. A négy közül három még viszonylag türelmes, de a negyedik – itt csettint az ujjával, mire a kezében apró láng lobban – heves, erőszakos, és ha nem tudod féken tartani, egy kisebb hiba is hatalmas károkat okozhat.

Bloom maga elé mered. Négy ősi erő... Abból az egyiket most látta: a tűz. Másik kettőről pedig hallotta, hogy Bart irányítani tudja őket: a föld és a víz. Ezek szerint a negyedik csak a levegő lehet. De hogy ezeket milyen formában képes irányítani... arról még egyiküknek sincs fogalma.

Mielőtt bárki újabb szót szólna, Bart figyelme egy hasadékra terelődik a jobb falon. Egy újabb járat is lehet, de jóval szűkebb, mint amin eddig jöttek. Csak libasorban vagy legfeljebb kettesével tudnának haladni benne.

– Körülnézek erre – mondja a fiú, és elindul a szűk barlang felé.

– Biztos vagy benne? – kérdezi Sky. – Kétlem, hogy bármi is lenne arra.

– Cselesek tudnak lenni ezek a barlangok, higgy nekem!

Sky végül Bartra hagyja, mit csinál, de a tündérek látszólag gyanút fognak. Valamilyen rossz előérzetük támadhatott, amiért Bart külön akar válni tőlük, ezért Layla a fiú után indul.

– Vele megyek – értesíti a többieket, miközben eltűnik a járat sötétjében.

Bloomék már hangosabban mennek tovább. Bart előtt nem akarták szóba hozni, de a lányok megint nehezményezni kezdik, hogy Sky olyan jókat beszélget a fiúval.

– Nem értem, mi ezzel a baj – védekezik egyre fogyó türelemmel a herceg. – Korábban semmi bajotok nem volt Barttal. Most miért kezdtétek el ennyire gyűlölni?

– Lehet, hogy csak a megfelelő alkalomra vár, amikor kikotyogunk neki valamit, amit később kihasználhat – hangzik a válasz. – Egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy velünk van.

Brandon eleinte még próbálja csitítani a vitatkozókat, de csakhamar feladja. Pedig túl nagy zajt csapnak. És a következő elágazásnál már bánja is, amiért nem próbálkozott tovább.

A járat enyhén jobbra kezd kanyarodni, mielőtt két ugyanakkora ágra szakad. Itt azonban már várja őket valaki. Egy férfi. Kis híján két méter magas, valóságos hústorony. Másfélszer, talán kétszer olyan széles, mint egy átlagos ember. Mindössze egy selyemnadrágot és könnyű, hosszúszárú csizmát visel. Meztelen felsőteste és karjai csak úgy duzzadnak az izmoktól. Vastag nyakán kopasz fej ül, arcán vigyor terül szét. A tény, hogy karból nem kettő, hanem négy is megadatott neki, valamint az övébe bújtatott négy kard Bloomot olyan szintű aggodalommal töltik el, mint korábban semmi.

– Milyen heves vita zajlik köztetek! – mondja a férfi kajánul üdvözlésképpen. – De kár, hogy véget kell vetnem neki... Szívesen elhallgatnám még egy darabig...

Sky és Brandon egyszerre kapnak a kardjuk után, készen arra, hogy szembeszálljanak a férfival.

– Bloom, ti menjetek tovább a szabad járaton! – szól hátra suttogva Sky. – Mi ezt elintézzük. Amint tudunk, megyünk utánatok. Siessetek!

A tündérek vonakodva, de elindulnak. Bloom még látja, ahogy a specialisták rárontanak a férfira. Ellenfelük az utolsó pillanatban ránt elő két kardot az övéből, és hihetetlen sebességgel blokkolja egyszerre mindkettejük támadását. Ráadásul az alsó két karja még szabadon is marad, látszólag iszonyúan veszélyessé téve őt. Így amikor barátnői továbbrángatják, csak reménykedhet, hogy a specialisták épségben hagyják majd el a küzdőteret. Ez a négykarú izomkolosszus ránézésre is a fiúk életének legnagyobb megpróbáltatása lehet. És amit még hallott róla... Arra inkább nem is gondol.

A lányok jóformán nem is nézik, merre mennek. Egyetlen céljuk, hogy minél távolabb kerüljenek a férfitól. Meg is lepődnek, amikor néhány elágazás után a falakon üres, cellának kialakított üregek kezdenek el sorakozni. Ezeket követve jutnak el a barlangrendszernek abba a részébe, amit börtönnek rendeztek be. Különös, milyen kevés katonával találják szembe magukat az úton. Alig egy tucatnyi páncélossal futnak össze, akik magányosan vagy párosával járőröznek az alagutakban, így különösebb feltűnéskeltés nélkül le tudják győzni őket. Hamarosan pedig rábukkannak néhány tündérnövendékre Alfeából, akik izgatottan néznek a jövevényekre.

