Juhász Barnabás mesezuga
Friss

2013. 03. 04.

 

Zuko legendája
4-6. fejezet

 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ahol még olvasható vagyok
 
A Vész hercege (2005)

Ebbe a történetbe egy középiskolás osztálytársam unszolására kezdtem bele. Ő vetette fel, hogy a Gyűrűk ura végén Frodó Samunak adta a könyvet, amit még Bilbó kezdett el, mert még volt benne néhány üres oldal. Az alapötlet annyi volt, hogy Samu fejezze be a könyvet. A tavasz folyamán el is készült egy másik osztálytársam kisebb segítségével. Mivel én leginkább prózát írok, mert  rímeket nagyon nehezen tudok faragni, felkértem valakit az osztályból, aki köztudottan verseket írt (és ír még most is), hogy segítsen egy verses fejtörő elkészítésében. Bár később megjegyezték, hogy pár szereplőt kihagytam belőle, illetve a stílusa egész más, mint az eredeti Gyűrűk ura könyveké, mégis már bizonyos haladást éreztem magamban korábbi történeteimhez képest. Eredetileg nem osztottam megszámozott részekre, csak egyéb módon elkülönített nagyobb fejezetekre, amik alapján most feldaraboltam.

 

 

A Vész hercege

Téma: A gyűrűk ura

Elkészült: 2005

Terjedelem: 13 oldal

Közreműködő: Varga Tamás

Még megtalálható:

-

 

A Vész hercege

1. rész

2. rész

3. rész

4. rész

5. rész

 

 

Még nincs hozzászólás.
 
Idő
 
Nyilatkozat
Az oldalon található történetek nagy része a fanfiction, vagyis a rajongói irodalom kategóriájába tartozik. Ezek megírásában (kivétel nélkül) semmiféle pénzszerzési lehetőség nem motivált, a történetek mind kizárólag a saját magam és mások szórakoztatására készültek. Fanfictionök esetében mindenfajta jog az eredeti film/rajzfilm/sorozat készítőit illeti meg.

Juhász Barnabás
 
Társalgó
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
BlogPlusz
Friss bejegyzések
2012.06.29. 16:18
2012.01.15. 09:14
2011.03.02. 08:13
2011.02.02. 10:11
2011.01.01. 10:06
Friss hozzászólások
 
Számláló
Indulás: 2009-03-12
 

Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros