25. rész: A lidérc

A kapu szinte azonnal bezárul, amint a hat tündér átlép rajta. A barlangra sötétség borul, a lányok egymást is alig látják a távoli fáklya halvány fényében. Ahogy közelebb érnek hozzá, akkor veszik észre, hogy annak lángja azonban nem vörösen, hanem kéken táncol, holtsápadttá festve a tündérek arcát.

A folyosó folytatódik, a fáklyák viszont eleinte olyan messzire vannak egymástól, hogy az egyiknél állva a következő is mindössze egy apró pontnak tűnik. A sötét, a már kifejezetten hideg levegő, sőt, még az a kevés, kísérteties fény is közrejátszik abban, hogy mind a hatan reszketnek.

– Rémes ez a hely – nyafog Stella. – Hogy képes valaki itt lakni?

Senki nem felel neki. Lassan haladnak előre a sötét, hideg folyosón. Néhány kanyar után megsokszorozódik a fáklyák száma, az eddigi viszonyokhoz képest valóságos fényár fogadja őket. Itt csak akkor találnak sötét szakaszt, amikor egy hosszabb sor kialudt fényforrás mellett sétálnak el. Innen az elágazások sorozata is újrakezdődik, de Bloomék nem válnak szét, hanem a fő járatot követik továbbra is, amin eddig is jöttek.

– Valahogy nem csodálom, hogy az a férfi nem akart lejönni ide – suttogja Layla. – Ez a hely akkor is a frászt hozná rám, ha nem hallom tőle, hogy kísértetek járhatnak itt.

Bloom sejti, mire céloz a társa. Már a kísérteties kék lángok is elegek lennének hozzá, hogy most rögtön visszaforduljon, ha nem lenne itt feladatuk. Ráadásul amióta beléptek a kapun, amit Spencer mutatott nekik, olyan érzése van, mintha valaki folyamatosan figyelné őket.

Mivel Bloom sétál a kis csapat élén, a folyosó végén is ő fordul be először balra – és meghűl az ereiben a vér, amikor egy kék szoknya szélét látja eltűnni az egyik jobboldali járatban.

– Ti is láttátok? – kérdezi a többiektől.

– Mit? – kérdez vissza Stella. – Nem láttunk semmit.

– Van itt még valaki. Nagyon óvatosnak kell lennünk.

– Még szép, hiszen Derek és az a fémkarú is itt mászkál valahol…

– Most nem rájuk gondolok. Mintha valami kék szoknyaszerűséget láttam volna erre.

– Hogy? Valamelyikük szoknyában császkál? Ez elég hihetetlenül hangzik.

– Szerintem is. Éppen ezért mondom, hogy valaki más is lehet itt.

– De ki? – suttogja rémülten Flóra. – Lehet az egyik szellem?

– Hallottál már szellemről, amelyik kék ruhában van? – inti le Techna. – A szellemek tudtommal áttetszőek.

Nesztelenül indulnak tovább annak a barlangnak az irányába, ahol Bloom a szokatlan jelenést látta. Szerencséjükre a többi járatból nem leselkedik rájuk senki. Bloom egyenesen odasiet, ahol a ruhadarab eltűnt a szeme elől, de ott sem lát senkit.

– Itt volt? – kérdezi Musa, amikor utoléri.

– Igen – bólint Bloom. – De eltűnt. Most én sem látok senkit.

Óvatos léptekkel elindul a barlangban. Viszont alig tesz meg néhány métert, amikor épp csak hallható kislányos hang suttogása üti meg a fülét:

– Ki jár itt?

Bloom összerezzen a hang hallatán, majd barátnőihez fordul.

– Ti is hallottátok? – kérdezi.

– Kellett volna hallanunk valamit? – néz rá értetlenül Stella.

Bloom ijedtségét látva a többiek arcára aggodalom ül ki. Néhány másodpercen belül viszont mindannyian egy újabb oldaljárat felé kapják a fejüket. Onnan ugyanis egy férfi eszeveszett kiabálása hallatszik:

– Ne! Mit akarsz tőlem?! Hagyj békén! Ne! Ne!

A tündérek többségét megbénítja a félelem az ordítozás hallatán, Bloom lába azonban önállósítja magát. Gondolkodás nélkül rohanni kezd a hang forrásának irányába. Többen is utána kiáltanak, de nem törődik velük. Végigszalad a folyosón, majd még egyen. Végül egy teremszerűségbe ér, ami sokkal kisebb, mint ahol Bartot hátrahagyták.

Tőle balra a sarokban négy fémesen csillogó valami hever. A tündér Spengler végtagjait véli felismerni bennük. Innen egy sáv indul a terem átellenes sarkába, mintha valaki nagy nehézségek árán átkúszott volna oda. A távoli sarokban egy alak körvonalai rajzolódnak ki.

Ha tényleg Spengler az, akkor ő a felismerhetetlenségig megváltozott. Ruháiból csak a térdénél elszakadt nadrágja van rajta, ahogy négykézláb kuporog a földön. Éjfekete bőre olyan hatást kelt, mintha árnyék lenne a kéklángú fáklyák sápadt fényében. Karja és lába visszanőtt, ráadásul mindegyik végtagjára egy-egy indaszerű nyúlvány tekeredik, amik a vállából és a derekából nőttek ki.

Spengler lassan, imbolyogva feláll. Frissen kinőtt karjával először a falnak támaszkodik, amíg megtalálja az egyensúlyát, utána maga elé emeli mindkét kezét. Bloom csak most veszi észre, hogy a férfi arcán és fedetlenné vált felsőtestén nagy, egybefüggő, krétafehér folt terjed szét. Zöld szeme valósággal parázslik a viszonylagos sötétben, pupillának nyoma sincs benne.

– Mi ez? – szólal meg. – A karjaim... és a... lábaim... Mégis mi...

A mondat közepén magas, visító hang tör föl a férfi torkán. Ismét térdre esik, arcát a mennyezet felé emeli. A tündér agyán aggasztó gondolat fut át. Ha itt marad és Spengler észreveszi, biztos megtámadja. Jobbnak látja tehát, ha fedezéket keres, és talál is egy kis bemélyedést a falban, ahonnan szemmel tarthatja a férfit, ugyanakkor rejtve marad előle. Spengler elnyújtott sikolya lassan elhal, a férfi pedig eliramodik az ellenkező irányba.

Bloom sokkos állapotban jön elő rejtekhelyéről. Még akkor is reszkető tagokkal mered az átalakult Spengler után, amikor barátnői pár perc múlva utolérik.

– Bloom, mi az? – kérdezi Musa Bloom holttá vált arcát nézve. – Mi történt?

A tündér csak nehezen tudja felidézni a történteket. Mikor végre sikerül beszámolnia róla, mi történt Spenglerrel, a többiek arcára a döbbenet és a félelem ül ki.