Titokzatos idegenek

6. rész: Hullócsillag vagy UFO?

  Vasárnap reggel Kardfog és Bestia elindultak Kardfog balesetének helyszínére, hogy Bestia vérmintát vegyen és megvizsgálja a tetemet. Időközben az X-ek és az akolitok kezdtek jól kijönni egymással, közös programokat szerveztek, habár együttélésüknek volt néhány hátulütője, főleg a reggelenkénti meghosszabbodott sor a fürdőszoba előtt.

  A délelőtt folyamán megérkezett Magneto, nyomában Pietróval és Wandával. Amikor a professzor meglátta őket megkérdezte:

  − Csak ők jöttek veled, Magnus?

  − Reménytelen, Charles. Ők is csak azért jöttek, mert az apjuk vagyok. A többiek még mindig olyan makacsok, akár az öszvérek.

  − Pedig most már tényleg igyekeznünk kell. A lények itt vannak Bayville közelében. Lemészárolták a martalócokat.

  − Máris ideértek?

  − Igen. Itt vannak a városmenti csatornákban...

  − Ahonnan bárhol felbukkanhatnak − fejezte be helyette Magneto.

  − Pontosan.

  − Mistique-re talán hallgatnak. Küldd el Árnyékot, beszéljen az anyjával!

  − Már megtettem, Magnus. Már csak reménykedni tudunk.

  Kardfog és Bestia kora délután ért vissza. Bestia egy zöldessárga, zselészerű anyaggal teli fiolát tartott a kezében. Bevitte a laborba, ahol a professzor már várta.

  − Amint látom − kezdte az elemzést Bestia, miután nagyító alá tett egy kicsit a mintából, − ez nagyon erős sav volt. Olyan magas a koncentrációja, hogy bármilyen, Földön előforduló fémet képes szétmarni. De valamiért már elvesztette a hatását. Nem tudom, miért.

  − De magát a lényt nem marta szét − mondta a professzor.

  − A lényt nem, de figyelembe kell venni azt is, hogy a lény ezt a savat vérként vagy valamilyen védekező mechanizmusként használja. Ehhez a bőrének ellen kell állnia a savas hatásnak.

  − Amint látom, nem találtátok meg a tetemet.

  − Nem. Eltűnt. De úgy, mintha a föld nyelte volna el. Ez az egészben a legkülönösebb számomra.

  Kurt már estefelé ért haza.

  − Nem hallgattak rád, ugye? − kérdezte a professzor, amikor látta, hogy Kurt egyedül jött vissza.

  − Egyszerűen kiröhögtek. Azt mondták, jobb mesét kell kitalálnom.

  − Az baj. És az idő rohamosan fogy.

  − Mondtam, hogy nem tudok garantálni semmit.

  − Igen, megmondtad. De legalább megpróbáltad.

  Időközben beesteledett. Felgyúltak az égen a csillagok. Az intézet lakói az erkélyről figyelték, ahogy néhány csillag elkezd mozogni az égen.

  − Azok hullócsillagok − mutatta a professzor. − Nagyon ritka eseménynek lehettek most szemtanúi.

  − Mindig szerettem volna közelről is megnézni egy ilyet − mondta Evan.

  − Elintézhetem neked − szólt Magneto, majd kezét az égnek emelte, mire az egyik hullócsillag letért eddigi pályájáról és az intézet felé vette útját.

  − Várjatok! − kiáltotta Wanda, amikor a csillag közelebb ért. − Ez nem is hullócsillag! Ez egy űrhajó!

  − Hogy? − Magneto annyira megdöbbent, hogy még koncentrálni is elfelejtett. Az űrhajó megállíthatatlanul száguldott az intézet felé.

  A becsapódás hatalmas robajjal járt. Az űrhajó akkora sebességgel csapódott bele az intézet kertjébe, hogy többször visszapattant és közben eszeveszett tempóban pörgött. Végül eltűnt a kert hátsó részében.

FOLYT. KÖV.