Titokzatos idegenek

18. rész: Bosszúvágy

  Másnap tanítási szünetet hirdettek a tanárok hiánya miatt. A mutánsok az intézetben töltötték szabadidejüket, viszont a délelőtt azzal telt, hogy Scottot eltemessék. Jeannek még a professzor búcsúztató beszéde közben is remegett a teste az elfojtott sírástól. A többiek sem gondolhattak másra, amikor látták, ugyanis még a szél sem fújt. A temetésen részt vett a harcos is. Ugyanolyan fegyelemmel állt, mint ahogy a temetéseken szokás. Igaz, nem bújt öltönybe és nem húzott fehér inget, Jean mégis megtisztelőnek érezte, hogy ő is elbúcsúztatja Scottot nagyjából annak rendje és módja szerint.

  A temetés után Jean felkereste a harcost. A kertben találta meg, amint az egyik fa lombja közt kémlelte a környéket, feltehetőleg bogarak után kutatva tekintetével.

  − Te ismered ezeket a bogarakat − kezdte, mikor a harcos lejött a fáról. − Hogy tudnánk kiirtani őket Bayville-ből?

  − Tűz − felelte a harcos ismeretlen hangon, de lényegretörően, és kérdően nézett Jeanre, amelyben a lány a "Miért?" kérdést fedezte fel.

  − Scott a legjobb barátom volt − mondta. − Sőt. Több is volt, mint barát. Megbosszulom, amiért elvették tőlem. Gyűlölöm őket.

  A harcos elismerően bólintott, majd elindult az épület felé. Jean követte. Meg sem álltak a professzor szobájáig, ahol magát a professzort is megtalálták. A harcos elkezdett mutogatni, a professzornak címezve mondandóját, aki megértette az üzenetet, majd Jeanhez fordult.

  − Igaz. Teljesen igazad van, Jean − mondta, ami arról tanúskodott, hogy a harcos Jean terveit magyarázta el. − Nem ülhetünk ölbe tett kézzel. Abból, amit földön túli barátunk mondott, arra a következtetésre jutottam, hogy még az amerikai hadsereg sem tudná elintézni őket. Sőt... neki sem sikerülhet egyedül. Segítenünk kell neki, különben ezek a lények ellepik, és lakatlanná teszik a Földet...

  − Engem már nem nagyon érdekel a Föld sorsa − morogta maga elé Jean. − De megbosszulom Scott halálát és ebben senki sem akadályozhat meg.

  A professzor összehívta az intézetben tartózkodó mutánsokat, hogy megszervezzenek egy, a bogarak elpusztítására alkalmas tervet. A harcosnak most is nagy szerepe volt, mivel csak ő tudta eldönteni, melyik javaslat válhat be, melyik nem.

  − Elintézem őket egyedül − vetette fel az első ötletet Logan. − Még semmi sem volt képes ellenállni ezeknek a karmoknak, ők miért lennének kivételek?

  A harcos viszont olyan hevesen rázta meg a fejét, hogy a maszkja is majdnem leesett. Ebből mindenki azonnal kikövetkeztette, hogy ennél nagyobb ostobaság már csak az lehetne, ha minden fegyver nélkül besétálnának közéjük.

  − Talán megkereshetnénk a fészket és megölhetnénk a királynőt − mondta Magneto. − Így nem tudja irányítani az alattvalóit.

  − Ez igaz − szólt Charles. − Egyáltalán nem rossz ötlet. Te mit gondolsz? − fordult ismét a harcoshoz. Az végiggondolta az ötletet, majd mutogatott, mire a professzor felsóhajtott. − Affene. Az ötlet nem olyan rossz, de a királynő elég intelligens ahhoz, hogy elküldjön néhány bogarat, hogy ha meghal, ők még képesek legyenek fenntartani a fajt. De ha nincs jobb ötlet, ezt fogjuk alkalmazni.

  Viszont nem volt jobb ötlet. Senki sem tudott olyan tervet kidolgozni, ami teljesen megfelelt volna.

  − Rendben − mondta végül a professzor. − Este elindulunk. Addig pihenjétek ki magatokat és készüljetek fel. Lehet, hogy egész éjszaka lent leszünk.

  − Muszáj? − kérdezte Fred.

  − Nem − mondta a professzor. Fred megkönnyebbülten felsóhajtott. − Senkit sem kényszerítek rá, hogy jöjjön. Ti döntsétek el!

  A nap hátralévő része ugyanolyan feszülten telt el, mint amikor először hallottak híreket a NASA űrhajójáról. Most viszont mindenkiben vegyes érzelmek kavarogtak; részben féltek, hiszen volt róla fogalmuk, milyen veszedelmek várnak rájuk a csatornák mélyén, ugyanakkor eltökélték, hogy bármi is történjen, végigcsinálják. Este 6 órakor már mindenki az előszobában várakozott. Az X-ek felvették egyenruháikat, sőt, még az akolitok és a testvériség tagjai is ugyanolyan egyenruhában voltak.

  Amikor a professzor, Magneto és a harcos is megérkezett, maguk mögött hagyták az intézetet, egy ember kivételével − Fred nem ment velük. Egyenesen a legközelebbi csatornafedél felé indultak el, és amikor odaértek, egyesével lementek a sötétségbe.

FOLYT. KÖV.