Juhász Barnabás mesezuga
Friss

2013. 03. 04.

 

Zuko legendája
4-6. fejezet

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahol még olvasható vagyok
 
A Bosszú lovagjai (2009)

A Kaleido Starral foglalkozó történeteim után sokáig nem került ki olyan munka a kezemből, amire büszke lennék. Így volt ez egészen a Bosszú lovagjaiig. 2008 tavaszán kezdtem bele a prológusba, ami után négy nagyobb epizódba terveztem a részeket. Nyárra el is készültem a tíz részt felölelő első epizóddal, és amikor később öcsémmel és barátnőjével láttuk a Winx Clubból készített mozifilmet, egyöntetűen úgy vélekedtek, hogy a Bosszú lovagjait kellett volna megfilmesíteni. A négy részből álló második epizóddal sokkal lassabban haladtam, csak 2009 januárjában-februárjában fejeztem be, ugyanis lelaposodott a cselekmény, talán ez lett az egész történet gyenge pontja. A harmadik epizódot már én is jobban vártam, amikor az események ismét felgyorsulnak, de az újabb nyári szünet miatt (és amiatt, hogy a 16-tól a 20. részig nagyjából háromszor variáltam a sorrenden) csak szeptember végére készült el. A hátborzongatóbb negyedik, egyben utolsó epizóddal decemberre végeztem. Visszatekintve bizonyára még jó darabig ez lesz az a fanficem, amire a legbüszkébb lehetek.

Később egy egyetemi csoporttársam elolvasta, és véleménye szerint egy csavart követően folytatni is lehetne. Így hát egy évvel később elkezdtem gondolkodni a lehetséges folytatáson. Nos, a folytatás még nem, de egy extra fejezet már el is készült hozzá.

 

A Bosszú lovagjai

 

Téma: Winx Club

Elkészült: 2009

Terjedelem: 77 oldal

Még megtalálható:

Winx-Saman

www.fanfiction.hu

 

A Bosszú lovagjai

Prológus

I. epizód: A Hármak bukása

1. rész: Flóra barátja

2. rész: A megvert iskola

3. rész: A Felhőtorony legyőzője

4. rész: Két barátnő története

5. rész: Ünneprontók

6. rész: Alfea ostroma

7. rész: Kettős offenzíva

8. rész: Szökés Alfeából

9. rész: Újra otthon

10. rész: Szemtől szemben

II. epizód: Kényszerpihenő

11. rész: Bizalmatlanság

12. rész: Spengler

13. rész: Szilveszteri pókerparti

14. rész: Most vagy soha

III. epizód: Küzdelem a föld alatt

15. rész: Barát vagy ellenség?

16. rész: Az oroszlán barlangjában

17. rész: A Bosszú hosszú ujjai

18. rész: A Bosszú vasökle

19. rész: Kísért a múlt

20. rész: Különleges fogoly

21. rész: A Bosszú négy karja

22. rész: A Bosszú jobbkeze

23. rész: Harc az elemekkel

IV. epizód: Aki a Bosszún akar bosszút állni

24. rész: A szökevény

25. rész: A lidérc

26. rész: Suttogás és fenyegetés

27. rész: A Bosszú igazi arca

28. rész: Dinara bosszúja

Epilógus

 

Extra fejezet: Ember(telen) kísérlet

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

6. rész

7. rész

8. rész

9. rész

10. rész

11. rész

12. rész

Szólj hozzá te is!
Név:
E-mail cím:
Amennyiben megadod az email-címedet, az elérhető lesz az oldalon a hozzászólásodnál.
Hozzászólás:
Azért, hogy ellenőrízhessük a hozzászólások valódiságát, kérjük írd be az alábbi képen látható szót. Ha nem tudod elolvasni, a frissítés ikonra kattintva kérhetsz másik képet.
Írd be a fenti szót: új CAPTCHA kérése
 
 
Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Nyilatkozat
Az oldalon található történetek nagy része a fanfiction, vagyis a rajongói irodalom kategóriájába tartozik. Ezek megírásában (kivétel nélkül) semmiféle pénzszerzési lehetőség nem motivált, a történetek mind kizárólag a saját magam és mások szórakoztatására készültek. Fanfictionök esetében mindenfajta jog az eredeti film/rajzfilm/sorozat készítőit illeti meg.

Juhász Barnabás
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.06.29. 16:18
2012.01.15. 09:14
2011.03.02. 08:13
2011.02.02. 10:11
2011.01.01. 10:06
Friss hozzászólások
 
Számláló
Indulás: 2009-03-12
 

Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    MAO - Az elsõ számú magyar rajongói oldal Takahasi Rumiko (inuyasha alkotója) 2019 óta megjelenõ mangasorotatáról.    *****    Stellina Enna Drago - Sarai Mia - A múlt árnya -- > Molyon már elérhetõ    *****    Elsõ fantasy - thriller regényem Elõrendelhetõ. Bõvebbb információért kattints ide.    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    farkasmetal.hu---haidekker kerítés---haiedekker kapu --farkasmetal.hu--lakatosmunka--haidekker kerítésmezõ--hullámrács    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Elindult a Substack oldalam! Elsõsorban anime és gaming témában olvashatsz cikkeket. Ha tetszik, iratkozz fel!    *****    15 éves a Nintendo 3DS! Emlékezzünk meg ezen fantasztikus kézikonzol történetérõl! Személyes és magyar vonatkozással!    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Naruto rajongói oldal | Könyv fordítások, fanficek | Nézzetek be és olvasgassatok! | Naruto rajongói oldal | KONOHA.HU    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |