Juhász Barnabás mesezuga
Friss

2013. 03. 04.

 

Zuko legendája
4-6. fejezet

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahol még olvasható vagyok
 

23. rész: Harc az elemekkel

Bloom nem hisz a szemének. Hiába győzködi magát, hogy amit lát, az úgy is van, nem pedig a szeme káprázik, egyszerűen nem megy. Első ránézésre két teljesen egyforma fiút lát. Ezek szerint mégsem hazudtak a képek, amiket Faragonda gondolati úton küldött az elmúlt napokban. Jól látta, hogy a hatodik lovag tényleg kiköpött mása a barátjuknak. De nem Bart a hatodik, és ez soha nem érzett megkönnyebbüléssel tölti el.

– Mi... Hogy... Ti... Ti... – hebeg Riven, aki idő közben a többi specialistával együtt magához tért, most pedig ide-oda kapkodja a fejét a két fiú között.

– Mint két tojás – bukik ki Skyból a felismerés. – Ezért volt ez a rengeteg kalamajka?

Bloom jobban megnézi magának a két fiút. Próbál olyan részleteket keresni, amelyek alapján eddig is feltűnhetett volna neki a különbség. A legszembetűnőbb viszont csak az, hogy az idegen arcán olyan kifejezés ül, amilyet Bartén még sosem láttak. Végül a tündér tekintete lejjebb vándorol és végre megtalálja, amit keres: Bart fekete csuklópántot visel a jobb alkarján, mindig rajta volt, amikor látták. A másik fiú ezzel ellentétben soha nem viselt hasonlót.

– Mi az? – kérdezi tettetett sértődöttséggel az ismeretlen fiú, Bart dühös arcát fürkészve. – Így köszönsz a rég látott fivérednek?

– Sosem voltál az – vág vissza érzelemtől mentes hangon Bart, közben pedig kezének körkörös mozdulatával a fiú felé repíti az eddig Flóra fölött lebegő sziklát.

Ellenfelét váratlanul éri a támadás. A hatalmas rög telibe találja és a falnak nyomja, méghozzá olyan erővel, hogy át is töri azt.

Bloomnak leesik az álla az események láttán. Elképeszti, milyen gyorsan ütötte ki Bart az ismeretlent. Egy csapással legyőzte volna azt, akivel ők hatan küzdöttek eddig és egy karcolás sincs rajta? És ami még inkább meghökkenti: ebben a támadásban – amióta a specialistát ismeri, először – nem csak a jól ismert precizitást fedezte fel, hanem az eddig sosem látott dühöt is. Most nem olyan volt, mint Alfeában. Ezúttal nem az ellenfél lefegyverzése volt a célja – hanem az ellenfél megsemmisítése. A falon tátongó lyukra és a mögötte ásítozó méteres átmérőjű kürtőre nézve, ami ráadásul ki tudja, milyen mély, úrrá lesz rajta a borzalom: barátjuk tényleg képes ilyen kegyetlenül támadni?

Bart Flórához sétál, közben pedig rejtélyes ereje segítségével Bloomról is leemeli a rázúdult köveket. A tündér lassan tud csak feltápászkodni, és mire odavánszorog a fiúhoz, az már Flórát igyekszik talpra állítani. Layla közben a többi specialista sebeit kötözi be.

– Ez ki volt? – kérdezi Bloom a fiútól.

– Bár pontosan tudnám… Pár haverja már korábban megkeresett, tőlük hallottam, hogy valamilyen kísérlet alanyai vagyunk. Olyasmi volt a lényeg, hogy két ugyanolyan képességű embernél hogyan befolyásolja a harci tudást a környezet, amiben felnőttek…

– Bloom! Nagy baj van… – hangzik hirtelen Techna hangja. Musával visszatértek a börtönökből, most pedig döbbenten néznek végig a küzdőtéren. – Itt meg mi történt?

– Te tetted ezt, ugye? – Musa vádlón mutat Bartra. – Sejthettük volna, hogy…

Hogy mit sejthettek volna, az már nem derül ki, mert robbanásszerű hang fojtja Musába a szót. A fiú, aki lezuhant a kürtőbe, most visszatért a terembe a sziklafalon keresztül. Egy lebegő kövön áll, akárcsak korábban, arcáról viszont időközben lehervadt a mosoly.

– Úgy látom, felkészültél erre az összecsapásra – morogja, miközben keze fejével letörli a szája sarkából szivárgó vért. – Hiba volt engedni a többieknek, hogy megküzdjenek veled.

Az ismeretlen fiú szemei összehúzódnak, majd két tűzlabdát hajít Bart felé. Bloom megdermed a közeledő támadás láttán, hiszen az egyenesen hármukat veszi célba. A specialista azonban megőrzi a hidegvérét és egy karmozdulattal felgyűri maga előtt a sziklát, pajzsként emelve azt maga és a tündérek elé.

