Juhász Barnabás mesezuga
Friss

2013. 03. 04.

 

Zuko legendája
4-6. fejezet

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahol még olvasható vagyok
 

Persus, I. számú kutatóintézet, igazgatói iroda

A Bosszú lovagjai: 12. rész

Marko Meniz az íróasztala mögül beszélget legújabb vendégével. Sam Ricó csak nemrég tért vissza Magixból és máris felkereste, hogy beszámoljon a Rongby szolgálatában eltöltött időről.

– Tehát a Vörösforrásban voltál, amikor Rongby emberei támadtak – összegzi a legfrissebben hallottakat az igazgató. – Láttad az elitkatonáinkat?

– Együtt nem. A kékpáncélos klónokat küldték, akiket Spencer, Spengler és a kettes számú alany vezetett. Az elit senkivel nem állt le harcolni, csak azzal, aki tényleg elállta az útját. Egyenesen az épületbe rohant, ott futottunk össze. Láthatta rajtam, hogy nem a védők közé tartozom, hanem más célból vagyok ott. Kérdezősködött a másik elit után, de az akkor már nem volt az iskolában. Még aznap délelőtt két másik specialistával Alfeába ment, hogy az ottani védelmet erősítse.

– Tehát nem találkoztak.

– Nem, de még lesz rá alkalmuk. Néhány tündér és a specialisták elmenekültek Alfeából, köztük az a Winx is. Rongby szerint azok hatan mindenképp meg fogják keresni. Nem bírják sokáig az igazgatónőjük nélkül.

– Bírni fog velük?

– Mármint Rongby a tündérekkel? Nehéz megmondani, azok a lányok már elintéztek néhány rosszfiút. Ha viszont rendesen felkészül ellenük, jó esélye lehet.

– Szüksége van még a klónokra?

– Ahogy elnéztem, nem sok. Az alapján, ahogy bánik velük… Szerintem csak az iskolák megtámadásához kellettek.

– Akkor kapsz még egy feladatot, utána pihenhetsz, amennyit szeretnél. Menj vissza Rongbyhoz és hozd el a klónokat! Nem akarunk…

Hirtelen kopogtatnak az ajtón, Markóba fojtva a szót.

– Gyere be!

Az ajtó kinyílik, és Sarah lép be rajta. Mr. Meniz összeráncolja szemöldökét meglepettségében. Sarah kapta meg Brad megüresedett posztját a sajátja mellé. Immár ő felelt az elitkatonákért. Csak nem történt valami?

– Elnézést, Mr. Meniz, de sürgős jelentenivalóm van – mondja Sarah, erős rémülettel a hangjában.

– Hogyne. Sam éppen indulni készült.

– Igen…

Ricó felpattan, majd mély meghajlások közepette kisiet az irodából. Marko a nyomában megüresedett szék felé int.

– Mi ennyire sürgős? – kérdezi.

– Itt volt! Épp a monitorokon figyeltük az alanyok tartózkodási helyét, amikor a kettes számú alany jele egy kis szünet után itt bukkant fel. Amint elfordultam a képernyőktől, szembetaláltam magam vele…

– Hogy? A kettes alany itt járt?

– Igen. A testvéréről kérdezősködött. Meg kellett mutatnunk neki, hol van most…

– Hol?

– Gardéniában, egy kisvárosban valahol. De nem ez a lényeg. Amikor látta a mi döbbenetünket, magától is rájött, hogy a család, akik befogadták, nem ott vannak. Elmondtuk neki, hogy Magixban laknak…

– Mire ő?

– Elment. De nem tudjuk, hogy Gardéniába vagy Magixba.

– Akkor derítsétek ki! És küldjetek ki valakit a családhoz, hogy utánanézzenek, nem esett-e bajuk!

 
Idő
 
Nyilatkozat
Az oldalon található történetek nagy része a fanfiction, vagyis a rajongói irodalom kategóriájába tartozik. Ezek megírásában (kivétel nélkül) semmiféle pénzszerzési lehetőség nem motivált, a történetek mind kizárólag a saját magam és mások szórakoztatására készültek. Fanfictionök esetében mindenfajta jog az eredeti film/rajzfilm/sorozat készítőit illeti meg.

Juhász Barnabás
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.06.29. 16:18
2012.01.15. 09:14
2011.03.02. 08:13
2011.02.02. 10:11
2011.01.01. 10:06
Friss hozzászólások
 
Számláló
Indulás: 2009-03-12
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77