Juhász Barnabás mesezuga
Friss

2013. 03. 04.

 

Zuko legendája
4-6. fejezet

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahol még olvasható vagyok
 

A Bosszú lovagjai

– extra –

Ember(telen) kísérlet

Persus

A Bosszú lovagjai: -20 év

Alkonyodik Persusban. Ez a Magixtól távol eső világ élen jár az orvostudomány terén. Egyszerű beavatkozások, veszélyes műtétek, génsebészet, klónozás – megfelelő díjazás ellenében itt mindent könnyen, pontosan és kockázatmentesen megcsinálnak. Nem véletlenül utaznak ide más univerzumokból a gyógyulni vágyók. Ennél jobb helyet nem is találhatnának bajaik kezelésére.

Fasorral szegélyezett, kanyargós földút köti össze a környék legnagyobb kutatóintézetét Persus többi részével. Ritkán használják, hiszen az intézet mindig is önellátó volt, a személyzet pedig gyakran töltötte az éjszakákat is az épület falai között kizárólag a legújabb projektjükre koncentrálva. A munkájuk iránt érzett elkötelezettség jellemezte leginkább az itt dolgozókat.

Most mégis egy száguldó sikló veri fel maga mögött az út porát. A pilóta arcát nem látni bukósisakjának rostélya mögött. Elképesztő ügyességgel veszi a kacskaringós földút vargabetűit. Hamarosan pedig oda is ér a hatalmas épületet körülvevő hófehérre festett kerítéshez. Maga Persus nem különbözik annyira a többi világtól, itt is létezik mágia, az itt élők pusztán nem tanulták meg használni. A kutatóintézetet sem védi mágikus erőtér, így máshogyan kellett gondoskodni a védelméről. Ezért a birtokot magas kerítéssel vették körbe, amit alapvetően a rendelkezésre álló legkeményebb alapanyagból készítettek, felhúzása után pedig különösen csúszós bevonatot kapott, hogy ne lehessen átmászni rajta.

A jövevény közvetlenül a kerítésbe épített kapu előtt száll le a siklóról. Kesztyűbe bújtatott kezével még kivesz egy vörös folyadékkal teli fiolát a leginkább kerekek nélküli motorra emlékeztető jármű oldalába épített tárolóból, mielőtt a kapu mellett elhelyezett terminálhoz lépne.

Bár a gépezet felett egy tábla is lóg, a jövevényt nem riasztja el az „I. számú Persusi Kutatóintézet. Engedély nélkül belépni tilos!” felirat. Mikor a terminálhoz ér, gyorsan balra, majd jobbra pillant, és csak ez után nyúl a billentyűzethez. A kesztyű ujjai hirtelen vékonyodni kezdenek, mintha kiszívnák a belsejéből a levegőt, ezzel tapasztva a fekete anyagot a bőrhöz.

A vékonyabb ujjakkal – amikről mintha egy csapásra eltűnt volna a fekete kesztyű és felvették a normális emberi bőr színét – a jövevény egyszerűbben tudja beütni a 05-ös kódot. Rövid idő elteltével egy fiatalos, harmincas éveiben járó férfi arcának holografikus képe jelenik meg a tábla előtt.

– Igen, ki az? – kérdezi.

A jövevény bukósisakja is változáson megy keresztül. A gömbölyded forma lassan a múlté lesz, helyét pedig egy arc alakja veszi át. Végül a sisak fekete színét is a kicsit sápadtabb emberi bőr színe váltja fel. Mélyen ülő barna szemével közvetlenül a holografikus arcot figyeli. A vörös folyadékos fiolát maga elé tartva végül megszólal:

– Csak én vagyok. Meghoztam, amit kértél.

Az arc szája halvány mosolyra húzódik. Enyhén balra fordul és lefele néz, a következő pillanatban pedig már hallatszik is az ajtó nyílásának csikorgó hangja.

– Ha jól sejtem, betalálsz – mondja búcsúzóul, és el is tűnik.

A jövevény nem száll vissza a siklóra. A járművet maga mellett tolva lép be a kapun, ami ugyanolyan csikorgó hanggal bezárul mögötte. Egy gyéren kitaposott ösvényen jut el az intézet bejárata előtti füves térig, ahol a többiek is hagyják a járműveiket, amíg az épületben tartózkodnak. A siklót a többi mellett hagyja, majd határozott léptekkel indul el a bejárat felé.

A bejáratnál egy biztonsági őr várja. A jövevény gyorsan visszateszi az eddig a kezében tartott fiolát egy, az elmúlt pár percben kialakított zsebbe. Mire a kapuhoz ér, már egy névkártya is a siklózáshoz használt kezeslábasán virít, pedig amikor megérkezett, ilyesminek még nyoma sem volt rajta.

