Titokzatos idegenek

8. rész: Egy rémálom kezdete

  Reggel mindenki korán felkelt. Legtöbben nem a konyhába, hanem a gyengélkedőbe indultak, de a professzor nem engedte be őket.

  − Igen, jól tudjátok, van bent egy súlyos sérült, de pihennie kell. Egyébként is, honnan tudtok róla?

  Mint kiderült, az éjszaka folyamán Evan még szomjas volt, és amikor útban visszafelé a konyhából meghallotta Farkas szavait, olyan izgatott lett hogy nem tudta megállni és mindenkinek elmondta, hogy van egy sérült lény a gyengélkedőben.

  A professzor szétoszlatta a tömeget és visszament a lényhez.

  Az iskola varázsa sokaknak nem abban rejlett, hogy tanulhatnak, hanem hogy találkozhatnak a haverokkal. Talán ezért is volt a mai nap sokkal rosszabb, mint a többi. Ebédszünetben Jean leült Scott mellé.

  − Duncan ma nem jött iskolába − kezdte beszámolóját.

  − Taryn sem − mondta Scott. − Lehet ez véletlen egybeesés?

  − Fogalmam sincs.

  − Kik nem jöttek suliba? − kérdezte Kitty és ő is leült az asztalhoz.

  − Taryn és Duncan − felelte Scott.

  − Lance-nek persze esze ágában sincs ilyesmi.

  Iskola után Jean újra a gyengélkedőbe ment, ahova a professzor most már beengedte. Mint kiderült, a professzor csak a zsúfoltságot akarta elkerülni. A lény egy ágyon feküdt, még mindig lélegeztetőgépre kapcsolva. Már jóval kevesebb horzsolás volt rajta.

  − Hogy van a betegünk? − kérdezte Jean.

  − Sokkal jobban. A horzsolások 75%-a már begyógyult. Röntgenfelvételről pedig meg lehet állapítani, hogy az érkezéskor eltört nyolc bordából is hat begyógyult. Regenerálódó ereje Farkaséval vetekszik. Az alvás nagyon jót tesz neki.

  Azt viszont már egyikük sem vette észre, hogy a lény már egyáltalán nem aludt, sőt, egyenesen őket figyelte. Olyan szemekkel nézett rájuk, mint egy éhes ragadozó a zsákmányára.

  − Találtak valami mást a hajón?

  − Igen, de csak olyan tárgyakat, amelyek aggodalomra ösztönöznek. Ott vannak.

  Azzal egy másik asztalra mutatott, melyen néhány érdekes dolog hevert. Jean épp egy hosszú pálcát vizsgált, ami két késben végződött, amikor a professzor megszólalt.

  − Más nem utazott a hajón, ezek az ő cuccai. Ezek közül pár fegyver is akad, például, amit most vizsgálsz. Olyan fémből készültek, amit egyáltalán nem ismer az emberiség. A sérültünkön még rajta van két karperec, de azokat nem tudtuk leszedni. Mintha teljesen belenőttek volna a csuklójába.

  − És ezek? − kérdezte Jean, néhány formátlan tárgyra mutatva.

  − Fogalmunk sincs − válaszolt a professzor, majd az asztal végéhez ment és felemelte az utolsó tárgyat. − Csak erről tudjuk, hogy valami maszkszerűség. De, hogy mire szolgál azon kívül, hogy eltakarja az arcát, azt szintén nem tudjuk.

  Alig hallották a padlóra eső szellőzőrácsot. Egyébként sem figyeltek volna fel rá. Viszont a következő pillanatban egy újabb lény ugrott nesztelenül a padlóra.

  Egyáltalán nem hasonlított a sérülthöz. A lény koromfekete volt. Alig volt alacsonyabb két és fél méternél, ugyanilyen hosszú, fullánkban végződő farkát ide-oda himbálta maga mögött. Teste leginkább egy csontvázra hasonlított, karmokban végződő ujjaival a padlóra támaszkodott. A fején nem látszódtak érzékszervek, mégis tökéletesen tisztában volt vele, hogy két ember van előtte, és még valami mögötte. Szájában pengeéles fogak sorakoztak és szüntelenül bő nyál folyt belőle.

  A lény lassan felegyenesedett és elindult Jean és a professzor felé.

FOLYT. KÖV.