– Ti vagytok? Ugye azért jöttetek, hogy kiszabadítsatok minket? Faragonda igyekezett tartani bennünk a lelket azzal, hogy jöttök...

– Ő merre van? – kérdez vissza Bloom. – Hol van az igazgatónő?

– Arra – mutatják a foglyok az irányt. – A specialistákkal együtt.

– Odamegyek. Ti szabadítsátok ki őket!

Bloom továbbindul a járatban, amíg barátnői a többi tündér kiszabadításán fáradoznak. Egy ideig még tündéreket lát a cellákban, de utána specialisták váltják fel őket. Igyekszik megnyugtatni a raboskodókat, hogy nyomában a többiek kivisznek mindenkit, miközben az alagútban halad. Az ismerősöket keresi: Timmyt, Rivent, legfőképp pedig Heliát, hiszen vele szemben fogja találni Faragondát is. Annyira belemerül a kutatásba, hogy nem is veszi észre, amikor a háta mögött elhalnak társai cellanyitó próbálkozásainak hangjai.

A folyosó zsákutcának bizonyul. Csupasz falat lát a végén, ami elbizonytalanítja. Kétli, hogy itt megtalálná az igazgatónőt. Már éppen vissza is fordulna, amikor ismerős hangok ütik meg a fülét:

– Bloom?

A tündér megfordul. Tőle nem messze egy jobboldali cellából Timmy pislog felé meglepetten. A mögötte lévő üregből pedig Riven. Bloom odasiet hozzájuk.

– De jó, hogy látunk... – kezdi Timmy, de Riven félbeszakítja.

– Hogyhogy egyedül? Hol vannak a többiek?

– Stelláék a tündéreket szabadítják ki, Layla és Bart pedig egy másik járaton mentek...

– Az az áruló is itt van? – csattan fel a specialista. – Ő volt a harmadik, aki azokat a kékpáncélosokat vezette a Vörösforrás ellen! Csak kapjam egyszer a kezem közé, azt is megbánja, hogy megszületett...

– Sky és Brandon nem jött veletek? – tereli el a szót Timmy.

– Ők azzal a négykarú férfival küzdenek – válaszolja Bloom, mire Riven és Timmy arcára kiül a döbbenet.

– Micsoda? Szembeszálltak azzal a monstrummal? A Vörösforrásnál nekünk sem hagyott semmi esélyt. Megeszi őket reggelire.

– Kiszabadítunk titeket, aztán visszamegyünk segíteni nekik. De nem tudjátok, hol tartják Faragondát? – kérdezi a tündér, de nem a fiúktól kap választ.

– Itt vagyok!

A lány megfordul. A járat bal oldalán húzódó utolsó cellából jött a hang. Ahogy közelebb megy, meg is látja benne Alfea igazgatónőjét. Faragonda fáradtan, összebilincselt kézzel ül a cellájában.

– Igazgatónő! Úgy örülök, hogy nem esett baja! Megkaptam mindent, amit telepátiával küldött.

– Sajnálom, ha megterheltelek vele...

– Most már mindegy. A többiek már szabadítják is a tündéreket. Kiviszünk mindenkit.

– Az nem lesz elég. Meg kell állítanotok, aki mindez mögött áll.

– Dereket?

Faragonda bólint.

– Pontosan. Harminc éve azt hittük, meghalt, és most ezért vagyunk itt mindannyian. Most erősebb, mint akkor volt, de csak a harag fűti, ezért le tudjátok győzni...

Az igazgatónőt hirtelen Timmy hangja szakítja félbe:

– Bloom, vigyázz!

A tündérnek alig marad ideje megfordulni. A folosón, amerről jött, egy Bloomnál némileg magasabb nő áll. Egyrészes, mélyzöld ruhát visel, hozzá fekete bőrkesztyűt és hosszúszárú cipőt. Derékig érő, hullámos, fekete hajjal keretezett arcáról és vörös szemeiből sugárzik az elégedettség. A lányban szinte azonnal megfagy a vér: Maria!

A nő előrenyújtja a jobb kezét, a következő pillanatban pedig már nyúlnak is az ujjai. A járat végét lezáró falhoz szögezi Bloomot. A tündér vállánál, illetve dereka két oldalán is
egy-egy ujj fúródik a sziklába. Az utolsó pedig a lány homloka előtt pár centire áll meg.

– Ezt nevezem – szólal meg végül gúnyosan a boszorkány. – Mégis érdemes volt visszajönni.