– Á, kellemes napot, Mr. Ricó! – köszönti az őr, pedig még csak egy pillantást sem vet a névkártyára. – Hogy van mostanság?

– Köszönöm, Steve, megvagyok – feleli a jövevény, majd belép a kapun, amit az őr nyitott ki neki.

Mr. Ricó halványkékre festett falú folyosókon halad végig. Egyikbe fordul be a másik után, láthatóan tudja, merre kell mennie. Ez bizony nem könnyű, a folyosók úgy kanyarognak, ágaznak el és torkollanak egymásba, akár egy labirintus járatai. A jövevény azonban kiismeri magát, és alig tíz perc után bekopog egy sötét faajtón.

– Szabad! – hangzik a kiáltás odabentről.

Az ajtó másik oldalán tágas helyiség húzódik. A bal oldali falon monitorok sorakoznak, előttük egyetlen irányítópult kapott helyet. Ez viszont akkora, hogy négy ember ül előtte egyszerre, hogy bármin azonnal változtathassanak és az összes képernyőt szemmel tudják tartani. Mögöttük egy fiatalos, talán a harmincas éveiben járó férfi áll, szintén a monitorokra meredve. Figyelmét főleg annak a néhány kamerának a képe köti le, amelyeket a szomszéd szobában szereltek fel.

A monitorokkal szemben lévő falon egész szoba hosszúságú ablak húzódik, így a jövevény is látja, amit a többiek a képernyőkön keresztül figyelnek. Odaát páran tiszta, fehér köpenyben sürögnek-forognak két műtőasztalhoz hasonló emelvény körül. Az ablakkal szemben, az asztalok túloldalán két embernagyságú tartály vár arra, hogy használják őket.

– Végre itt vagy, Sam! – üdvözli a fiatalos férfi, aki ellép a többiek mögül, hogy a jövevény elé siessen.

– Hamar beengedtél, Brad. Nem kellett volna kódot mondanom? Vagy megmutatnom a belépőkártyámat? Eddig mindig kitaláltatok valamit.

– Ha valaki tényleg feltalálja a bukósisakot, ami visszahúzódik a fejbőrbe, ismét ugyanazok a szabályok lesznek érvényesek rád, mint bárki másra. Addig viszont hadd engedjem be a nyilván hozzánk tartozó, egyetlen ismert alakváltó embert felesleges hercehurca nélkül. Különösen, ha olyasmit hoz, amire már nagyon várunk.

Brad előrenyújtja a kezét, a jövevény pedig átadja neki a fiolát. Brad ez után alaposan megvizsgálja minden szögből, de nem talál semmi problémát.

– Minden rendben ment? – kérdezi végül, miután odaadja a fiolát a sor ajtó felé eső végén ülő embernek, aki azonnal felpattan vele és kiviszi a szobából.

– Mint mindig. Nagyon úgy tűnik, hogy még mindig csak itt tudnak a létezésemről…

– Vagy legalább is a valódi személyazonosságodról. És reméljük, hogy ez minél tovább így is marad.

Ez valójában így nem teljesen igaz. Az intézet dolgozóin kívül egyetlen egyvalaki tud Sam különleges képességéről. Valaki, aki az intézet történetében először külső útmutatást adott a falakon belüli munkának. Olyan megrendeléssel bízta meg az intézetet, aminek a részeként sor kerülhetett ennek a kísérletnek is az elvégzésére. Bár az előkészületek rengeteg időt és energiát emésztettek fel, úgy tűnik, végre most, csaknem hét év után a kirakós utolsó darabja is a helyére került.

– Az asszisztensem a csekkel vár – folytatja Brad. – És majd hívunk, ha újra szükségünk… vagy ha valaki másnak szüksége lenne rád.

– Nagyon örültem – válaszolja Mr. Ricó, majd egy biccentést követően távozik. Brad egyedül marad a három segédjével, akik a konzol mellett ülnek.

– Jól van, emberek! – csapja össze a kezét Brad. – Szedjétek össze az összeírt megjegyzéseiteket a projektről! Hétvégéig várom őket az asztalomra. Hamarosan ideje jelentést tenni az igazgatónál…

 
Idő
 
Nyilatkozat
Az oldalon található történetek nagy része a fanfiction, vagyis a rajongói irodalom kategóriájába tartozik. Ezek megírásában (kivétel nélkül) semmiféle pénzszerzési lehetőség nem motivált, a történetek mind kizárólag a saját magam és mások szórakoztatására készültek. Fanfictionök esetében mindenfajta jog az eredeti film/rajzfilm/sorozat készítőit illeti meg.

Juhász Barnabás
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.06.29. 16:18
2012.01.15. 09:14
2011.03.02. 08:13
2011.02.02. 10:11
2011.01.01. 10:06
Friss hozzászólások
 
Számláló
Indulás: 2009-03-12
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77