A lánglabdák hatalmas robbanással csapódnak bele Bart rögtönzött pajzsába. A felkavarodott porfelhőben Bloom csak annyit lát, hogy éles kőtörmelék repül a felettük lebegő fiú felé, aki azonnal ki is tér előle. Mikor a füst eloszlik, Bart sziklapajzsa már sehol sincs.

– Ügyes – jegyzi meg a fiú a magasból. – De ennél több kell.

– Bloom! – szólal meg Bart, a tündérhez intézve szavait. – Ti menjetek tovább! Ez nektek túl sok lesz – csettint egyet, a következő pillanatban pedig az ő markában is megjelenik egy ugyanolyan lánglabda, mint amit az imént kivédett. – Én feltartom, amíg lehet.

Hogyhogy? – kérdez vissza halálra rémülten Bloom. – Ezt úgy mondod, mintha nem tudnád legyőzni...

– Benne van a pakliban, hogy nem sikerül.

– De... Ha nem...

– Ha nem sikerül, ne legyetek itt, hogy rátok támadhasson!

Bloom keresi a megfelelő szavakat, amikor...

– Ebből elég volt!

A dühös kiáltás a magasból hallatszik. A levegőben lebegő fiú megunta a nélkülözést, két újabb lánglabdával adva nyomatékot szavainak. Bloomnak földbe gyökerezik a lába, de Bart, aki egy pillanatig sem vette le a szemét ellenfeléről, helyette is reagál. Markából eltűnik a tűzgolyó, jobb keze pedig a lány felé lendül, nyomában olyan erős szelet kavarva, hogy az felkapja a tündért és csak jó két méterrel odébb teszi le. Ekkor veszi észre, hogy időközben Flóra is távolabb került a küzdő felektől, most pedig a falnál kuporog.

Bart visszafordul a felé küldött tűzgolyók felé, de már késő. Az egyik – nyilván célt tévesztve – a lába előtt robban, megégetve a cipőjét és megperzselve a nadrágját. A másik viszont már sokkal pontosabb: telibe találja Bart bal kezét, amit utolsó védekező reflexként maga elé tartott. A specialista hátratántorodik és térdre rogy a fájdalomtól.

– Nem! – hallatszik Flóra kiáltása. Látni rajta, hogy ha tehetné, legszívesebben odarohanna a fiúhoz. Ha nem történt volna annyi minden vele az elmúlt órákban, talán vissza se lehetne tartani. A biztonság kedvéért Riven odasiet hozzá, míg a többi specialista Bart felé indul.

– Vissza! – szól rájuk Bart, mire a fiúk megtorpannak. Barátjuknak sikerül talpra állni, de szemmel láthatóan csak nagy erőfeszítések árán képes tartani magát. – Ő az enyém.

– Ne szórakozz, haver! – kiált vissza Brandon. – Ki fog csinálni.

– Ha ennek kell történnie, állok elébe. Nektek a főnökét kell megállítanotok, nem őt. Menjetek tovább! Menjetek, és ne is nézzetek vissza!

– Milyen nemes – harsogja az ismeretlen fiú. Arcán gúnyos vigyor jelenik meg. – Szívesen elhallgatnám még, de sajnos kénytelen vagyok véget vetni a kis akciótoknak...

A fiú a tündérek felé indul, de Bart szemében dühös fény villan, és ép jobb kezével egy közeli sziklára mutat, amit ellenfele irányába küld. A lovagnak irányt kell változtatnia, hogy elkerülje az ütközést, így a kis csapatnak elég ideje van, hogy behúzódjon abba a járatba, ahonnan feltehetőleg az ismeretlen jöhetett. Egyedül Bloom áll még mindig a helyén, félelemtől lebénultan.

– Hagyd őket! – hallatszik Bart hangja. Szavai ellenfeléhez szólnak. – Én vagyok az ellenfeled.

– Ám legyen – morogja vissza a lovag, miközben a specialista irányába indul lebegő szikláján.

Bloom már csak azt látja, hogy Bart félreugrik a közeledő fiú elől, mert a következő pillanatban Sky elkapja a kezét és vezetni kezdi a többiek felé. Amint kiérnek a teremből, Bart felgyűri a talajt a bejárat előtt, és a folyosó sötétségbe borul.

 
Idő
 
Nyilatkozat
Az oldalon található történetek nagy része a fanfiction, vagyis a rajongói irodalom kategóriájába tartozik. Ezek megírásában (kivétel nélkül) semmiféle pénzszerzési lehetőség nem motivált, a történetek mind kizárólag a saját magam és mások szórakoztatására készültek. Fanfictionök esetében mindenfajta jog az eredeti film/rajzfilm/sorozat készítőit illeti meg.

Juhász Barnabás
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.06.29. 16:18
2012.01.15. 09:14
2011.03.02. 08:13
2011.02.02. 10:11
2011.01.01. 10:06
Friss hozzászólások
 
Számláló
Indulás: 2009-03-12
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77